#457.

Most már tényleg véget kell venni ezeknek a szarságoknak. Elég lesz azt hiszem egy időre. 

Kicsit tartalékra rakjuk magunkat, sőt, lezárjuk. Legalább szülinapomig.

#456. hiány - bandage (?)

Igazán hiányolom azokat az időket, mikor még közösen róttuk az utakat. Mikor nem számított hajnal vagy éjszaka, csak mentünk, folyamatosan. Mikor nem számított, ki, mit, mikor, kivel csinált, mikor még nem volt más, csak szórakozás. Mikor a mamitól elmentünk az oviba, a játszótérre, mikor szemeteszsákokon, vagy épp Trabant tetőn csúszkáltunk a havon, mikor folyamatosan csak nevettünk, jó, közbe-közbe vitáztunk. Mikor hallgattuk a japán zenéket, énekeltünk, torkunk szakadtából annak ellenére, hogy borzalmas hangom van. Mikor még csendben kiabáltunk, suttogva nevettünk. Mikor nem számított tavasz, nyár, tél vagy ősz, mentünk, mindig, mindenfelé. Mikor télen az ételt/italt a hóban hűtöttük, mikor a hóba/borokba ugráltunk. Rohadtul, de hiányoznak ezek. Hiányoznak a séták, itt, ott, amott. A tóparton, az erdőben, a 'tiltott rengetegben". Mikor a buszon szórakoztunk, oda-vissza, folyton csak beszéltünk. Mikor még nem úgy telt egy oda-vissza út, hogy zenét hallgatunk.

#455. ɪɴғɪɴɪᴛʏ ∞ | нε ♥

Hihetetlen, hogy egyetlen egy dolog, milyen emlékeket tud visszahozni a múltból. Hogy egyetlen egy sál, ami átveszi valakinek az illatát mennyi emléket idéz fel egy bizonyos sálról. Mennyi kellemes, kacagtató, pozitív emléket. És amikor egy emlék visszajön, akkor hirtelen az összes többi előtörik a semmiből, és ez annyira jó dolog. Annyira örülök neki, hogy ezekre az akkor hatalmas dolgokra ennyire emlékszem. És visszagondolva, még a kellemetlenebbek is jó emlékként törnek elő. 

Mert megesik, hogy egy sálról eszünkbe jut egy másik, aztán a nyolcadikos tánc, az a bál, hogy milyen ruhába voltam, az a közös kép a lányokkal, hogy mi zajlott eközben a tornateremben, hogy ottmaradtunk utána, hogy mennyire jó volt Velük lenni. Aztán a szilveszter, mikor átmentem hozzájuk, mennyit beszélgettünk, az a csók, a hóesés, az a kellemes hangulat, azok a régi találkozások, a bogár-támadás, a sok nevetés és kacagás, a sok évázás, ami akkor zavart, de már örülök, hogy így történt. Az a milliónyi film, az ölelések, az a vigyor, a hógolyózás, az esti séták a parkban, na meg a vasútállomáson, az az álom a hídról, s a valóság ugyan erről a hídról. Amikor szomjas voltam és bementünk a Magdihoz innivalót venni, a bmx-es trükkök, azok az arcok, mikor vele voltam, az a sok balfaszság. A hegyi party-k, a séták, amikor odaadta a pulcsiját, mert fáztam, aztán az a másik pulcsi ami még máig nálam van... 

Annyi, de annyi csodálatos emlék, amit soha nem fogok, soha nem akarok elfelejteni. 

