#460. i wanna live with you

Hiányzik. Hiányzik az érzés. Mikor veled voltam. Mikor együtt aludtunk. Mikor elvittél magaddal. Mikor a kis robogódon ültünk és átölelhettelek. Mikor megcsókoltál. Mikor megfogtad a kezem. Kibaszottul hiányzik az az érzés, amit akkor éreztem. Érezni akarom újra, meg újra. Azt akarom, hogy fogd meg a kezem, és hogy ne engedd el. Egyáltalán nem illünk egymáshoz. Egyáltalán nem olyan vagy, mint az a férfi, a kit elképzeltem magamnak. De mégis, valamiért megfogtál. Alig tudtam rólad valamit, mégis, most azt érzem, hiányzol. Hallod, hiányzol. 

"You've got something 

I need In this world full of people there's one loving me 

And if we only here once (hey) 

I wanna live with you (you, you, you)"

#459. hellobello.

Végre minden rendben van. Azért örülök neki, hogy így az év végére sikerült mindent helyrerakni, magamban is,, meg másokkal is mindent megbeszéltük amit meg kellett. Örülök neki, hogy végre tényleg mindenre azt mondhatom, hogy meg van beszélve, le van tudva, magammal minden el van rendezve. Persze, nem mondhatom azt hogy minden szuper mert vannak szar dolgok is, de ezek a szar dolgok is letisztázódtak, letisztáztam őket magamban, ami király. Annyira hamar elment ez az év is, hogy az valami hihetetlen, végre szünet van, és semmire nincs gondom.

A tegnapi bulira csak egy megjegyzés... 

"A dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember elképzeli." 

Nos, ennyit is a buliról. 

Vissza kanyarodva van köze a bulihoz, de nem tudom mi legyen most. Az biztos, hogy senkinek nem fogok könyörögni semmiért, de nem bánnám, ha ebből még lenne valami... mondjuk azt hittem, hogy teljesen lemondtam róla, de így, hogy tegnap vele jöttem haza... ahj, nehéz... főleg, hogy van még egy ember aki a szívemnek kedves... Egy?! A lófaszt, van pár.. :D Majd valamelyikből csak lesz valami, de kitudja, lehet jön egy teljesen más ember, aki pillanatok alatt elrabolja a szívem... megjegyzem, nem nehéz. >.< 

Na jó, ennyi volt a bejegyzés. 

Puszikaah

#458.

Hú, hát elég régen írtam már. Kezdjük az elején. A szülinapom rendben lezajlott, jó volt a buli, jól éreztem magam. Furcsa, hogy ha valaki kérdezi, hány éves vagyok, azt kell mondanom/írnom, hogy 20. Természetesen semmi sem változott, minden ugyan olyan, mint volt. Igaz, a hozzáállásomon kicsit változtattam, kicsit többet adok, de most nem részletezném. Megfontoltabb vagyok, próbálok nem ösztönből cselekedni. Megcsináltattam a tetkómat 8-án, nem a pillangót, hanem egy ying yang jelet, körülötte "napsugarakkal", alias kis háromszögekkel. Most nem tudok mást írni.

Szerelmes vagyok ebbe a zenébe: 

#457.

Most már tényleg véget kell venni ezeknek a szarságoknak. Elég lesz azt hiszem egy időre. 

Kicsit tartalékra rakjuk magunkat, sőt, lezárjuk. Legalább szülinapomig.

#456. hiány - bandage (?)

Igazán hiányolom azokat az időket, mikor még közösen róttuk az utakat. Mikor nem számított hajnal vagy éjszaka, csak mentünk, folyamatosan. Mikor nem számított, ki, mit, mikor, kivel csinált, mikor még nem volt más, csak szórakozás. Mikor a mamitól elmentünk az oviba, a játszótérre, mikor szemeteszsákokon, vagy épp Trabant tetőn csúszkáltunk a havon, mikor folyamatosan csak nevettünk, jó, közbe-közbe vitáztunk. Mikor hallgattuk a japán zenéket, énekeltünk, torkunk szakadtából annak ellenére, hogy borzalmas hangom van. Mikor még csendben kiabáltunk, suttogva nevettünk. Mikor nem számított tavasz, nyár, tél vagy ősz, mentünk, mindig, mindenfelé. Mikor télen az ételt/italt a hóban hűtöttük, mikor a hóba/borokba ugráltunk. Rohadtul, de hiányoznak ezek. Hiányoznak a séták, itt, ott, amott. A tóparton, az erdőben, a 'tiltott rengetegben". Mikor a buszon szórakoztunk, oda-vissza, folyton csak beszéltünk. Mikor még nem úgy telt egy oda-vissza út, hogy zenét hallgatunk.

#455. ɪɴғɪɴɪᴛʏ ∞ | нε ♥

Hihetetlen, hogy egyetlen egy dolog, milyen emlékeket tud visszahozni a múltból. Hogy egyetlen egy sál, ami átveszi valakinek az illatát mennyi emléket idéz fel egy bizonyos sálról. Mennyi kellemes, kacagtató, pozitív emléket. És amikor egy emlék visszajön, akkor hirtelen az összes többi előtörik a semmiből, és ez annyira jó dolog. Annyira örülök neki, hogy ezekre az akkor hatalmas dolgokra ennyire emlékszem. És visszagondolva, még a kellemetlenebbek is jó emlékként törnek elő. 

Mert megesik, hogy egy sálról eszünkbe jut egy másik, aztán a nyolcadikos tánc, az a bál, hogy milyen ruhába voltam, az a közös kép a lányokkal, hogy mi zajlott eközben a tornateremben, hogy ottmaradtunk utána, hogy mennyire jó volt Velük lenni. Aztán a szilveszter, mikor átmentem hozzájuk, mennyit beszélgettünk, az a csók, a hóesés, az a kellemes hangulat, azok a régi találkozások, a bogár-támadás, a sok nevetés és kacagás, a sok évázás, ami akkor zavart, de már örülök, hogy így történt. Az a milliónyi film, az ölelések, az a vigyor, a hógolyózás, az esti séták a parkban, na meg a vasútállomáson, az az álom a hídról, s a valóság ugyan erről a hídról. Amikor szomjas voltam és bementünk a Magdihoz innivalót venni, a bmx-es trükkök, azok az arcok, mikor vele voltam, az a sok balfaszság. A hegyi party-k, a séták, amikor odaadta a pulcsiját, mert fáztam, aztán az a másik pulcsi ami még máig nálam van... 

Annyi, de annyi csodálatos emlék, amit soha nem fogok, soha nem akarok elfelejteni. 

#454. elszomorító

Nos, ilyen is ritkán volt, hogy ennyire elgondolkodtató egy napom lett volna. Persze, az utóbbi időkben sokszor kellene sok mindenen gondolkodnom, de azoknak a dolgoknak csak önmagamhoz van köze. Viszont ezek, a mai napon kapott információk egy másik dolgot képviselnek, embereket, milliónyi embert. Hihetetlen, hogy ennyire eltorzult egy világban kell élnünk; ahol akármikor történhet veled akármi, (és most felsorolhatnék ide milliónyi pozitív dolgot, de ez most nem az a bejegyzés...) akármi, ami örökre megváltoztatja az életed, egyik pillanatról a másikra veszíthetsz el családtagot, barátot, szerelmet és még sorolhatnám... még a kisállatod elvesztése is nagy tragédia, ha eléggé szereted. És akkor ott van az a másik dolog, amikor teljesen mindegy, hogy hol vagy, nem mondhatod el sehol sem azt, hogy otthon vagy, mert az otthonodból is kinéznek valamilyen szinten, az otthonodból, ahol születtél, ahol laksz és még onnan is ahol élsz.  Soha nem gondoltam még bele ebbe ilyen mélyen, és ez nagy százalékban üti a történelmi dolgokat, a múltbéli tetteket, egyik ország a másik országnak stb... Vajon milyen nap mint nap úgy élni, hogy két ország között jársz át, és mindkettőből kinéznek a másik miatt..? Hogy egyikre sem mered azt mondani, hogy az otthonod...?! 

Az élet kemény, ebben biztos vagyok, és örülök, hogy egyik miatt sem kell (jelenleg) aggódnom, de akkor is, ez annyira rossz dolog, annyira rossz érzéseket keltett bennem. 

S komolyan, akármelyik pillanatban elveszítheted a szerettedet, akármelyikben, ön vagy más hibája által. Ez annyira elszomorító, és félelmet keltő.

#453. felismerés/rádöbbenés

Azt hiszem rádöbbentem arra, hogy mi a baj velem. Hogy mit miért csinálok. Nem is olyan nehéz a válasz, csak gondolkodni kell rajta rendesen, és nem szabad elsöpörni mindent. Két (ha lenne több, akkor több) kézzel kapaszkodok mindenkibe, nem is mindenkibe, hanem dolgokba, kapcsolatokba. Küzdök azért, hogy legyen végre valakim, mert ez a három hónap ízelítőt adott abból, hogy milyen jó is tud lenni, ha van egy barátod, és nem csak azért, mert elmondhatod, hogy van, hanem mert minden nap boldog vagy, vele. Minden nap egyre jobb és jobb tud lenni, és minden másban sikeresebb vagy akkor, amikor boldog vagy. A boldogságot keresem, azt hogy valakit szerethetek, és hogy valaki viszont szeret, hogy törődünk egymással. És mindenki aki jön, az szinte megy is tovább, vagy megáll az ajtóban, én meg nézelődök tovább, és bele-bele akadok megfelelő személyekbe, olyanokba, akik engem tartanak megfelelőnek, de én őket nem, meg ugye a fordított helyzet... És ez megy már legalább két hónapja. És utálom, de valahogy mégsem teszek ellene. Nem tudok, nincs hozzá elég erőm, akaratom, vagy nem tudom mim. Ez a helyzet. 

#452. elmerengve: múlt

Az utóbbi hetekben elgondolkodtam a múltbéli dolgokról, arról, hogy mennyire odavoltunk a Japán kultúráért, hogy mennyi minden volt, mennyi cikket írtam; nem is csak egy helyre. Nem is értem, hogy maradt el ez. Jó mondjuk talán érettségi előtt volt az, hogy befejezem, mert nincs rá időm, aztán nem is tartott sokáig, viszon most olyan jó visszagondolni erre az egészre, meg olyan jó látni a cikkek alatt, hogy "beküldte: Butterfly" - fuu, komolyan, nagyon jó érzés. Csak kár, hogy már kiestem ebből az egész Japán dologból. Meg az élménybeszámoló a Gackt koncertről, itt is fent van ugye blogban, és 225 ember tekintette meg, és ez is annyira jó érzés. 

És így akkor már engedem tovább a gondolatmenetet, annyira durva dolog, hogy egyetlen egy ember, hogy meg tudja változtatni az életünket. Hogy csak egy tanárváltás mit tud kihozni, vagy kiszorítani az emberből. Újságíró/író akartam lenni, vagy fotós, erre most itt vagyok, mint leendőbeli kisgyermek gondozó. Nem mondom, azt, hogy ez nem jó, mert jó, ez is jó, ez is én vagyok, kedvelem a kölyköket, meg valahogy ők is engem.

