#285. Kérés.

Sziasztok,
Akinek van facebook-ja, és nem esik nehezére nyomhatna egy like-ot az oldalon a képemre:
http://www.remenysegfesztival.hu/fotopalyazat/index.php?foto=88
Köszönöm szépen,
 xoxo

#284. life is a game?

Kiakadtam, minden nap agresszív, ideges, nyűgös, szar kedvű vagyok. Egyáltalán nem tudom hogy mit csináljak, egyszerűen nem megy. Semmi. Valahogy nem érzem jól magam, soha. Legalábbis nem annyira mint régen. Nem érzem teljesen jól magam egyik baráti körömben sem. Suliban sem... nem érzem azt, hogy oda való lennék. Ez még nem lenne baj, de itthon sem érzem azt, hogy "itthon vagyok", senkivel sem. Próbálkozok, tényleg, és nem mondom azt, hogy nem nevetek a barátaimmal, de valahogy nem érzem igazinak, valami belement a fejembe, amiről fogalmam sincs, hogy mi az... és egyszerűen senkire nem tudok úgy nézni, mint azelőtt. Olyanra sem, aki igazából nem tett semmit. Ellenem legalábbis nem. Csak vagyok, és bambán bámulok valamit, miközben a gondolataim százfelé cikáznak, s a fejem megfájdul a sok emléktől. Magam mögött hagytam a múltat, már nem érdekel ki milyen volt, milyen volt velem, hogy jóban voltunk-e, vagy sem. Viszont nem tudok elképzelni semmiféle jövőt, egyszerűen nem megy. Hiába gondolkodok.
A suli sem megy, egyre rosszabbnak érzem az egészet, legszívesebben most azonnal abba hagynám, de nem tehetem. Legszívesebben minden kapcsolatból, -baráti, családi, vagy iskolai- kilépnék. Legszívesebben elzárkóznék minden elől, egy kis sötét szobában, aludnék folyamatosan.  Nem szeretnék gondolkozni... semmin és senkin. Csak lenni, egyedül tudatlanul feküdni, s álmodni. Egy olyan életről, ami jobb, mint ez. Egy olyan életről, amibe nincsenek rossz emberek, nincsenek alkoholisták, drogosok, gyilkosok, negatív személyiségek. Csak egy napos rét, virágokkal, s bárányfelhőkkel. Szabadságban minden állat, minden oly vidám, s nincs olyan, hogy félned kellene, mit hoz a jövő. Nem kellene azon gondolkodnod, hogy miből fogsz megélni. S azon sem kellene, érdemes-e egyáltalán élni. Csak lenni, mosolyogni, folyton vidámnak lenni. Semmiféle elektronikai hozzáférés, semmi gép, semmi betonfal, vagy vasúthálózat.
Egyszerűen tényleg semmi lehetőségem nincs az életben. Béna vagyok, semmihez nem értek. Nem tudok semmi olyan dolgot felmutatni, ami tényleg ér valamit, semmi különleges adottságom (jó rajzolás, festés, jó beszédképesség, remek írások, jó kézügyesség...) nincs. Még egy lufit sem tudok felfújni segítség nélkül, egy dolgozatot nem tudok megírni egy kis segítség nélkül, nem tudok vidám lenni egyedül.
Igazából az hiányzik, aki voltam, vagy az, aki lenni szeretnék, nem tudom. Azt tudom, hogy ami most van, ez a melankolikus hangulat nem tetszik, de semmit nem tudok ellene tenni, mert nem tudom mi a kialakítója.
Nem tudok mit tenni az ellen a harag, és feszültség ellen, ami bennem van, mert nem tudom miért van.
