Mintha hurrikán söpört volna végig az életemben, a gondolataim felborultak, az agresszivitásom megnőtt, a reményeim félig elvesztek, az álmaimat betemették a romok, a múlt van előttem, s a jövő mögöttem, jelen pedig nem létezik. Elvesztettem az irányítást önmagam felett, s nem tudom, hogy hol s mikor. Bár az akaraterőt még birtoklom, nem tudom mit tegyek vele, nem tudom mit akarok, a azt sem, hogy mit nem. Az emberek iránti bizalmam az eddigi "foglyuk rá"-ról a "nem tudom"-ra esett vissza. A barátaimat elveszítettem valamelyik időzónába, s valahogy úgy érzem nem vagyok fontos számukra. Nem érzek haragot, nem érzek megbánást, nem érzek fájdalmat, nem érzek boldogságot, csupán felbecsülhetetlen értékű gyűlöletet az emberek iránt; megmagyarázhatatlan dolgok miatt. Nem gondolkodom öngyilkosságon, de néha nem bánnám, ha egy bizonyos ideig kómába lennék, és magamban, egy titokzatos helyen, ahol csak én és a gondolataim vagyunk megfontoljuk a jövőt. Azt, hogy hogyan legyen ezek után, mit tegyek ezek után, hogy forduljak a barátaim felé, hogyan bízzak meg bennük, s hogyan bízzak meg idegenekben. Hogy hogyan tudnám magamba visszafolyatni azt, hogy ne mondjak el még ennyit se a körülöttem lévőknek, hogy hogyan fogjam vissza a mostanában rajtam eluralkodó agresszív énemet, s hogyan legyen önmagam. De nem, a régi önmagamat mér nem kaphatom vissza, azóta annyi minden megváltozott, annyi ember, barátot, számomra fontos embereket veszítettem el, hogy ez lehetetlenné vált. Nem tudom folytatni azt az életet, amibe belekezdtem. Egy újra vágyom; nem egy új emberi életre, hogy épp most szülessek meg, hanem egy újrakezdésre, egy amolyan fajta "re-start"-ra. Viszont ilyen nincs, ilyenre nincs lehetőségem, a barátaimban nem bízok meg, a családomat nem akarom terhelni a depresszív(?), negatív életfelfogásomat, amit magamévá tettem az elmúlt egy évben. Magamban kell megoldanom, egyedül, segítség nélkül. Fel kellene dobnom az egész eddigi életemet, álmaimat, felépített váraimat, ahhoz, hogy ez sikerüljön? Fel kellene hagynom azokat a tevékenységeket, melyeket eddig és talán még most is szeretek csinálni? Ki kellene űznöm a gondolataimból a múltat, a teljes eddigi életemet, tetteimet, kimondott, s magamban tartott szavaimat, kérdéseimet, emlékeimet, boldog s magányos napjaimat, pillanataimat, az egész eddigi 17 évet, 1 hónapot, és 11 napot ahhoz, hogy újra jól érezzem magam, és hogy soha többé (vagy csak nagyon ritkán) jöjjön el ez a depressziós, utálom a világot, bárcsak ne lennék itt gondolatlánc a tudatomba. Ki kellene törölnöm az összes tudatalattimban lévő emléket, hogy még álmaimban se ismétlődjenek a múlt fájdalmas, vagy épp adott időben boldog pillanatom, ami mára már fájdalmassá és elviselhetetlenné vált?!
Új célokat kellene kitűznöm magam elé, új barátokkal, új élettel, új felfogással, új önmagammal, új gondolatokkal, új reményekkel, új álmokkal, új élettel?