Na csak ennyi. Még jelentkezek!

#451. felébredés, rádöbbenés.

Itt lenne az ideje egy rendes hosszú bejegyzésnek, de olyan szinten el vagyok szokva ettől, hogy az valami hihetetlen, meg hát ugye, nem a legegyszerűbb dolog összeszedni a gondolataimat. Valahol máshol vannak, távolt tőlem. Az biztos, hogy változásra van szükségem, önmagammal kapcsolatban, azaz nagyon rám férne. Tehát változások sorozata következik. 

▬ Az első aminek véget vetek az az önzetlenségem. Elég volt abból, hogy mindig másokat helyezzek magam elé, hogy mások céljai, érdekei, és minden egyéb fontosabb legyen, mint önmagam. Pedig mindig másokat helyezni magunk elé, önzetlennek lenni... jó dolog, de nem ebben az eltorzult világban, ahol visszaélnek ezzel a mellesleg nagyszerű tulajdonsággal.

Tehát ez az egyik dolog, aztán van ám itt még minden, túl sok(k) minden.

▬ Mostanában nem vagyok a toppon, olyan cselekedeteim vannak, hogy magam sem hiszem el néha, ezen is változtatni kellene, de egyenlőre nem megy. Teszem, amit teszek, az én dolgom, lehet, hogy nem helyes, sőt, biztos, hogy nem cselekszem helyesen, és az is biztos, hogy meggondolatlan vagyok. Aztán egyenlőre sodródok az árral, aztán majd valahol kikötök, csak nehogy akkor már túl késő legyen.

▬ Egyébként suliba is halál van, az osztály az most viszonylag kezd összetartani, mondjuk talán a jellemezni kellene az ottani kialakult helyzetet, akkor azt mondanám, hogy az ellenségem ellensége a barátom. Tanulásilag sem vagyok igazán eleresztve, nem teszem magam oda megfelelően. 

▬ Ami még zavar, az az, hogy mostanában nem megyünk sehova (csak hétvégente buliba), de most nem ilyenre gondolok, hanem, hogy elmenni a tóra sétálni, vagy valami. Nagyon régen volt ilyen. Senkinek nincs ideje semmire. 

Azt hiszem egyenlőre ennyi, nem mondom, hogy normális lett ez a poszt, annyi minden van amiről nem beszél(het)ek, legalábbis nem szívesen. Meg amúgy sem tudom összeszedni rendesen a gondolataimat. Az biztos, hogy most viszonylag megvagyok, és hogy tényleg majd alakulnak a dolgok, addig meg élvezzük az életet. 

#450. If I Stay - Ha Maradnék film

Még valamikor nyár elején láttam az előzetesét az 'If I Stay' - "Ha maradnék" filmnek. Annyira meg akartam nézni, hogy még azon is gondolkodtam, hogy moziba megnézem, erre csak nem jött, mire pedig jött arra a legközelebbi mozikban nem játszották a filmet. Vártam online, a feliratra, egészen máig, mikor ma ránéztem, már fent volt. Úgyhogy gyorsan le is szedtem, és elkezdtem nézni. 

Nem csalódtam a filmben. tudtam, hogy igazi siratós film lesz, de hogy ennyire érzelem dúsra meg tudják csinálni, azt nem gondoltam volna, de sikerült. A színészi gárda is jó volt, a szerepeket tökéletesen játszották, és nekem személy szerint nagyon tetszett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, még így is, hogy egyenlőre csak feliratos. 10/10

És a film végéről a zene:

#449.

Nőj fel, ne csinálj hülyeségeket, blablabla. 

Igazából szerintem leszarom, inkább most csináljak hülyeségeket, meg most éljek úgy, igazán, minthogy később. :D 

#448. Waiting for ...

- Mostanában megint el vagyok tűnve, nem csak innen, hanem úgy összességében mindenhonnan, illetve igazából ott vagyok, szinte mindenhol, de, hogy úgy lélekben nem igazán, az biztos, a gondolataim másfelé szárnyalnak, biztatom magam. 

- Keresem, kerestem, hogy legyen valakim, mert úgy gondoltam, hogy nem bírom ki egyedül de már egy hónapja keresem, és egy hónapja is bírom, tehát továbbra is ki fogom bírni. Nem mondom azt, hogy jól van, mert nincs jól, nem akarok sokáig egyedül lenni, főleg így hogy kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy milyen amikor kapcsolatban van az ember, és nekem erre szükségem lenne. Viszont, ha jobban belegondolok a dolgokban, akkor igazság szerint nem akartam kapcsolatot, nyár elején, a kitűzésekét most hagyjuk, egyedül egy dolgot akartam, és azt ezzel a kapcsolattal megkaptam, tehát ez így megvolt, ennyi értelme volt legalább, ha más nem is. 

- Szóval lezárult ez a szakasz, tényleg teljesen, meg ez a balf*szkodás is, hogy kell valaki. Majd lesz valaki, majd akkor amikor itt lesz az ideje, mikor a legnagyobb szükség lesz rá, akkor. Vagy amikor nincs is szükség rá. Mellesleg meg amúgy is lassan neki kell állni készülni a vizsgákra, meg rendesen odaállni a tanulás mellé, mondjuk nem most kellene, de jobb később mint soha. Adok magamnak egy hetet, hogy tényleg mindenkitől bocsánatot kérjek, hogy mindenkitől "megszabaduljak" és aki maradni akar az marad, a többit meg leszarom. Nem is akartam ezt csinálni, nem is értem miért tettem. Mindegy, ilyen is kellett, az élet ezt hozza, majd hoz szebbet, jobbat és talán ezekből többet. 

- Meg hát elvégre kevesebb, mint egy hónap és 20 éves leszek, és azt hiszem itt az ideje, hogy benőjön a fejem lágya, hogy ne csináljak több hülyeséget, ez alatt nem a szórakozást értem, hanem mindegy, én értem az a lényeg. 

- Aztán ja, várunk valakire, valakire aki tényleg szeret, valakire aki elfogad olyannak amilyen vagyok, valaki aki speciális, valaki aki nem kacsingat az ismerőseimre, valakire aki komolyan gondolja majd a dolgokat, valaki akit igazán megszeretek, valaki aki megfog, és őszinte, és igazi. Valakire aki lehet, hogy nem is létezik, de nem baj, van időm... várok én.

#447

Lehetséges, hogy egy kicsit kifordultam magamból, lehetséges, hogy túlzásokba estem. Megesik, ilyen az ember, de minden megy tovább a maga módján. Azt hiszem most már tényleg, teljesen összezavarodtam, nem tudom eldönteni, hogy mit akarok, vagy, hogy kit, csak azt tudom, hogy minél előbb akarom, szeretném. Talán az egészben az a legrosszabb, hogy míg ébren vagyok minden jó, aztán éjszaka lehunyom a szemem, és össze álmodok mindent, mindent a két, vagy talán három jelenleg legfontosabb emberről. Jelen esetben csupán" két emberről, de ez is épp elég. És álmomban annyira igazinak tűnik, és annyira szeretném, hogy valóra váljon, mondjuk nem pont kettővel, hanem egyel, de ha most hirtelen fogná magát mindenki, aki egy kicsit is fontos, és el kellene döntenem, hogy kit akarok, lehet, hogy nem tudnám megmondani, lehet, hogy nem is kell senki, csak érezni akarom a szeretetet, az ölelést, a csókot. Érezni akarok valaki iránt valamit, ami erős, és mély megfogalmazhatatlan szeretet, és azt akarom, hogy valaki ugyan ezt érezze irántam.

#446.

Meguntam az egészet.

Elegem van.
Kell már az a szünet. (: 

#445. Perfect Weekend

Végre elmondhatom, hogy minden kezd jól alakulni, majdnem minden. Persze, mindig van olyan dolog az ember életében, ami nem úgy alakul, ahogy azt eltervezzük, ezért tervezek csak ritkán, ám néha elfeledkezem... ilyenkor mindig rájövök, hogy mindent random kell csinálni. Tehát így tettem :) Tényleg sok olyan dolog van azért, ami még nem rendeződött, de hamarosan rendeződik. Csütörtökön 10-én kezdődött minden. Lányokkal bent maradtunk piálni, azóta tart a boldogság. Röhögtünk, jól éreztük magunkat, pénteken ismét jó volt, de siettünk haza. A nap további részében csak skype-oltam, ami szintén jó volt, húztam a mage-em.. ^^ Szombaton is skype-oltam, először, meg mage-t húztam, aztán lementünk lyukba, kurva jó volt, sokan voltunk, elvoltunk, mindenki lent volt, aki fontos volt számomra. Csináltunk képeket is. És életembe először előfordult hogy jelen voltam, mikor kitört a balhé.. nagyon durva volt, bár mondjuk kicsit túl lett szerintem reagálva, de megértem... Jó, mondjuk még 1 volt amin ott voltam, de az az utcán zajlott, nem lent.. (: Aztán vasárnap bementünk ROcktober fest-re, Road koncertre, ami szintén király volt. Szóval eddig minden (majdnem minden) király. Imádom. *-* A mai suli meg nagyon laza volt. Nem is tudom mi értelme volt bemenni, jó mondjuk tanultunk új dolgokat, de na. Holnap is jó nap lesz, a szerdára már nem merném rámondani, csütörtök, péntek, szombat meg Bölcsi.. vasárnap meg, ha minden igaz Annabell-t nézünk moziba (:|)

Csütörtöki sör | Szombati lyuk
Szombati lyuk | Szombati lyuk
Vasárnap Road | Vasárnap Road

#444.

[*Edit: Piszkozatok törölve, 444. bejegyzés.]
Amikor azt hinnéd minden rendben van, valami biztos visszazökkent, s el kell gondolkodnod, hogy vajon jól döntöttél-e... igazából mindegy milyen válasz jön ki, mert ha belegondolsz, akkor annak a döntésnek ott, akkor, biztos fontos oka volt. Még akkor is, ha idővel egyre színtelenebbé válik az ok. Biztos lehetsz benne, hogy, ha valaminek véget vetettél, akkor annak megvolt az igazi oka, elvégre, semminek sem könnyű véget vetni, de te mégis megtetted, és befejezted. Lehet szó akármiről, barátságról, szerelemről, kapcsolatokról.. akármiről. Akármiről is döntöttél úgy, hogy legyen vége, annak oka volt, és az oknak nagyon fontosnak és meggyőzőnek kellett lennie ahhoz, hogy kezedbe vedd az irányítást, és kimond a végszót. De olyan nehéz tud lenni, mikor valaki vagy valami megzavarja... később, sokkal később. Újragondolva a sérelmek elhalványodnak, s csak a szépre, a jóra emlékszel. Nem tudom mihez kezdjek.. Csak lenne már vége a sok szarságnak, annyival egyszerűbb lenne.

Reign-Don't let me go:

#457.