#454. elszomorító

Nos, ilyen is ritkán volt, hogy ennyire elgondolkodtató egy napom lett volna. Persze, az utóbbi időkben sokszor kellene sok mindenen gondolkodnom, de azoknak a dolgoknak csak önmagamhoz van köze. Viszont ezek, a mai napon kapott információk egy másik dolgot képviselnek, embereket, milliónyi embert. Hihetetlen, hogy ennyire eltorzult egy világban kell élnünk; ahol akármikor történhet veled akármi, (és most felsorolhatnék ide milliónyi pozitív dolgot, de ez most nem az a bejegyzés...) akármi, ami örökre megváltoztatja az életed, egyik pillanatról a másikra veszíthetsz el családtagot, barátot, szerelmet és még sorolhatnám... még a kisállatod elvesztése is nagy tragédia, ha eléggé szereted. És akkor ott van az a másik dolog, amikor teljesen mindegy, hogy hol vagy, nem mondhatod el sehol sem azt, hogy otthon vagy, mert az otthonodból is kinéznek valamilyen szinten, az otthonodból, ahol születtél, ahol laksz és még onnan is ahol élsz.  Soha nem gondoltam még bele ebbe ilyen mélyen, és ez nagy százalékban üti a történelmi dolgokat, a múltbéli tetteket, egyik ország a másik országnak stb... Vajon milyen nap mint nap úgy élni, hogy két ország között jársz át, és mindkettőből kinéznek a másik miatt..? Hogy egyikre sem mered azt mondani, hogy az otthonod...?! 

Az élet kemény, ebben biztos vagyok, és örülök, hogy egyik miatt sem kell (jelenleg) aggódnom, de akkor is, ez annyira rossz dolog, annyira rossz érzéseket keltett bennem. 

S komolyan, akármelyik pillanatban elveszítheted a szerettedet, akármelyikben, ön vagy más hibája által. Ez annyira elszomorító, és félelmet keltő.

#453. felismerés/rádöbbenés

Azt hiszem rádöbbentem arra, hogy mi a baj velem. Hogy mit miért csinálok. Nem is olyan nehéz a válasz, csak gondolkodni kell rajta rendesen, és nem szabad elsöpörni mindent. Két (ha lenne több, akkor több) kézzel kapaszkodok mindenkibe, nem is mindenkibe, hanem dolgokba, kapcsolatokba. Küzdök azért, hogy legyen végre valakim, mert ez a három hónap ízelítőt adott abból, hogy milyen jó is tud lenni, ha van egy barátod, és nem csak azért, mert elmondhatod, hogy van, hanem mert minden nap boldog vagy, vele. Minden nap egyre jobb és jobb tud lenni, és minden másban sikeresebb vagy akkor, amikor boldog vagy. A boldogságot keresem, azt hogy valakit szerethetek, és hogy valaki viszont szeret, hogy törődünk egymással. És mindenki aki jön, az szinte megy is tovább, vagy megáll az ajtóban, én meg nézelődök tovább, és bele-bele akadok megfelelő személyekbe, olyanokba, akik engem tartanak megfelelőnek, de én őket nem, meg ugye a fordított helyzet... És ez megy már legalább két hónapja. És utálom, de valahogy mégsem teszek ellene. Nem tudok, nincs hozzá elég erőm, akaratom, vagy nem tudom mim. Ez a helyzet. 

#452. elmerengve: múlt

Az utóbbi hetekben elgondolkodtam a múltbéli dolgokról, arról, hogy mennyire odavoltunk a Japán kultúráért, hogy mennyi minden volt, mennyi cikket írtam; nem is csak egy helyre. Nem is értem, hogy maradt el ez. Jó mondjuk talán érettségi előtt volt az, hogy befejezem, mert nincs rá időm, aztán nem is tartott sokáig, viszon most olyan jó visszagondolni erre az egészre, meg olyan jó látni a cikkek alatt, hogy "beküldte: Butterfly" - fuu, komolyan, nagyon jó érzés. Csak kár, hogy már kiestem ebből az egész Japán dologból. Meg az élménybeszámoló a Gackt koncertről, itt is fent van ugye blogban, és 225 ember tekintette meg, és ez is annyira jó érzés. 

És így akkor már engedem tovább a gondolatmenetet, annyira durva dolog, hogy egyetlen egy ember, hogy meg tudja változtatni az életünket. Hogy csak egy tanárváltás mit tud kihozni, vagy kiszorítani az emberből. Újságíró/író akartam lenni, vagy fotós, erre most itt vagyok, mint leendőbeli kisgyermek gondozó. Nem mondom, azt, hogy ez nem jó, mert jó, ez is jó, ez is én vagyok, kedvelem a kölyköket, meg valahogy ők is engem.