Tudom, hogy nem könnyű az élet, tapasztaltam, és azt hiszem még fogom is.. tudom milyen rossz elfeszíteni eg barátnak hitt embert, tudom milyen nehéz egyik napról a másikra megélni, tudom, hogy ezt még sokan mások is tudják. De tudom, hogy jelen helyzetben, senki olyat nem tudok mondani akibe belekapaszkodhatnék, akitől erőt gyűjthetnék, aki segítene, de nem úgy, hogy megoldja helyettem a problémáimat, csak elindítana egy helyesebb úton, egy olyan úton, ahol talán van valami esélyem az "életben maradáshoz". Nem érzem önmagamat az iskolában, sem a buszon, sem a barátokkal, sem pedig itthon a családdal. Egyszerűen csak azt érzem, hogy valamit elveszítettem, valamit ami nélkül nem tudok mit kezdeni magammal. Már nem foglalkoztat az írás, vagyis de, szeretnék írni, de semmi ihletem, semmi ösztönzés, hogy "igen, állj neki, jó lesz... van tehetséged", nem foglalkoztat Japán, az életem egyik legnagyobb értelme, már valahogy nem érdekel annyira, nem érdekel a suli. Ott is mindig csak ideges vagyok, a tanárok lenézése miatt, a példázódások miatt, s amiatt, hogy nem ösztönöznek, hanem csak azt sugallják, hogy hülyék vagyunk, és semmit nem fogunk elérni az életben. Kérlek, egy tanárnak nem ez a feladata.
Pasik? Mondanám, hogy ne beszéljünk róla, hogy nincs semmi, hogy idióták... mindennek elmondhatnám őket, viszont ami tény, az az, hogy ... nem tudom megfogalmazni.. Abban biztos vagyok, hogy tényleg, beismerem mindenki előtt, hogy igen is, jó egyedül lenni, jó azt csinálni, amit akarsz... De hiányzik. Hiányzik az, hogy tudjam, a nap minden szakaszában rám gondol egy ember, és hogy ha nem is a világot, legalább a fél világot én jelentem számára. Hogy nem az az érdeke, hogy legyen egy szexuális kapcsolata egy lánnyal, hanem hogy együtt legyen, hogy megfoghassa a kezét, A Lánynak. Hogy vele legyen, hogy megölelje. Lehet, hogy ilyen már nem is létezik. És kezdem azt hinni, tényleg bennem van a hiba. Legalábbis ... nem tudom... :/
Tudom az idézetet, drágaságomtól "Hogy ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba." (Jhonny Depp)
De mi van akkor, ha azt sem tudod megkülönböztetni, vagy eldönteni, hogy az adott embert barátilag szereted, vagy akár több is lehetne. Nehéz, biztos ami biztos nehéz az élet.
Azt mondják az élet egy játék.. de mi van, ha nem akarok játszani, mi van, ha engem nem érdekelnek az efféle játékok..? Mi van ha valaki bármennyire is a nyerésre összpontosít, és mindent megtesz azért, hogy nyerjen, de egy szerencsés ember, a végén mindent visz. Akkor hiába tett meg az ember akármit, hiába szenvedett, szeretett. Akkor is vége, veszített.
Csak tudni szeretném, hogy mi célból élek, mi a lényege annak, hogy akkor nem ütött el az az autó, hogy én valahogy mindig minden balesetet megúszok? Hogy legyen egy újabb depressziós köcsög, aki mindenen parázik.. Aki nem tudja önmagát adni, aki csak otthon egyedül mer sírni? Aki nem tudja mi az élet értelme, aki abba akarja hagyni az egészet, de egyszerűen nem megy, mert bátorsága az nincsen..?
Nem, mégsem kívánom azt hogy tudjam. Elég sok olyan dolgot tudok már most is, amit bár ne tudnék..