Hogy lehetséges az, hogy álmodsz, de mégis annyira életszerű...? Az arcok, a hangulat, a kérdések, az érzések, a félelmek, a vágyak... minden annyira életszerű tud lenni. Félelmetes az egész. És ami még félelmetesebb, az az, hogy reggel felkelsz, és emlékszel mindenre, minden arcra, és érzésre, és, hogy ezekkel az érzésekkel kelsz fel. Hogy veled volt, hogy vissza ment hozzád, hogy teljesen beleillik a történtekbe, mintha az új cselekményre nyitná fel a szemed... Hogy ott vagy, vele... és, hogy félsz... attól, hogy mit fognak gondolni a barátaid, a szüleid, hogy majd megkapod a "pizzát is újra megmelegíted?" szöveget. Annyira életszerű, és annyira jó, hogy az már rossz. 

#456.

És akkor, ott egy ponton megint megtörik minden és beindul a szerencsétlenség sorozata. Azok a dolgok kerülnek elő, amik jó régóta mélyen lakoztak, és persze, még így az elején elnevetünk rajta, de mindenki tudja, hogy ez később komplikációkhoz fog vezetni, mindenki tudja, hogy fog ez még némi kellemetlen helyzetet okozni nekünk. De ne adjuk fel a reményt, később minden jobb lesz. Mindig minden jobb lesz, később. Utálom már lassan azt a szót, hogy később... miért nem lehet most? Miért kell mindig várnunk...?

Hiába hagyjuk figyelmen kívül a dolgokat, attól még ott vannak. Rövid ideig persze mindenről meg lehet feledkezni, minden érzelemről, minden okról, mindennek a miértjéről, mindenről. Ám hosszú távon nem, újra és újra elő fog jönni minden. Menekülni képtelenség. 

#455. monoton hétköznapok | érzések.

Egyértelműen menekülök, egyértelműen nem tudom túltenni magam a történteken. Annyira egyértelmű, bár fent tartom a látszatot, miszerint minden okés, és, hogy jól vagyok, de ami valóság, az az, hogy még mindig nem vagyok jól. De már kezdem azt gondolni, hogy soha nem is leszek. Biztos lesznek majd időszakok, mire az emlékek viszonylag elhalványodnak, de teljesen soha nem fognak eltűnni. Eddig egyik emlékem sem tűnt el nyomtalanul. Egy kép, egy zene, vagy egy olyan hangsúlyban kiejtett mondat... visszahozott mindent. Eltörölt mindent, minden fáradságot, minden eltelt időt, amire szükség volt azért, hogy feledhessek, azért, hogy minden a feledésbe merüljön. Megint csak sodródni fogok. 

Borzalmas visszazökkenni a hétköznapokba, azokba a hétköznapokba amikben már szinte teljes napi beosztás van... a reggeli felkeléstől, az iskolába vagy bölcsibe menéstől, az ott töltött időn át, a hazautazásig, a délutáni sorozatnézések, a fürdés, a lefekvés, az órákon át tartó forgolódás, kivételesen megspékelve egy kis extra álmodással, arról, hogy minden szuper, majd a reggeli felkelés... visszagondolni az álomra, és meghúzni a határt az álom és a valóság között. Irtó nehéz. S jelenleg még rátesz egy lapáttal az időjárás is, szomorú, szürke, borongós, hideg, esős... 

S így, délután mikor az öt órához közelít az idő egy kis extra elgondolkodás. Belegondolni abba, hogy épp most mit csinálok, hogy hogy lesz tovább, hogy mi fog történni a jövőben...

És tényleg, egyszerűen csak nem érzek semmit... üresség van mindenhol. És tény, az élet bedobott valamit az ablakomon, ami nekem tetszett, és jó volt, és aztán hirtelen el is vette, felébresztett bennem olyan érzéseket, hogy valami nem kóser, és valamiért ki kellett dobnom az ablakon. Valami olyan dologért, amiért a becsületemet bizonyos részben megtarthattam... De az ablakon lévő repedések csak még nagyobbak lettek, és még nem találtam meg a megfelelő ablakost, aki megcsinálná. Beesik az eső, bejön a hideg... néha jó, amikor kit vagyok a barátokkal, de mikor újra a szobámba vagyok, akkor csak arra a betört ablakra tudok gondolni, újra és újra. A legrosszabb példa, ami most eszembe jutott, de jelenleg a legjobb. 

És igen, újra sorozatokba kezdtem, jelenleg a Hannibal-t nézem, de mikor hazaértem megnéztem a Deliriumot. Utóbbi nagyon király. Előbbi pedig nekem való. :) 

#454. Nyárzáró buli: Keszthely || 2014/15. Első nap

Szombaton mentem le Keszthelyre... elő szülinapi & nyárzáró buli osztályból néhány csajjal, meg barátok, meg barátnők. Jó volt, buliztunk, ittunk, jó volt a társaság. Imádtam.Bár mondjuk a buliba még maradtam volna, de mindegy, majd legközelebb pebótoljuk. Vasárnap már jöttem is haza, hazaértem, és olyan délután 5-körül bealudtam és aludtam ma reggel 8-ig. Mivel csak fél 3-ra kellett suliba mennem, szépen lassan felkeltem, kávéztam, zenét hallgattam, picit wowoztam... Rájöttem, suli időben jobban szeretek. Egész reggel óta szakadt az eső, szóval folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mégis mi a francba menjek el, ráadásul a hőmérséklet sem volt 20°C fölött.. :( Nagy nehezen felöltöztem, reggeliztem, és már mentem is a fél1-es buszra. Jó volt az út, meleg volt a buszon, hallgattam a zenémet.. beült mellém valami faszi, akinek tök jó illata volt. :D Suliba beértünk, elmondtak néhány információt, és megmondták, hogy a héten bölcsibe leszünk, aláirtunk néhány lapot, és jöhettünk is haza. Az Encsi tök rendes volt, mondta, hogy kocsival van, úgyhogy vele jöttem haza és fél5-re már itthon is voltam. :) Kajáltam egyet, gépeztem, beszélgettem mindenkivel szinte. Úgyhogy azt hiszem jól indult a tanév. :) Jó lesz ez, csak olyan parás, hogy idén már vizsga, meg ilyenek. Picit félek tőle. 

#453. move on | waiting | x-men

Nem tudom mit vártam, de hogy nem ezt az biztos. Semmi jelzés, semmi. De már egyre kevésbé érdekel az egész. Még mindig szar, még mindig szomorú vagyok, hogy így alakult, de az élet megy tovább. Az emberek csalódnak, padlóra zuhannak, fájdalmat éreznek, sírnak, hisztiznek, abba akarják hagyni az egészet, véget akarnak vetni minden fájdalomnak, majd mikor megunják felállnak és továbblépnek. Hogy jelenetek között mennyi idő telik el, az mindenkinél más és más, de túlélik. Felkelnek, és továbblépnek, bármennyire is volt rossz bármekkorát is csalódnak. Minden embernek más és más jelent csalódást, valakit nagyobbak, van akit kisebbek érnek, de túl lépnek rajta. S ez így van rendjén. Lassan, de biztosan én is túl lépek mindenen... (:

||

Várom már a hétvégét. Elviszem magammal az Elizát, remélem ő is jól fogja érezni magát. Remélem jó lesz, és jól elleszünk, és egy kicsit ki tudok verni a fejemből mindent, és mindenkit. Jól akarom magam érezni.

||

Ma megnéztem az x-men-t. Olvastam jó és rossz kritikát is, de meg kell mondanom nekem nagyon tetszett. Igaz, a sok fight-nál elég sokat pörgettem, de ez csakis azért volt, mert a történet folytatására vártam. Kíváncsi voltam már a végére. Igaz, a vége elég zavaros lett, de ennek a filmnek is van mondani valója.

Kedvenc részemmé egyértelműen az vált, mikor a fiatal Charles bepillant a jövőbe, s beszél az "öreg" önmagával... Legjobb!

"It's not their pain you're afraid of. It's yours, Charles. And as frightening as it can be, that pain will make you stronger. If you allow yourself to feel it, embrace it, .it will make you more powerful than you ever imagined. It's the greatest gift we have: to bear their pain without breaking. And it comes from the most human part of us: hope. Charles, we need you to hope again."

#452.

Zajlanak az események. Nincs is szükség hazugságokra, mint ahogy azt az elején hittem. Tegnap találkoztunk, visszaadtam neki a cuccait, és beszélgettünk. Megbeszéltük, hogy ugyan úgy találkozhatunk, beszélhetünk... (és kicsúszott a számon az is, hogy rosszabbul érezném magam, ha nem beszélnénk.) Az elején úgy gondoltam, hogy lehet, hogy rossz döntés volt ebbe belemenni. De el kellett hitetnem vele, hogy annyira nem is zavar a dolog. (dee, dehogynem zavar, kurvára zavar..) És miután beszéltünk tényleg nem zavart annyira. Aztán csak arra tudtam gondolni, hogy ugyan azt fogom játszani vele, mint anno a Patrikkal, annyi különbséggel, hogy anno a Patrikkal nem jártam, nem volt még egy szájra puszi sem. Na de vissza a jelenbe. Miután elment fészbukon is dumáltunk, mondta, hogy megy buliba, én meg mondtam hogy megyek lyukba... tehát este lementem lyukba. Elvoltam, hihetetlen jó volt. Lent volt egyik volt osztálytársam, nosztalgiáztunk, előjöttek a wowos témák. Fasza volt. Hihetetlenül jól éreztem magam. Fel voltam dobódva. Aztán mikor feljött ez a szakítós dolog, Kuci mondott pár dolgot, ami beindította az agyam. Felelőtlen döntés, de felhívtam, hogy mizu, merre van, de nem vette fel. Úgyhogy mondom, akkor nem ment buliba, mindegy, hagyjuk. Aztán visszahívott. Hogy mizu.. beszélgettünk. Kérdeztem mikor ér haza... és az alkohol hatására megkérdeztem, hogy nem-e találkozunk. Erre rávágta, hogy de, ha hazaért, csörget, és akkor összefuthatunk (érez még valamit, éreznie kell, ha nem érezne rávágta volna valamelyik kifogást). Hazaért. Hívott. Hazakísért. Megöleltem. Visszaölelt. Megsimította a hátam. Semmi puszi, csók ilyesmi, de nem is akartam. Csak meg akartam ölelni. Én ittam. Rendesen. Ő nem sokat. Legalábbis két whisky kóla az nem sok. Azt hitte én vagyok a parkba, és odament egy csajhoz. Ezt ő mondta. 

Nem tudom volt-e értelme ennek a találkozásnak, vagy rosszabb lesz-e később, de így most jobb, mert így tényleg azt érzem, hogy valamit érez, hogy fontos vagyok neki, csak valami ott lebeg a szeme előtt, és inkább azt mondja, hogy nem, mintsem megpróbálná. Valami ott motoszkál, ami miatt most nem akar kapcsolatot, de szeret. És ha jól érzem, akkor most van az a szituáció, hogy kicsit flegmáznom kell. Mert, ha azért talákozott volna velem az éjszaka közepén (inkább hajnal), hogy megdugjon, akkor úgy közeledett volna, de nem úgy közeledett. Máshogy. És nem is úgy, mint egy barát. 

