Nem tudom mit vártam, de hogy nem ezt az biztos. Semmi jelzés, semmi. De már egyre kevésbé érdekel az egész. Még mindig szar, még mindig szomorú vagyok, hogy így alakult, de az élet megy tovább. Az emberek csalódnak, padlóra zuhannak, fájdalmat éreznek, sírnak, hisztiznek, abba akarják hagyni az egészet, véget akarnak vetni minden fájdalomnak, majd mikor megunják felállnak és továbblépnek. Hogy jelenetek között mennyi idő telik el, az mindenkinél más és más, de túlélik. Felkelnek, és továbblépnek, bármennyire is volt rossz bármekkorát is csalódnak. Minden embernek más és más jelent csalódást, valakit nagyobbak, van akit kisebbek érnek, de túl lépnek rajta. S ez így van rendjén. Lassan, de biztosan én is túl lépek mindenen... (:
||
Várom már a hétvégét. Elviszem magammal az Elizát, remélem ő is jól fogja érezni magát. Remélem jó lesz, és jól elleszünk, és egy kicsit ki tudok verni a fejemből mindent, és mindenkit. Jól akarom magam érezni.
||
Ma megnéztem az x-men-t. Olvastam jó és rossz kritikát is, de meg kell mondanom nekem nagyon tetszett. Igaz, a sok fight-nál elég sokat pörgettem, de ez csakis azért volt, mert a történet folytatására vártam. Kíváncsi voltam már a végére. Igaz, a vége elég zavaros lett, de ennek a filmnek is van mondani valója.
Kedvenc részemmé egyértelműen az vált, mikor a fiatal Charles bepillant a jövőbe, s beszél az "öreg" önmagával... Legjobb!
"It's not their pain you're afraid of. It's yours, Charles. And as frightening as it can be, that pain will make you stronger. If you allow yourself to feel it, embrace it, .it will make you more powerful than you ever imagined. It's the greatest gift we have: to bear their pain without breaking. And it comes from the most human part of us: hope. Charles, we need you to hope again."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése