Szomorú vagyok és csalódott, de azért jókat mosolygok a fészbukra kitett képeken/szövegeken/vicceken s egyebeken. Bevallom őszintén eddig egy meccset sem láttam, de most már nem is fogom nézni. Egyértelmű, hogy a Spanyoloknak szurkoltam, de ez most nem sikerült. Nem fogom szidni őket, előfordul, nem lehet mindig mindenki a legjobb. Ez esélytelen. A szlogenjük az volt, hogy "mindent, vagy semmit". Nos utóbbi lett. Ettől függetlenül továbbra is a pirossárgapiros-t szeretem és továbbra is büszkén nézek az ágyam mellett lévő zászlóra. Azért egy vicc, mert ez nagyon tetszett. Tény, fáj, rossz, csalódottság veszi körül, de vicces. (:
*
A VB-n leszerepelt spanyolokat nem túl barátságosan fogadják odahaza. A játékosok napokig nem mernek kimenni otthonról. Egy nap Torres öregembernek álcázza magát, de az utcán felismeri egy idős néni, erre Torres bepánikol és hazarohan. Ugyanez történik másnap is. Harmadnap Torres apácának öltözik, de az idős néni akkor is felismeri és köszönti:
- Szia, Fernando!
Torres már nem bírja tovább, ezért megkérdezi:
- Hogyan ismert fel engem, néni?
Mire a hölgy:
- Hát nem ismersz meg bazdmeg? Én vagyok az, Casillas.