Szóval ennyi történt, és azt hiszem, hogy ez még nem veszett fejsze nyele... Majd kiderül mi lesz a folytatás... sok ismerősöm van, akik szakítottak már, és pár hét után újra együtt voltak. 

Ellenben ha most felmerülne, nem ugranék egyszerre, de a harmadik alkalmat sem várnám meg. 

#451. Tényleg vége.

Nos, most már tényleg vége ennek az egésznek, viszont most már úgy vagyok vele, hogy kezdem felfogni. Nem is kellene, így már nem. Nem lenne értelme. És mindenki azt mondja, hogy ő veszített, s nem én. És talán hiszek is nekik, ha már tényleg ennyien mondják. Plusz legalább annak örülhetek, hogy én vetettem véget ennek. Hiába ő nem érzett, én mondtam ki. Szar, furcsa. Rossz lesz megszokni... hiányozni fognak az érintések és a pillantások, de az élet megy tovább. Csalódások hada volt ez a nyár.

De boldog vagyok, és az is leszek! :D

#450. OVER.

A kezdet...

S a vég...

Egy drámai film, ahol nincs happy end valahogy így végződhet. Persze a remény hal meg utoljára, ennél fogva még reménykedem benne, hogy ez nem a vég volt, de a tények nem ezt bizonyítják... de hát a remény. Kimondtam, hogy vége, s azzal a lendülettel elindultam haza. Alig mentem pár lépést, s rögtön fellőtték valahol a tűzijátékot. Elszomorító volt. Kibírtam, hogy ne sírjam el magam, ott abban a szent pillanatba, s a hazaút hátralévő részében se. Kibírtam. Sokáig. Egészen addig a pillanatig, míg be nem értem a szobámba, ahol csakis kizárólag én voltam. Reménykedtem benne, hogy utánam jön. Aztán reménykedtem abban, hogy a kerülőnél lesz... de nem volt ott. Pedig tényleg reméltem, szerettem volna, azt akartam, hogy legyen ott. Aztán hazaérve ismét reménykedtem... reménykedtem benne, hogy ír. Nem így történt. Aztán este sírtam. Zokogtam. Mint még soha. Aztán reggel ismét reménykedtem, hogy ír, egész nap, jelenleg is. De nem. Lehet, hogy meg kellene próbálni néha remények nélkül élni, de akkor minden olyan szürke lenne. Minden olyan rossz lenne, akkor eltűnne minden és csak a pesszimizmus maradna. Azt pedig nem bírnám ki. De talán, ha nem reménykednék, akkor könnyebben tovább tudnék lépni. Tovább, s nem nézni vissza. Folytatni onnan, ahol abbahagytam. Rossz érzés. Borzalmas érzés. S talán ami a legrosszabb, az az, hogy nem vagyok képes arra, hogy folyamatosan eltereljem a gondolataimat. Nem vagyok rá képes. Bizonyos ideig megy, de nem sokáig, nem addig ameddig szeretném. Szerettem. Még most is szeretem. Nem akarom, hogy ez legyen a vége... de ha csak nekem vannak komoly érzelmeim felé, akkor inkább itt és most legyen vége. Nem várhatok az örökkévalóságig, abban reménykedve, hogy elkezd érezni valamit. Szomorú vagyok, és még mindig abban reménykedem, hogy megkeres, hogy megmondja szeret, hogy együtt legyünk, hogy megöleljen.

#449. FUCK.!

- Lesz még ebben a blogban valami jó dologról is szó? 

- Mostanában nem biztos... most már semmi sem biztos.

ezt én nem fogom sokáig bírni. vagy lesz valami változtatás, vagy véget fogok vetni ennek az egésznek... és nem érdekel, hogy ha fájni fog. azt hiszem ez most így jobban fáj, mintha semmi nem lenne. fájdalmasabb az egész, mint hittem. és belegondolva, már teljesen mindegy. már úgysem leszek biztos semmiben. nem tudok hinni abban, hogy lesz valami változás, hogy jobb lesz. nem tudom elképzelni a közös jövőnket. egyszerűen ezek után nem megy. mert nem érdekel mi elől menekül, de ha közöm nincs hozzá, akkor előlem ne meneküljön. szerintem nem kérek sokat. nem tudom mi lesz... 

#448.

Sok minden van...

Sok....

... jó, 

... rossz, 

... kellemetlen, 

... dühítő, 

... könnyfakasztó, 

... mosolyt csaló, 

... érzelem, 

... hiány érzet,

... változás, 

... új dolog,

... új szokások,

... új érzések.

#447.

ezt akkor sem tartom normálisnak, és kurva nehéz szemet hunyni felette. még akkor is, ha csak... akkor is kurva nehéz. és ami a legrosszabb, hogy nem tudom, hogyan kezeljem, hogy mit csináljak. mert persze, az lenne a legegyszerűbb, ha nem törődnék vele, ha csak lennék, de mi van ha mégsem csak... mi van ha van más is ezen kívül, mi van, ha van több... szóval egyszerűen nem tudom, hogy meg merjem-e említeni, vagy hogy mi a faszt csináljak. vagy, ha megemlíteném mi lesz a reakció. mi van, ha olyat mond, amit nem akarok hallani. nem. ez egyszerűen nem lehet normális. 

vagy... megemlítsem-e másnak. megkérdezzem-e tőle. de akkor is félek, hogy visszajut a fülébe. mert nem akarom, hogy az legyen, hogy kibeszélem, meg ilyesmi. tudom, hogy ezt nekünk kell megoldani, de ha egyszer nem tudom, hogy hogyan kezeljem, vagy hogy mondjam e akkor mégis hogyan...? 

picsába, hogy mindennek ilyen nehéznek kell lennie...

"Fake a smile, yeah, lie and say that 

You're better now than ever, and your life's okay 

When it's not, no"

#446.

Mégiscsak szörnyű, hogy milyen nehéz túltenned magad múlton, hogy hiába jó most minden, akkor is eszedbe jutnak még az emlékek, a hazugságok, az ígéretek. Minden ami jó volt, minden, ami rossz. Rossz rá gondolni, hogy milyen volt akkor, s milyen most. Hogy milyen hamar változtak a dolgok, hogy hány új esélyt adtál valakinek, s, hogy ezeket az esélyeket hányszor utasította vissza, hányszor basztak át, hányszor néztek hülyének. Hányszor piszkáltak valaki miatt, aki csak szimplán fontos volt neked. Mert ismerted, tudtad minden gondolatát... és akkor hirtelen egy pillanatba, mikor nem számítottál rá vége lett. És mégis, minden rossz ellenére, minden elmaradt ígéret ellenére, nehéz elengedni az embert. Nehéz, kibaszottul nehéz azt mondani, hogy jó, felfogtam, nem próbálkozok többet. Elengedem. Illetve, nem mondani könnyű, de így is tenni, így élni a mindennapokat. Az már nehéz. Nehéz, hogy ne jusson eszedbe egy könyvről, egy zenéről, egy együttesről, egy eseményről, egy közös ismerősötökről. Kibaszott nehéz.
..In these promises broken / deep below
Each word gets lost in the echo
So one last lie / I can see through
This time I finally let you
Go! .. 

Ezt leszámítva, viszont úgy gondolom, hogy tényleg minden rendben van. Augusztus hónapra megkaptam a melót. Lesz pénzem szeptemberre. Szabival is jól megvagyunk.Egyedül annyi még, hogy hihetetlenül unalmas ez a nyár, és hihetetlenül de semmit nem csináltam. még a tóra se nagyon tudtunk lemenni, mondjuk ez inkább az időjárásnak köszönhető. Egyenlőre azt hiszem ennyi. még jelentkezek.

#445. Pillangók... a hasban [?]

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire erős lehet ez az egész. Hogy lehet máshogy érezni a hiányt, a szeretetet, a boldogságot. Hogy tényleg, mikor vele vagyok nem létezik a külvilág, és úgy eltelnek órák, napok, mintha csak párperc vagy óra lett volna. Hogy valaki képes lesz arra, hogy megváltoztatja a gondolkodásomat, a hozzáállásomat a dolgokhoz, legyen szó akármiről.

++ Vissza kell kapnom azt a bizalmat amit elvettek tőlem az idő során..

#444. Pillangóhatás.

Azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha visszapörgethetném az időt, hogy mennyi mindent megváltoztatnék, aztán rájöttem, ha megtenném ezeket, akkor most nem az lenne, ami van. Nem ismernék egy csomó embert. Nem az lennék, aki vagyok. 

*

Csak ami kapásból eszembe jutott.
Ha nem vesztünk volna össze tavaly uncsi tesómékkal, nem lettem volna kidobva a klánból, nem bolyongtam volna egyedül, nem találkoztam volna ezekkel a buzikkal. Ha nem találkoztam volna a buzikkal (nagy ugrás) akkor nem lettem volna ideges akkor pénteken, és ha nem lettem volna ideges, akkor nem mentem volna le a Kissel bebaszni, és ha nem mentem volna le, nem ismertem volna meg Őt sem. 

Duurva ! 

#443. Elmélkedés

Sokszor mondják... tanácsként, általában... "Élj a mának" De vajon az emberek tartják is magukat ehhez? Vajon valóban a mának élnek, vajon valóban nem rágódnak a múlton, vajon valóban nem gondolkodnak a szokásos "mi lett volna ha..." mondaton? 

Mi van akkor, ha az ember képtelen elszakadni a múltjától? 

Elvégre azt is szokták mondani, hogy "ha valamit nem tettél volna meg a múltadban, akkor most nem az az ember lennél aki vagy..."

És amúgy is, miért várjam el valakitől, hogy lépjen túl a múlton, mikor nekem is nagyon nehezen megy? Pedig nekem még könnyebb is lenne, mert nem volt semmi kapcsolat, csupán egy mocskos egyoldalú szerelem, De ha én nem tudok felejteni, egy csupán tőlem irányuló dolgot, akkor miért várom el azt, hogy valaki más túllépjen egy egymás felé irányuló szerelmen, ami már véget ért? 

#442. sok a lemaradás.

Majdnem egy teljes hónap kimaradás van. Nos elég sok minden történt ezóta. 

Vége van a sulinak, már csak egy napot kell bemennem gyakorlatra. 

Jövőre kapok ösztöndíjat a tanulmányi eredményem miatt; belekerültem a 10 legjobba [*-*]. 

Bepasiztam annak ellenére, hogy megfogadtam, hogy nem fogok június 16-ig, nem jött össze >< 

Egyenlőre ennyi. majd még jelentkezek. 