#283. múlt-jelen:

Akárhova nézett, csak szürke falakat látott, 

pedig ő elképzelt egyszer régen egy színes világot.

#282. ai nante

"Ai nante kotoba kusuguttakute

Narashite yameta yofuke no denwa

Tomodachi no mama itsuka itta kedo

Kokoro wa ugokidashite ita

Aenai yoru ga furueru tabi

Chikaku naru hohoemi ga mune wo tsutsumu"

Ha hívom nem hív vissza.
Ha írok neki, nem ír vissza.
Ha keresem, leszarja. 

De rám néz és mosolyog.

#281. Haszon?!

Régen volt egy srác, aki a legjobb barátom volt. Akartam többet is, de csak a "végén" böktem ki és azt mondta, hogy nem magam miatt, de ő nem akar kapcsolatot, ő nem akar senkitől sem függeni. Elfogadtam, de nagyon rosszul esett... keseregtem miatta sokáig, főleg amiatt, hogy én szerelmes (?) voltam belé, de örültem annak, hogy legalább még a barátom. Aztán teltek múltak az idők, más társaságokba keveredett, néha néha még összefutottunk, de megszakadt a kapcsolat. Egyszer még hívtam, hogy találkozzunk, meg volt beszélve, hogy hol, mikor, de az utolsó pillanatban lemondta, s az után nem keresett, szóval nem lett belőle semmi.

Bánt az, ami lett belőle, hogy így megváltozott, emlékeimben még él az a srác, akit annyira szerettem, de a való életben már nem. Teljesen megváltozott kifordult önmagából, és akárhogy is próbálkoztam az elején, nem tudtam visszafordítani a meginduló folyamatot. Nem adtam fel, még mindig reménykedek, hogy rájön nem kell ezt tennie, de már nem hiszek benne, hogy valaha is visszajön az élők közé az a srác, akit annyira szerettem. Még hiányzik, most is hiányzik... de egyszerűen ennyi dolog után már nem kell.

Aztán most így rájöttem, hogy igazából azon a fájdalmon, csalódáson és megannyi érzésen, amit vele kapcsolatban éreztem, iszonyatosan nagy hasznot húztam. Mondhatni minden érzetemet magasabb szintre növelte. Ha valaki megbánt úgy igazából már nem érzem annyira (persze, fáj- de nem annyira), mint régen, már nem szöknek könnybe a szemeim, már csak úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, nem pedig, úgy, hogy akár órákon keresztül bőgnék. [Talán meg kellene neki köszönnöm] - s bár olyan lenne, mint egy igazi búcsú, lehet megteszem.  De arra nem gondoltam volna, hogy azokat, a szavakat amiket ő mondott, mikor a kapcsolatra került szó visszafogom hallani akárkitől. Pont ugyan úgy, ugyan olyan hangleejtéssel, és ugyan olyan szomorúsággal a hangjában. Na jó, utóbbi nem volt ugyan olyan, egyáltalán. Utóbbi itt megvolt, s akkor régen nem. És itt jön a lényeg. Nem esett szarul, egyáltalán nem éreztem semmit. Nem mintha annyira "szerelmes" lettem volna, vagy ilyesmi...

Mindent összevetve, az jó, hogy nem érzem annyira erősnek a dolgokat, mert az erősebbhez vagyok szokva. De az rohadtul nem tetszik, hogy nem tudom mit csináljak. Nem azzal a ténnyel, hogy Vele... vagy akárkivel. Egyszerűen magammal. Annyi lehetőségem lenne, de nem tudok, sőt nem is akarok választani, de attól félek, hogy ha most itt elszúróm, akkor az egészet elszúrom, és nem lesz több lehetőségem. Csak nem tudom hogy álljak neki, de azt sem, hogy minek álljak neki. Valahogy olyan érzésem van, hogy le vagyok stoppolva, nem tudom hol vagyok, mihez kezdjek, mihez ne. Megtegyek e dolgokat, vagy sem. Nem tudom miért nem tudom eldönteni, hogy mi miatt nem tudom eldönteni, és nem tudok semmire sem választ adni, csupán kérdések milliói kerengnek a fejemben, s mind megválaszolatlan.

#280. Egyenlőtlenség

Hétköznapjaim jellemzője:
Unalom van, semmi extra nem történik, igazi barátokkal nem találkozom, mert nem járunk egy suliba... néha beszélünk buszon, de nem sokat, mert mindenki álmos, s bealszanak. Csak felkelek reggel, elkullogok buszig, suliba felb.sszák az agyamat. hazajövök. alszok, és gépezek, -aztán ez megismétlődik 5-ször.

Hétvége: *Péntek délutántól vasárnap délutánig számítva*
Hazajövök suliból, találkozunk haverokkal, elmegyünk sétálni, fagyizni, beszélgetni, boltba veszünk kaját kiülünk parkba, vagy lemegyünk tóra. Hazajövök, jön Santi és megyünk lyukba, hol tényleg zajlik az élet, beszélgetünk, biliárdozunk, megosszuk a hétköznapi "élményeket" megbeszéljük mikor lesz már valamelyikünk szülinapja. Szóba jön, hogy milyen nehéz az élet, s hogy küzdenünk kell, de minek... Aztán másnap szintén ez, de extrán, pörgősen, jókedvűen, nevetve.