Na csak ennyi. Még jelentkezek!

#451. felébredés, rádöbbenés.

Itt lenne az ideje egy rendes hosszú bejegyzésnek, de olyan szinten el vagyok szokva ettől, hogy az valami hihetetlen, meg hát ugye, nem a legegyszerűbb dolog összeszedni a gondolataimat. Valahol máshol vannak, távolt tőlem. Az biztos, hogy változásra van szükségem, önmagammal kapcsolatban, azaz nagyon rám férne. Tehát változások sorozata következik. 

▬ Az első aminek véget vetek az az önzetlenségem. Elég volt abból, hogy mindig másokat helyezzek magam elé, hogy mások céljai, érdekei, és minden egyéb fontosabb legyen, mint önmagam. Pedig mindig másokat helyezni magunk elé, önzetlennek lenni... jó dolog, de nem ebben az eltorzult világban, ahol visszaélnek ezzel a mellesleg nagyszerű tulajdonsággal.

Tehát ez az egyik dolog, aztán van ám itt még minden, túl sok(k) minden.

▬ Mostanában nem vagyok a toppon, olyan cselekedeteim vannak, hogy magam sem hiszem el néha, ezen is változtatni kellene, de egyenlőre nem megy. Teszem, amit teszek, az én dolgom, lehet, hogy nem helyes, sőt, biztos, hogy nem cselekszem helyesen, és az is biztos, hogy meggondolatlan vagyok. Aztán egyenlőre sodródok az árral, aztán majd valahol kikötök, csak nehogy akkor már túl késő legyen.

▬ Egyébként suliba is halál van, az osztály az most viszonylag kezd összetartani, mondjuk talán a jellemezni kellene az ottani kialakult helyzetet, akkor azt mondanám, hogy az ellenségem ellensége a barátom. Tanulásilag sem vagyok igazán eleresztve, nem teszem magam oda megfelelően. 

▬ Ami még zavar, az az, hogy mostanában nem megyünk sehova (csak hétvégente buliba), de most nem ilyenre gondolok, hanem, hogy elmenni a tóra sétálni, vagy valami. Nagyon régen volt ilyen. Senkinek nincs ideje semmire. 

Azt hiszem egyenlőre ennyi, nem mondom, hogy normális lett ez a poszt, annyi minden van amiről nem beszél(het)ek, legalábbis nem szívesen. Meg amúgy sem tudom összeszedni rendesen a gondolataimat. Az biztos, hogy most viszonylag megvagyok, és hogy tényleg majd alakulnak a dolgok, addig meg élvezzük az életet. 

#450. If I Stay - Ha Maradnék film

Még valamikor nyár elején láttam az előzetesét az 'If I Stay' - "Ha maradnék" filmnek. Annyira meg akartam nézni, hogy még azon is gondolkodtam, hogy moziba megnézem, erre csak nem jött, mire pedig jött arra a legközelebbi mozikban nem játszották a filmet. Vártam online, a feliratra, egészen máig, mikor ma ránéztem, már fent volt. Úgyhogy gyorsan le is szedtem, és elkezdtem nézni. 

Nem csalódtam a filmben. tudtam, hogy igazi siratós film lesz, de hogy ennyire érzelem dúsra meg tudják csinálni, azt nem gondoltam volna, de sikerült. A színészi gárda is jó volt, a szerepeket tökéletesen játszották, és nekem személy szerint nagyon tetszett. Mindenkinek csak ajánlani tudom, még így is, hogy egyenlőre csak feliratos. 10/10

És a film végéről a zene:

#449.

Nőj fel, ne csinálj hülyeségeket, blablabla. 

Igazából szerintem leszarom, inkább most csináljak hülyeségeket, meg most éljek úgy, igazán, minthogy később. :D 

#448. Waiting for ...