Viszonylag napi friss intán: 

http://instagram.com/evabelso

szerelmesvagyokebbeazenébe

#441. Spain 2014

Szomorú vagyok és csalódott, de azért jókat mosolygok a fészbukra kitett képeken/szövegeken/vicceken s egyebeken. Bevallom őszintén eddig egy meccset sem láttam, de most már nem is fogom nézni. Egyértelmű, hogy a Spanyoloknak szurkoltam, de ez most nem sikerült. Nem fogom szidni őket, előfordul, nem lehet mindig mindenki a legjobb. Ez esélytelen. A szlogenjük az volt, hogy "mindent, vagy semmit". Nos utóbbi lett. Ettől függetlenül továbbra is a pirossárgapiros-t szeretem és továbbra is büszkén nézek az ágyam mellett lévő zászlóra. Azért egy vicc, mert ez nagyon tetszett. Tény, fáj, rossz, csalódottság veszi körül, de vicces. (:

*

A VB-n leszerepelt spanyolokat nem túl barátságosan fogadják odahaza. A játékosok napokig nem mernek kimenni otthonról. Egy nap Torres öregembernek álcázza magát, de az utcán felismeri egy idős néni, erre Torres bepánikol és hazarohan. Ugyanez történik másnap is. Harmadnap Torres apácának öltözik, de az idős néni akkor is felismeri és köszönti: 

- Szia, Fernando! 

Torres már nem bírja tovább, ezért megkérdezi: 

- Hogyan ismert fel engem, néni? 

Mire a hölgy: 

- Hát nem ismersz meg bazdmeg? Én vagyok az, Casillas.

#440. hullócsillag

Csak voltunk, és feküdtünk egymás mellett. Egyetlen egy pillanatra néztem fel az égre. A csillagok homályosak voltak a szemüveg hiánya miatt, de így is kirajzolódott szép lassan az összes. Ekkor adott egy csókot, majd mikor elhajolt, egy gyönyörű szép hullócsillagot láttam. Kívántam, természetesen. Egyszerre. 

Jeleket akartam, jelekért könyörögtem folyamatosan. Mindig megkaptam a jeleket, de csak több és több kellett, nem hittem ennyinek se. Most megkaptam. Köszönöm. 

(: <3 p="">

#439. felejtés

Nos, akkor felejtsünk el mindent, amit eddig írtunk. Illetve nem teljesen mindent, csak a sok faszságomat. 

Az új könyv kinyílt, és az előző besárgult lapok után erről el lehet mondani, hogy ragyog. 

Gyönyörű hófehér lapokkal van tele, az írás folyamatban van...

s minden nappal egyre több és több oldal kerül a szemünk elé. 

Never Ending Wonderful Story ~

#438. FUCK IT.!

Mi lesz ha végre eléred azt, amire mindig is vártál? Mi lesz ha már tényleg ott vagy? Ha már nem a küszöbön állsz? Ha már bent vagy a szobába? Ha nagyjából már ismered a szobát, de valahogy előjön valami furcsa érzés? Valami, amit nem tudsz hova tenni, valami ami lehet, hogy csak puszta félelem, de a félelem később átmegy bizonytalanságba és már tényleg nem tudod hogy mit akarsz? Elbizonytalanodsz, hogy valóban ezt akarod-e, hogy ez így valóban jó lesz-e. De hirtelen nem hátrálhatsz ki, amikor még nem is ismered teljesen a szobában lévő fiókok tartalmát... De, de mindig ott az a kurva de. Ezek miért reagáltak erre így? És most miért magyarázzák ezt folyamatosan? Direkt? Neeem hiszeeem eeeel! 

"Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni. (...) De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni." (Paulo Coelho)

#437. rövid bejegyzés

Annyira boldog vagyok. 

Egyszerűen csak boldog vagyok. :D

Csodálatos érzés. <3 p="">

#436. Lapozzunk

Előzőre visszatérve. Akik a múltban barátaim voltak, s közben leromlott a viszony, vagy így, vagy úgy azok miatt nem fogok küzdeni. S ez nem azt jelenti, hogy feladom... egyszerűen csak nem tudom megérné-e az erőfeszítés. Ha jön(nek) jön(nek), ha nem, nem. Belefáradtam az egészbe, hogy én fussak az emberek után. Majd alakulnak a dolgok, úgy, ahogy meg van írva, vagy ahogy az említett személy(ek) alakítani szeretnék. Úgy viszonyulok hozzá(juk), ahogy ő(k) hozzám. Majd kiderül. 

Mooost pedig nagyon remélem, hogy ez már összejön, mert szeretném, és boldog lennék. Ám ez is alakul majd, valahogy biztos lesz. Néha hagyni kell, hogy sodorjon az ár. S majd a végén meglátjuk mi lesz. Mindenesetre, remélem, hogy ezen szív-ügyeim rendeződnek, és jahj. ^^

Már csak az van, hogy várjunk... nem akarok [újra] csalódni.

#435.

Hogy a dolgok milyen gyorsan tudnak megváltozni, az valami hihetetlen. Egy pillanat alatt megváltozik minden. Mire levegőt vennél, arra már ismételten nem vagy biztos a dolgokba. Most sem tudom, hogy mi lesz. Egyszerűen csak minden olyan gyorsan történt, és tényleg nem tudom mitévő legyek, hogy lesz majd most, hogy fogom folytatni, és a többi. Hirtelen volt ez a változás, csakúgy, mint az előző. Akkor is, csak úgy egyik pillanatról a másikra szűnt meg a dolog, most pedig a fordítottja. És az a legdurvább, hogy ez már nem az első az utóbbi időkben, hanem a harmadik, vagy talán már a negyedik. Különös. És tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek ezzel a dologgal, hogy most mi fog megváltozni, mert valami biztos.

Mindenesetre, örülök, hogy így alakult, és remélem nem fog fejfájást okozni ez a helyzet... DE.. és mindig ott van az a de, mindig ott fog maradni az a de, mert az évek során már megtanultam, hogy soha senkiben nem lehet megbízni...
De amúgy minden okésfaszajó. 

#434. Horoszkóp - Fekete Hold.

Netről másolt, persze számomra csak a nyilas a lényeg, de hogy ti is értsétek, mégis mi az a fekete hold horoszkóp (mert én sem tudtam) így hát bemásolom. És hát, mit ne mondjak, van benne igazság...

"A tizenkét csillagjegy jellemző, pozitív tulajdonságaival gyakran foglalkozik az ezoterikus sajtó, ám jóval kevesebb szó esik a csillagjegyekhez tartozó karakteres, negatív személyiségjegyekkel. A titkos tulajdonságainkkal, amelyek egyrészről nehezíthetik életfeladataink elvégzését, másrészt éppen ellenkezőleg: az általuk teremtett konfliktusok és feszültségek nyomán fejlődünk és csiszolódunk jobbá. Ennek szellemében olvassátok a sorokat, felháborodás és tiltakozás nélkül. Egy csepp bántás sincs a dologban, hiszen a titkos jegyek feltárása építő szándékú.

... 

Nyilas – meggondolatlanság: 

Amíg a Kosnál a lobbanékonyság állja útját az olajozott feladatmegoldásoknak, addig a Nyilas egyszerűen meggondolatlan. Nem tud, nem is akar ésszerűen gondolkodni és a szerint dönteni. Simán, botor módon rábólint olyan dolgokra is, amelyekről az adott pillanatban is tudja, hogy károsak a maga vagy szerettei számára. Meggondolatlansága mellett a hiszékenység is jellemzi, gyakran válik „áldozattá”, akit ilyen vagy olyan módon, de kifosztanak mások. A szexben is a meggondolatlanság - az ösztönei vezérlik -, és aztán nem győzi helyrehozni az okozott károkat."

[eredeti link - nézd meg a sajátod!]

#433. eszmefuttatás

Ha most azt mondanám, hogy minden szuper jó, hogy boldog vagyok, akkor hazudnék. Viszont, valahogy az évek alatt belém vésődött, hogy minden szuper, minden jó. Hogy a külvilágnak nem szabad megmutatni az érzelmeket, hogy inkább tartsam magamban a gondjaimat. Ez persze egy ideig megy is, ám jelenleg igen csak döcögősen. De most tény; nem vagyok jól, - lelkileg-, egyáltalán nem. Hogy mi az oka? Ha tudnám tehetnék ellene. Viszont, tudni sem akarom. Inkább csak terelném a figyelmem, de egy idő után ez sem megy. Tény; nem értem az embereket, nem értem, hogy ki-mit-miért tesz. Hogy mi az értelme a cselekedeteknek. Hogy mi az értelme az egésznek. Mert az emberi agy képes ilyenre; belerögzül valami, és hosszú időn keresztül ezt boncolgatja, szétszedi, összerakja, szétszedi, majd újabbnál újabb formába rakja össze. És ez nem csak akkor történik/zajlik, mikor ébren vagyunk, hanem nullától huszonnégy órán keresztül, állandóan, majd újra, és újra. Az a berögzült dolog mindig ott van, és lehetetlen tőle megszabadulni. Legyen szó bármiről, akármiről. Legyen szó egy, vagy több dologról, gondolatról, érzésről; az ott marad. Időnként persze úgy érezzük, hogy eltűnik, de igazából nem. Igazából végig ott van, s nem eltűnik, csupán csak elhalványodik, megfeledkezünk róla. Mert egy pillanatig, egy napig, egy hétig, vagy akármennyire időre is, de boldognak érezzük magunkat. És amikor majdnem minden jó, szuper, akkor nem vesszük észre, nem akarjuk észrevenni azt, ami odabent van. Ellenben, ha meging ez a pillanatnyi boldogság, - ami visszatekintve mindig csak pillanatnyinak tűnik, legyen szó akármekkora időintervallumról-, akkor előtör. Előtör, és mindent elpusztít, mint a szél; a nagyon erős, viharos szél. Igaz, az élet nem könnyű, ez velejáró.
***
Nem szerethetek bele, el kell kerülnöm, nem eshetek bele ugyan abba a hibába- mondogatom magamnak. De vajon a cselekedeteimben ez tükröződik? A francokat... nem. Miért nem? Ennyire mazochista nem lehetek. Ennyire nem reménykedhetek, ennyire optimista nem lehetek. Egyszerűen csak nem lenne szabad.
***
Azt hiszem ennyit a pillanatnyi eszmefuttatásról, kijelenthetem, egy picit jobban lettem, egy picit könnyebb, és egy picit erősebben marcangol a gondolat, a tudat, hogy...... 
Talán, ha szép, napos májusi időjárás lenne, boldog, vigyorgó emberekkel könnyebb lenne,- legalábbis annak érezném. Ám nem, borús, hideg, szeled, ronda májusi idő van. 

#432. Linkin Park - mindent elmond, amit érzek.

Először is, csak mert új szám... 

Másodszor pedig, mert imádom őket.

S végül, tényleg mindent elmond, amit most érzek.
És mert nincs olyan rész, amit ki tudnék emelni,
mert tényleg az egész szövege kell ide. Egybe!

Until It's Gone

#431. Gyakorlat #day1

Már említettem, ha minden igaz, hogy sikerült elintézni, hogy az érettségi szünet 3 és a szakmai vizsga 2 napjára legyen előrehozva a nyári gyakorlat. Nos ugye ma volt az első, és hát meg kell mondjam arra készültem, hogy borzasztóan unalmas lesz, de szerencsére nem volt az. Jó volt. Sőt, majdnem tök jó! A majdnem is csak azért, mert azért itthon ülni is jó lenne, ha már megkaptuk a szünetet. De tényleg jó. Jól magyaráz a tanár, egyszerűen, és mégis azt, amit kell. Megmarad a fejben, amit mond. Meg annyira nem is vészes, nem nehéz, meg amúgy is, az elsősegélynyújtás kötelesség, szóval hasznos. ^^" 

Úgyhogy az első napot kipipálhatjuk. 

Holnap a mentőállomásra megyünk 

(remélem lesznek jó faszik :D -> igen, ez volt az első ami eszembe/eszünkbe jutott)...

#430. Pillanatnyi eszmefuttatás | + majális |

A dolgok megváltoznak, egy idő után a rajongás elmúlik. 

A rózsaszín köd felszáll és nem maradnak érzelmek. 

Vagy, ha meg is maradnak, mélyen, legbelül, már nem érzed. 

Talán az idő múlása, a sok csalódás teszi... 

Csodálkozva bámulsz, hogy mi történt, hogy régen mennyire örültél volna... most pedig semmi. 

S úgy érzed, mintha valamit elvesztettél volna, mintha egy darabka belőled megsemmisült volna. 

Nos, ezt teszi az idő. A várakozás. A rágódás. 

Futás a semmiért, ami a végén értelmetlenné válik, mert kihűlnek az érzelmek.

A lényeg, hogy a múltat, itt és most hagytam magam mögött.

|majális|
Nagyon jól éreztem magam.
Megvolt az első vízibiciklizés.
Söröztem húgomékkal.
Csináltunk egy raklapnyi képet.
Hazajöttünk, átöltözni.
Visszamentünk.
Baromkodtunk, nevettünk, elvoltunk.
Ittunk. A legvégén meg összeszedtünk mindenkit.
És együtt csapattuk. 

#429.

Nem megyek Budapestre. 

Leszarom a Limp Bizkit koncertet. 

Leszarom ezt a buzit is. 

És kibaszottul de továbblépek. 

Mert nincs annyi felesleges időm, hogy a nyomorultakra pazaroljam. 

Goodbye! (:

#428. Félek.

Tudod, félek attól, hogy beléd szeretek. Elvégre, én olyan könnyen esek szerelembe, és engem nem zavarnak a külsőségek. Legalábbis ha valakit megismerek, és megszeretek, akkor nem. Teljesen mindegy, hogy néz ki. És rossz, hogy csak így tudunk beszélni, pocsékul érzem magam miatta. S főleg talán azért mert komolyan nem tudom hova tenni az érzéseimet. És félek. Félek attól, hogy komolyan beléd szeretek. Félek a csalódástól, amit már oly sokszor átéltem. Félek, hogy soha senkim nem lesz. Minden egyes nappal egyre nő bennem ez a félelem, mert már minden egyes nap eszembe jutsz. Van, hogy csak rövid időre, van, hogy hosszabbra. És tudom, hogy semmi nem lehet köztünk. És meg kellene szakítanom a veled való kommunikációt, legalábbis így érzem, de tudom, hogy képtelen lennék rá. Ahhoz túl gyáva vagyok. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért. Ha pedig elmondom ezt, az okát, akkor meg valóban meg fog szakadni a kommunikáció. Nem tudom mit tegyek. Nem, egyszerűen fogalmam sincs. De ez így hihetetlen rossz. 

És rá kell jönnöm, hogy borzalmasan nehéz tovább lépni. Ha a múltban megvolt minden, amit akartál, legalábbis majdnem minden, ellenben most nincs semmit. Nincs meg az a biztonság érzet, hogy "igen, nem vagyok egyedül". Nem, ez már réges-rég oda lett.. És egész szomorú. Olyan helyekre menni, most először, ahova eddig még mással jártál. És már nem érzed olyannak, az egészet, teljesen átértékelődik az élet.
Persze, ez az élet rendje, és persze, tulajdonképpen apróság ez is, de a sok apróságból gyűlik össze a harag, a bánat, a kellemetlen érzések.
Ráadásul a sulival is gáz van. Illetve nem is a sulival, hanem inkább az osztállyal. Elérkezett az a szakasz, mikor mindenki klikkesedik... Mindenki besorolódik egy csoportba. És ez annyira rossz. Miért nem lehet mindenki egyben..? Miért kell külön menni, amikor egybe is megvagyunk?
Hjahj... :/

#427. Húsvét meg miegymás.

~ Az egész húsvét nem volt valami nagy szám (mivel idén nem jött le az egész family), csak azokkal "jöttünk össze" akikkel egy városban lakunk. Nem történt semmi extra, sehol. Egyedül az a sürgés-forgás, sütés, rendrakás, beszélgetés. Igazából akárcsak egy normál hétvége, néhány látogatással. Én inkább csak szokás szerint kockultam. locsoló se nagyon volt, legalábbis a lényegét átaludtam, de apa azért meglocsolt.:)

~ Ami viszont jó volt, így a szünetbe, hogy sokat balfaszkodtunk (skype-on) szokás szerint. (:

~ Ma húgommal elmentünk elkölteni a kapott pénzünket. Vettem magamnak egy fasza világos/fehér színű, szakadt, kövecses farmergatyát, egy normál tornacipőt, meg egy szép szoknyát. Miután végeztünk kínaiztunk egyet (kaja!) aztán még lementünk pár boltba, és jöttünk haza. Úgyhogy nincs több pénzem..  x3

~ Életútinterjút a hétvégéken csinálom majd meg, mert azért mami is sütött, főzött, nem akartam zavarni.

~ Hülyeség, hogy most megyünk 3 napot, meg majd jövő héten szerdán lesz még 4 óránk, és utána megint hosszú szünet lesz... mondjuk legalább akkor többet írom az életútinterjút. Meg lesznek programok is..

~ Aztán 5-én meg elkezdődik a gyakorlatom. Mert meg tudtuk oldani, hogy érettségi szünet alatt 5 napot megcsinálunk, és így rövidebb lesz a nyári, de hát így is elég necces, nem marad időm semmire...

Na de mindegy.
Amúgy még mindig az a véleményem, hogy valami hihetetlen gyorsan megy az idő... 

még csak most kezdtük, aztán már mindjárt vége.. o_O

#426. holiday !

~ Megint elég régen írtam. Azóta megint sok dolog történt. A kapcsolati szálaim egyszer megerősödnek, egyszer elvékonyodnak, majdnem elszakadnak, majd újra erősek.... már nem tudom követni, hogy mi van, de jelenleg nem is érdekel. Megvagyok, el vagyok a magam módján, a magam szokásaival, és szokás szerint nem érdekel, ki-miről-mit gondol. Néha imádom, hogy ilyen a hozzáállásom a dolgokhoz. ^^"

~ Hétvégén megünnepeltük Encsi szülinapját, elmentünk buliba is. Nagyon jól érzetem magam, jó hosszú idő után újra elmenni bulizni? Ahh, nagyon jól esett. Pedig sokat gondolkodtam rajta, hogy menjek-e, vagy ne, vagy mégis, vagy mégse...? Kicsit talán féltem is, tudván, hogy oké, most Encsivel tök jóban vagyunk, de tudom, hogy általánosban ez nem így volt. S hiába, változunk, mindenki változik, valamilyen szinten féltem, hogy mi lesz. Ellenben minden félelmem elszállt, (de a bizalmam már nem a régi..) nagyon jó volt, és remélem, hogy hamarosan ismétlés is lesz. Örülök neki, hogy végül úgy döntöttem, hogy elmegyek. :)

~ Végre szünet van, bár én már kedden meg szerdán se mentem suliba, mert hihetetlenül fájt a torkom... kicsit jobban is felöltözhettem volna hétvégén, de a buli, az buli, ha mér megyünk, megadjuk a módját. (: 

~ Meg kellene írnom az életútinterjút, viszont még nagyon nincs hozzá erőm. Majd hétvégén talán nekiállok, végül is csak május 31-ig kell összehoznom 15 oldalt a mamám élettörténetéről. 

~ Húsvét.. húsvét... már olyan szinten semmit nem jelent számomra. Nem tudom miért. Talán csak azért, mert ez a szünet is inkább hasonlít egy őszi, vagy téli szünethez, mint egy tavaszihoz. Pedig reménykedtem benne, hogy majd sétálhatunk húgommal, meg anyuékkal, hogy jól elleszünk, hogy csinálunk pipitérbőr koszorú a hajamba, dehát erről jobb, ha már most lemondok. 

Más azt hiszem jelenleg nincs. Legyetek jó! (:

#425. magyarázat nélkül

#424. Egyveleg

Nos, igen csak felpörögtek az események a héten. Nem is tudom miért, de valahogy most mindent pozitívan fogok fel, akármi történt is, mint suli, mint minden más. Kivételesen nagyon jól telik ez a hetem, és remélem nem is lesz semmi rossz, vagy valami negatív dolog. Nem is tudom hol kezdjem a dolgokat, vagy, hogy mik azok amikről képes vagyok írni. Az biztos, hogy minden kezd egyenesbe jönni, kezdem úgy érezni magam, hogy egyik 'körömben' sem vagyok felesleges személy, hogy igenis vannak olyan emberek, akiknek fontos vagyok, és, ha arról van szó képesek küzdeni értem. Ismeretlen érzés, de jó. Ellenben kezdem azt hinni, hogy bele fogok esni a szokásos hibámba, ami a szerelmet illetni, bár egyenlőre csak győzködöm magam arról, hogy ez nem fog átalakulni szerelemmé, mivel egyenlőre csak vágy és rajongás vesz körül. S, ha már felhoztam ezt a szerelem(?) dolgot... a lányok egyre inkább mondogatják, hogy nekem kell valami faszit szerezni, és közbe-közbe én magam is így gondolom, de valami visszatart. Nem tudom, hogy a csalódások-e, vagy csak szimpla félelem, de valami nagyon visszahúz. Bár valóban örülnék neki, ha végre találnék valakit, akinek fontos vagyok, meg ilyenek. Akinek van valakije az úgyis tudja, hogy mire gondolok. Ha már említettem a lányokat, ugye Encsinek 12-én lesz a szülinapi bulija, mindenki ott lesz akit bírok, vagy viszonylag bírok, és persze én is megyek. Remélem jó lesz, először náluk iszunk, aztán bemegyünk Egerszegre bulizni egyet, ami jó lesz, mert buliba se voltam legalább 4-5 hónapja, tehát rám fér egy kis kikapcsolódás. Most próbálom viszonylag összekapcsolva írni azt, amit szeretném, úgyhogy szerintem a buli után jöjjön egy kis suli. :) Nos, neki kell állnom lassan az életútinterjúnak, majd szólnom kell a maminak is, hogy készüljön fel, elevenítse fel az emlékeit, mert tavaszi szünet végére mindenképpen el kell készítenem, át kell néznem, anyagot is kell hozzá gyűjtenem, és a 15 oldalas (word-be) dokumentumot el kell küldenem a tanáromnak, hogy nézze át. Egyenlőre úgy gondolom, hogy mivel valamennyi tapasztalatom van az írásban, simán megcsinálom 1 hét alatt, de azért félek, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül időre megcsinálnom, bár mondjuk az idő az május 31-én jár le, tehát csak sikerül. Ja, meg ugye megcsináltak a bizonyítványunk, és mivel én gimibe jártam újat kapok (a szakiskolásoknak van még hely, ők abba kapják..)... Szóval idén már lesz rendes jegyünk, és ha úgy összességébe nézem a jegyeimet, azt hiszem, hogy talán, ha a közeljövőben nem rontok el semmit, akkor idén lesz a legjobb a bizonyítványom, amibe belegondolni amúgy vicces, mert ez ugye érettségire épülő, tehát érettségi felett lévő iskola, és most lesz a legjobb... pedig nehezebb. Ám, az is igaz, hogy mindennek ellenére ez érdekel a legjobban. Szóval suliról ennyit *szerkesztve* Na jó, nem bírom magamban tartani, ami egyenlőre (egy másik dolgot leszámítva) a legérdekesebb, hogy unokatesómékkal ugye összevesztünk még nyáron, és egyáltalán nem beszéltünk, nem is akartam, a maminál, ha találkoztunk, akkor azért viszonylag megerőltettük magunkat, de kellemetlen volt mindig. Ellenben most vasárnap (azaz múlt héten) szintúgy mamánál tök jót beszélgettünk, meg úgy összességében tök jó volt. Aztán most újra beszélünk, inkább beszélgetünk. És olyan furcsa igazából, talán még kicsit kellemetlen is, de valahogy mégiscsak jó érzés. Örülök neki, hogy nem kell balfaszkodni ha találkozunk, meg ilyenek.. Egyedül annyi a bajom, hogy a bizalom, az valahogy lesüllyedt a részemről az emberek iránt... a sok minden után. Aztán még ki tudja mi lesz, akárkinek képes vagyok megbocsájtani (ami néha-gyakran rossz), szóval tényleg nem tudom. Aztán maradt egy dolog, amiről még hallgatok. De összefügg a most következő idézettel! :)