- Mostanában megint el vagyok tűnve, nem csak innen, hanem úgy összességében mindenhonnan, illetve igazából ott vagyok, szinte mindenhol, de, hogy úgy lélekben nem igazán, az biztos, a gondolataim másfelé szárnyalnak, biztatom magam. 

- Keresem, kerestem, hogy legyen valakim, mert úgy gondoltam, hogy nem bírom ki egyedül de már egy hónapja keresem, és egy hónapja is bírom, tehát továbbra is ki fogom bírni. Nem mondom azt, hogy jól van, mert nincs jól, nem akarok sokáig egyedül lenni, főleg így hogy kaptam egy kis ízelítőt abból, hogy milyen amikor kapcsolatban van az ember, és nekem erre szükségem lenne. Viszont, ha jobban belegondolok a dolgokban, akkor igazság szerint nem akartam kapcsolatot, nyár elején, a kitűzésekét most hagyjuk, egyedül egy dolgot akartam, és azt ezzel a kapcsolattal megkaptam, tehát ez így megvolt, ennyi értelme volt legalább, ha más nem is. 

- Szóval lezárult ez a szakasz, tényleg teljesen, meg ez a balf*szkodás is, hogy kell valaki. Majd lesz valaki, majd akkor amikor itt lesz az ideje, mikor a legnagyobb szükség lesz rá, akkor. Vagy amikor nincs is szükség rá. Mellesleg meg amúgy is lassan neki kell állni készülni a vizsgákra, meg rendesen odaállni a tanulás mellé, mondjuk nem most kellene, de jobb később mint soha. Adok magamnak egy hetet, hogy tényleg mindenkitől bocsánatot kérjek, hogy mindenkitől "megszabaduljak" és aki maradni akar az marad, a többit meg leszarom. Nem is akartam ezt csinálni, nem is értem miért tettem. Mindegy, ilyen is kellett, az élet ezt hozza, majd hoz szebbet, jobbat és talán ezekből többet. 

- Meg hát elvégre kevesebb, mint egy hónap és 20 éves leszek, és azt hiszem itt az ideje, hogy benőjön a fejem lágya, hogy ne csináljak több hülyeséget, ez alatt nem a szórakozást értem, hanem mindegy, én értem az a lényeg. 

- Aztán ja, várunk valakire, valakire aki tényleg szeret, valakire aki elfogad olyannak amilyen vagyok, valaki aki speciális, valaki aki nem kacsingat az ismerőseimre, valakire aki komolyan gondolja majd a dolgokat, valaki akit igazán megszeretek, valaki aki megfog, és őszinte, és igazi. Valakire aki lehet, hogy nem is létezik, de nem baj, van időm... várok én.

#447

Lehetséges, hogy egy kicsit kifordultam magamból, lehetséges, hogy túlzásokba estem. Megesik, ilyen az ember, de minden megy tovább a maga módján. Azt hiszem most már tényleg, teljesen összezavarodtam, nem tudom eldönteni, hogy mit akarok, vagy, hogy kit, csak azt tudom, hogy minél előbb akarom, szeretném. Talán az egészben az a legrosszabb, hogy míg ébren vagyok minden jó, aztán éjszaka lehunyom a szemem, és össze álmodok mindent, mindent a két, vagy talán három jelenleg legfontosabb emberről. Jelen esetben csupán" két emberről, de ez is épp elég. És álmomban annyira igazinak tűnik, és annyira szeretném, hogy valóra váljon, mondjuk nem pont kettővel, hanem egyel, de ha most hirtelen fogná magát mindenki, aki egy kicsit is fontos, és el kellene döntenem, hogy kit akarok, lehet, hogy nem tudnám megmondani, lehet, hogy nem is kell senki, csak érezni akarom a szeretetet, az ölelést, a csókot. Érezni akarok valaki iránt valamit, ami erős, és mély megfogalmazhatatlan szeretet, és azt akarom, hogy valaki ugyan ezt érezze irántam.