"Becsukhatod a szemed,
hogy ne lásd, amit nem akarsz látni,
de nem csukhatod be a szíved,
hogy ne érezd, amit nem akarsz érezni."
(Johnny Depp)

#422. túl sok

Nos, mostanában nem jelentkeztem; ennek igen komoly oka volt, mégpedig a semmi. Mármint nem semmi oka nem volt, hanem úgy őszintén semmi nem történt, semmi extra, csak a totális pangás. Kicsit szarul is érzem magam, mert tulajdonképpen most valóban úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Mert hiába tök jó minden a suliban, megint eljutottam arra a szintre, hogy észrevettem, hogy soha senki nem figyel arra amit mondok, és mindenki csak azt várja el, hogy én meghallgassam, de én nem tudok senkinek semmit elmondani. Igaz egy ideig úgy voltam vele, hogy nem is érdekel, mert, hogy a saját érzéseimet és dolgaimat egyszerűbb ha nem osztom meg senkivel, de néha kell. Néha nekem is szükségem van arra, hogy elmondjam a problémám, meghallgassanak és tanácsot is adjanak. Kezdek belefáradni ebbe, a baszott nagy körforgásba. Bár gondolom ez mindig így lesz. A másik, nem tudom mi van, de olyan emberek iránt kezdek érdeklődni, hogy magam sem értem. És nem tudom, hogy ez most az "úr isten nem akarok örökre egyedül maradni" - kapuzárás szerű pánik miatt van-e, vagy csak úgy szimplán. Tényleg halvány lila fingom nincs, de ez nem tudom milyen. Jó ebből most gondolom lófaszt nem lehet érteni, de a lényeg, hogy olyanok fognak meg, akik a régi énemet nem fogják meg, meg ez a koncert dolog is zavaros, meg úgy összességében minden az egész cuccos, minden körülöttem zavaros. Az is olyan furcsa, hogy kijött a jó idő, és nincs senki akivel eltudnék lenni. Hétvégente is csak itthon punnyadok, gémelek meg ilyenek, suli után is.. unalmas. 

Na de mindegy, majd lesz valahogy biztos.

#421. Shopping

Ismét eltelt egy fárasztó hét, és ahogy észreveszem egyre ritkábban írok ide is. o.O Nos ez a hetem (is) tökéletesen jó volt, jó pár órám maradt el/át lett pakolva stb. ami pláne tök jó dolog. Kicsit könnyebb volt a hetem, meg jövő héten is csak pár órám lesz mondjuk csütörtökön biztos. :) Húú nem tudom, most mi nagyon extra történt, hétfőn hazaértem és aludtam, kedden asszem bebasztunk egy picikét parkba hazaérve alvás volt.. x3, szerdán elengedett mindet előbb a szociológia tanár és időben itthon voltam, de szintén csak beestem az ágyba. Csütörtökön is korán értem haza, 4 órám volt megtartva, aztán körbenéztünk Kínaikba és mivel meguntuk átmentünk a plázába Kínaizni (enni) meghívtam az Adrit, kajáltunk aztán hazajöttek 12:15-tel és egész délután-este Skype-oltunk. Faszán beszélgettünk, játék nem is nagyon volt közbe csak 4,5 órányi tömény duma, faszaa volt. :) 

Ma meg szint úgy light-os napom volt, volt 6 órám, de abból ugye 2 bölcsi, 1 lyukas, egy ofős (jelenleg betegápolás/megfigyelés kombó), meg 2 pszichológia, de most valami nagyon jó volt. Aztán hazajöttem 13:15-tel, kávézgattam cigiztem, és mentünk vissza bevásárolni. Éééés annyi jó cuccot vettem magamnak, igaz, hogy SecondHand, de fosom le mert kurvára megérte 290-os cuccokat venni, amik nem tűnnek használtnak. :) Vettem magamnak egy Eredeti Rihanna márkás-Rihanna arcképpel ellátott pólót, két zsír leggings-t, egy kabi szerűt, hosszított bulis laza ruhát, meg egy fasza bőrbetétes-kötött pulcsit. És mindennek darabja csupán 290ft volt. 

Úgyhogy már csak egy jó tavaszias kinais cipellő kell, fejembe vettem, hogy olyat akarok, ami ilyen bőr-lyukacsos-fűzös, mert az nagyon tetszik, meg veszek még egy balerina cipőt, aztán kész. Főleg, mivel az Adri adott egy bőrkabátot. :) 

Szóval jól megy, na de peace meg love meg szép hétvégét, majd még jelentkezek. :) 

#420. / fuck it, now i actually hate they ! /

Hm, azért ez így szarul esik, főleg, mivel úgy tudom semmivel nem érdemeltem ki, hogy ezt kapjam. Lehet még meg is köszönöm, elvégre így már tudom, hogy időt pazaroltam az életemből, mikor veletek foglalkoztam, mikor még most is hiányoltalak titeket. Köszönöm, hogy elértétek, a hiányotokat ne érezzem, köszönöm, hogy elértétek seggfejeknek, bunkóknak, szánalmas embereknek tartalak titeket. Köszönöm, hogy többet nem kell érdeklődnöm felőletek senkitől. Köszönöm, hogy feltettétek a képet, s ezáltal tudatátok velem; én nem vagyok fontos. Köszönöm, hogy most már hivatalosan is bezárhatom a félig már amúgy is befejezett könyvet az életemből, melynek már annyi fejezetével végeztem, hogy egyszerűbb, ha egy új könyvet kezdek meg. Így azt hiszem kijelenthetem, hogy azok a személyek, akik a múltból fontosak voltak számomra már szinte (néhány kivétellel) teljesen elenyésztek, megszűntek létezni. 

Legalább helyet kapnak a szívembe azok, akik tényleg megérdemlik, hogy rájuk fordítsam az időmet, és akikre én is szívesen fordítok időt. 

#419.

Ismét túl vagyunk egy unalmas, fárasztó héten. Örülök, hogy végre szombat van. Szeretem a szombatokat, bár bevallom őszintén, szinte egész nap másoltam a gyakorlati naplót szociálpolitikára. Négy helyszínnel sikeresen végeztem, az ötödik címét egyenlőre csak felírtam, de még így is maradt ezzel együtt öt, amit hétfőre meg kell írnom, szóval szerintem le fog szakadni a kezem. Pénteken, azaz tegnap voltunk a lyukba; húgom szülinapját ünnepeltük. Mondhatnám azt, hogy jó volt, de azért ekkorát nem hazudok, inkább úgy fogalmaznék, hogy jó volt, míg le nem merült a telefonom. Szerencsére nem voltunk sokáig, fél egykor már jöttünk haza és valamikor tíz óra körül mentünk le. Ittam két sört, meg egy vodka-ananászt, és eléggé megéreztem azok után, hogy konkrétan 3-4 hónapja nem iszok ekkora mennyiséget. Mert a napi egy sör, vagy 2dl bor, ritkán pedig a Breezer annyira nem üt meg, főleg, hogy a friss levegőn iszom meg, mint előbb felsoroltak, egy zárt téren, ülve (!) de azért minden okés volt, talán még így is én voltam a legjózanabb. ><

Húgom kapott egy szép, különleges tortát (bár szerintem az enyém szebb/jobb volt ><). Lejöttek a lányok, beszélgettünk, nevetgéltünk, szóval annyira nem volt rossz. Ám a lyukba hihetetlenül borzalmasan éreztem magam azok után, amik történtek... Szóval ez volt a péntek. 

Ami még extrán jó volt a héten és említésre méltó, az az volt, mikor valamelyik nap, azt hiszem kedden a Vizslaparkba ültünk, vittünk magunkkal plédet, vettünk Breezert, meg valami sört a Spárba, Adri hozott magával bort az viszont nagyon jó volt. Szépen sütött a nap, szórakoztunk, ittunk, nevettünk. Nagyon jól éreztem magam. Már hiányzottak az ilyen balfaszkodós, jó idős, kiülős, beszélgetős napok. 

Egyébként meg minden nap jó, ha azokkal vagyok, akiket szeretek, a jó nevetések, a beszélgetések, kajálások, piálások, lyukas órák, filmezések pszichológián, beszélgetések. Tényleg nagyon szeretem ezt a mostani időszakot. S talán valóságosan is kijelenthetem, hogy igenis az életem pozitív fordulatot vett, mint sulival, tanulással, barátokkal, ellenségekkel, önmagammal, a hozzáálásommal, az élettel kapcsolatban.

#418. Megrekedve [Vers]

Megrekedve.

Négy fal közt a sötétségben.
A gyertya fénye,
már nem világítja át e sötét szobát.
A kanóc vége;
leégett már.
Nincs több fényforrás.

Egyedül vagy.
A szél nem süvít az ablak túloldalán.
A madarak nem csivitelnek,
a nap sem süt tán.
Nem tudhatod, hisz szoba falát;
ablak, -nem díszíti már.

Megrekedtél.
Négy fal közt, a világosság, az idő,
s a napszak tudta nélkül.
Kintről nem szűrődik be se fény,
se hangok, se sírás, se nevetés.
Tán csak egy álom, egy kósza feledés.

De már unod;
Tudni akarod, hogy juss vissza,
merre indulj, a múlt tudta nélkül.
Itt most csak te vagy, nincs senki más.
Ám érzed, odakint boldogság vár rád.
S te döntesz; vissza mész-e, vagy maradsz...

Bizonytalan,
de nem tudhatod, nem-e lesz jobb odaát,
s bár lehet, még száz csatát vívsz át,
meg kell próbálnod, nem adhatod át;
magad a sötétségnek,
a falnak, a semminek.

Visszakozol;
Hisz ezt már megszoktad,
otthonod, már a sötét szoba.
Kint minden más, zord, hideg,
másságot meg nem tűrő emberek.
Ám végül eszedbe jut;

Vissza kell menned, tisztáznod kell millió helyzetet,
megbocsájtani, újra élni;
önfeledt nevetni, s boldognak lenni.
S ha eltévednél, ha úgy éreznéd,
a négy fal ismét megkeres;
még életet lehelhet beléd; a szeretet.

S óh, a világosság,
a nap égető ereje;
mely, ha nyáron a víz partján heversz,
tested égető erővel karolja át;
s sziszegi, bár nem érted;
a fény, az éltet tégedet.

#417. Annyi minden történt.

Életem képe. Hársas tó mentén haladva az erdőben :3

Annyi hihetetlenül kellemes dolog történt mostanában, hogy egyre gyakrabban hiszem, hogy csak álom az egész. Viszont talán a legjobb dolog az, amiről még nem fogok írni se itt, se sehol, mert félek, hogy nem jön össze. Bár igencsak reménykedem abba, hogy össze jön, és hogy szuper lesz, mert ha összejön, akkor valóban életem egyik legjobb nyara fog kezdődni, és szó szerint, mert a június 16-nak (annyit leírhatok, hogy Limp Bizkit koncert dátum miatt (is) oly fontos) nagyon szurkolok. S, ha már nyár, és úgy szint remélem, hogy összejön, valószínűleg megyünk Horvátba nyaralni, ami szintén hiper-szuper jó lesz. Viszont ne akarjunk jövőbe menni; egyenlőre a múlt. Március 8-9.-ei hétvége. Olyan szinten rendben van minden, hogy jelenleg nem bírom érzelmekkel telve leírni ezeket. Hazajöttek a Krisztiék, nagyon jól elvoltunk. Szombaton Keszthelyen találkoztunk; előtte tesco-ba bevásároltunk, aztán balcsi, móló, kastély látogatás, kajálás, hazafelé süti betárazás. Minden nagyon jó volt. Aztán még vasárnap elmenetük a Hársas tóra, meg fagyiztunk...  az is valami hihetetlen jó volt. És sajnos hétfőn már mentek haza, de jól elbeszélgettünk. Hiányoztak már. Tegnap/hétfőn meg vért adtam, úgyhogy vagy azért nem tudok rendesen írni, vagy az álmosságtól/lustaságtól, de valamiért nagyon szenvedek most ezzel, úgyhogy egyenlőre ennyi. 

Puszi nyuszi és mindenkinek kellemes hetet.

#416. Az emberek változnak..

Az emberek változnak, felhagynak régi szokásaikkal, majd újba kezdenek. Elhagynak régi barátokat, kapcsolatokat, majd újra építenek egyet, kettőt, akármennyit. S mindenki ezt csinálja, nem törődve másokkal, ha valamit megunnak, kidobják, ha valami már régi, úgy szint. Sokan nem ismerik a felújítás, újrahasznosítás szót, ha valami tönkremegy nem akarják megjavítani; lusták. Túl lusták ahhoz, hogy átbeszéljék a dolgokat, őszintén, hogy elmondják az érzéseiket, elmondják a bánatukat, azt, hogy mi zavarja őket. Inkább elhajítják messze azt, ami nem megy, és soha nem mennem többet arra. S ha egy elhajított baba, mégis visszakerül a szép, új babák közé, akkor közösen nevetnek rajta, hogy vissza mert jönni, hogy változtatni akart, hogy nem tud belemenni a döntésbe. A döntésbe, ami nem is volt döntés, ami még annyit sem mondott; "viszlát".

Épp azon gondolkodtam, vajon mit csinálhattam rosszul, mit rontottam el. Eddig a sors mindig összehozta a vele fűződő barátságom, aztán ez egyszer csak megszakadt, fél év-vagy egy év múlva a sors őjra munkálódni kezdett, megint minden jó volt, aztán megint semmi. Ez még lezajlott jó párszor, s most megint 'semmi' van. Megint itt tartunk, és bármennyire is nehéz elengednem akárkit; kénytelen leszek rá. Bármennyire is fontos nekem, nem fogom tovább bírni a terhet, hogy hiányzik, el kell engednem, csak az a "viszlát" az valahogy úgy hiányzik. Úgy valahogy sokkal boldogabb lennék; legalábbis úgy érzem, mindenesetre biztos lennék abban, hogy vége, elmúlt, a barátság nincs többé.  

#415.

→ Kivételesen egész jó hetem van és a kedd kivételével egyik nap sem kellett bent maradnom 16:15-ig。

→ Pénteken tönkrement a headsetem, úgyhogy azon a keddi napon megpróbáltam pótolni, de sajnos nem sikerült, mivel biztosan nem fogok kiadni egy fülesért 7000 ft-ot, amit ráadásul ki se tudok próbálni, akkor inkább rendelek netről, inkább jöjjön meg egy hónap alatt, de tutikurvaisten, hogy nem fizetek érte ennyit, főleg, hogy ami jelenleg tönkrement az igaz; 5 éves, de 1700-ért vettem, és panasonic, sz'al nem is szar。

→ Eddig *lekopogja*, egyik nap sem aludtam el, mindig időbe elkészültem, és viszonylag (ma kivételével) lazára kaptam a figurát, azaz simán elmentem kis surranóba cicagatyába meg egy pólóba. :) Ez az elmúlt időszak után furcsa ! volt tőlem, de ma azért szépséges voltam。

→ Hm. Pénteken mégsem megyünk buliba, mivel rájöttünk, hogy még igen hideg van ahhoz, hogy kifutkározzunk cigizni, hogy egy harisnyával vegyünk fel szoknyát, és ahhoz is, hogy az első busz indulásáig eltöltsük valamivel az időnk, mivel az első busz fél7-kor megy, ami nagy szívás。Meg ráadásul a buli korhatára csupán 16+, ami azt jelenti, hogy tele lesz fiatal picsákkal, és erre nekem nincs szükségem sem。

→ És azt hiszem, egyenlőre ennyi, majd még ha lesz valami jelentkezem, addig is peace & war ! Pusza (:

#414. [wow] ! imposible: ᵐᵃᵈᵉ ᵐᵞ ᵈᵃᵞ

 made my day !

Na ma történt meg az, amire legvadabb álmaimban sem gondoltam volna. Össze"futottam" egy lövőivel wow-on. Beszarás volt az egész. A rövid lényeg, hogy úgy döntöttem húzom, egy kicsit a mage-em (persze, ez nem jött össze), aztán bevettek egy guildba, elkezdtünk beszélgetni, ki hány éves, merre lakik, aztán lezajlott a párbeszéd, amit én persze printeltem, mint az állat, röhögtem, minden bajom volt. Ilyen véletlen manapság igen ritka. Amit ti ebből nem fogtok tudni (a csatolt képből), az az, hogy ő egy általános iskolás osztálytársam, gyakran összejárunk/jártunk inni. (...) Szóval azt hiszem ez volt a nap fénypontja nálam. Főleg mivel egész nap csak game volt. Viszont aminek örülök, a Dk-mat is tudom kezelni (hála az Addon-nak), a pap is jól halad, mint pvp, mint pve részen, szóval amúgy minden zsír. 

Beszarás, vicces, hihetetlen, de mégis igaz. Íme a párbeszéd: -> 

Nagyításért katt rá!

#413. A tavasz jelei

Imádok úgy felkelni reggel, hogy süt a nap. Remélem már rég véget ért a tél, mert már nagyon hiányzik a jó meleg időjárás, mikor nem kell kötözött sonkaként beöltözni a hideg elől, és mikor már simán lehet tornacipőbe sőt balerina cipőbe járni, elég egy hosszú farmer/cicanadrág, elég egy póló és arra felvenni egy vékony pulcsit. Jajj, de hiányzik. Bár a jelek már megvannak, tegnap hazafelé tapasztaltam már pér vadmotorost, ami elengedhetetlen ilyenkor, tavasszal. Ráadásul a Launer már a parkban olvasta a könyvét. Senki nem volt idegbeteg, mindenki mosolygott, talán már valóban jön a tavasz. 

És ismét csak rájöttem, hogy tán a Valentin napnak itt, Magyarországon semmi értelme nincs, de mégis olyan jó volt nézni, még így szingliként is, hogy a fiúk/férfiak/idős bácsik lufikkal, rózsacsokorral, csokival, és üdvözlőlapokkal várták kedvesüket. És persze, nem az ajándék a fontos, ahogy karácsonykor sem az lenne a fontos, de az embernek - főleg, ha nem számít rá-, ez olyan nagy örömet tud jelenteni. (: 

Tehát remélem minden szerelmesnek jól telt a pénteki napja, és azt a köteléket, ami köztük van, egy február tizennegyedikei napon kicsit megszorították, s talán a már-már kihunyni látszott láng, újra lobog. ^^ 

/díszítősor - más téma/

Február 22. Szalagavató. Most már biztos, hogy megyünk, bár nem annyian, mint az elején terveztük, de 4 fő megmaradt. A napokban nem volt nagy kedvem menni, de végül mégis kedvet kaptam hozzá. Több okom is van; egyrészt, most biztos nem fog senki egyedül hagyni, másrészt; régen voltam bulizni, harmad részt; velük (<3 b="">) még egyáltalán nem voltam bulizni, és negyedrészt; mivel Deákos szalagavató, biztos lesznek jó faszik. 

#412. Valentin nap(?) -> inkább egy kellemes péntek !

A borzalmasan indult hetem végül elég jól végződött (persze, még nincs teljesen vége, de már péntek van , ami ezt jelenti, hogy a legrosszabbon már túl vagyunk!), aminek nagyon örülök. Egyrészt, szépen sütött a nap, meleg volt, a környezeti körülmények tökéletesek voltak, a bölcsibe is jól éreztem magam, aztán a lyukasóra is jól telt, az ofővel az új órán sem írtunk olyan sokat, ráadásul még a pszichológia is jó volt (mint kiderült végeztünk az anyaggal, tehát szerdánkét filmezni fogunk) meg a tanár 20 perccel előbb engedett el minket. Aztán szépen lassan leballagtunk a buszmegbe (...) Miután a lányok elmentek egyedül beálltam a buszhoz (megálló-szám-hoz) aztán onnantól a Milánnal egészen lövőig kockultunk - WoW (szóban) - még meg is jegyezte, hogy ez most jól esett neki, mert ennyit még nem kockult (még mindig szóban), mint most. Aztán haza jöttem itthon is tök jól elbeszélgettünk anyuval, húgommal. Szóval ez egy sikeres, boldog napnak mondható. :) Nos szóval mindenkinek további kellemes hétvégét !

Adrival puszilunk mindenkit !

 - avagy Valentin Napi kép a szingliktől!

 Peace & Kiss ( ˘ ³˘)♥