#279. friss

Hát hello.
Ma nem mentem suliba, mert tegnap fájt a hasam és elmentem dokihoz.
Aludtam, wow-oztam, törit másoltam, és most weheartit-ezek. :)
Sokat gondolkodom mostanság azon, hogy egy kis stílusváltás rám férne. Nem nagy mennyiségben, csak egy kicsit. Nézegettem képeket, hogy mit szeretek a legjobban, hogy kit tekinthetnék igazi példaképnek, és hát mit ne mondjak, találtam is. Viszont nem szeretném elkiabálni, úgyhogy majd csak később részletezem. (:  Nem tudok mit írni, úgyhogy most búcsúzom.

holnap lesz a szerencsenapom.. :3 péntek13rulz*

xoxoxo

#278. Húsvét:

Szóval az úgynevezett nagyszombat nevet kapta a mai szombat, - hogy miért..  nézz utána-, itthon voltam egész nap. Reggel felkeltem 9-kor segítettem anyunak néhány dologban, aztán visszaaludtam olyan 2 felé, felébredtem 4-kor, és kezdetét vette a tojásfestés. Húgommal együtt festettünk, nem lett nagy szám, de nekem nagyon tetszenek. :)

- >
bal oldalról első 3 és a spanyolos az én művem, 

a rózsaszín/zöldes anyáé,
a többi pedig, a Bettié... :)

És akkor még csinált anya kínait is vacsira *-* 

Szintén hihetetlenül finom lett, annyit zabáltam, hogy most egy fél órát itt ültem. De mint minden jó kajálás után, most is kimegyek rágyújtani.

Amúgy a Nyuszi eddig hozott egy
citromsárga csőgatyát,
meg két trikót *-*

#277. Földre szállt angyal

Egyszerűen imádom ezt a számot 

♥_____♥

#276. tavaszi szünet:

Mit ne mondjak, azért én is keveset írok mostanában, de hisz miről is írhatnék... mindig minden ugyan olyan. Ugyan az, teljesen, idegesítően, de már hozzászokik az ember...: 

Mi mondható el a mai világról, véleményeim, tapasztalataim..?

- barátságok meggyengülnek

- csalódások erősödnek

- bizalmaknak nincs helye.!

Igen, sajnos ez van, nagyon ritkán bízok már meg valakiben.
Nem tudhatom, ki kinek mit mond vissza, és hiába mondok egy 'x'-et... valaki más már egy 'y'-t, vagy épp egy 'z'-t hall vissza, s úgy, hogy azt én mondtam. ^^

Persze kicsi szíveim, én mondtam, meg együtt vagyok Aoival 6 éve, egy háztartásban élünk, minden nap szexelünk, sőt még van három gyerekünk is; egy lány, és két fiú. Minden nap együtt gitározunk, és bevettek a GazettE-be is, mint gitáros, de néha énekelek is. Ja, és most nyáron lesz az esküvő, és az eljegyzési gyűrűm egy Vivienne Westwood gyűrű volt. Hát nem tök király? ^^ 

Remélem érthető volt az irónia. (:

Szóval, igen mit mondjak még?
Amúgy nem nem mondtam, de még a fejemben sem fordult meg ilyen.
Vagy mondtam? Nem, kurvára nem emlékszem rá, baszdmeg.
Ha mondtam is, maximum múltba.. meg mást. 

Vagy, ha már egyszer olyat állít az ember, hogy valakinek mondtam valamit, akkor már szóljon nekem is, lécci, mert tök gáz, hogy nem tudom miről van szó. Vagy legalább ne venné el pont azt a másodpercnyi emléktöredéket, mikor ezt mondtam, szeretnék rá emlékezni. *fuckup*

#275. Happiness*

Azt hiszem az áprilisi hónapom is tökéletes lesz. Legalábbis tökéletesen kezdődött el (és még tartani fog, erről, gondoskodom). Komolyan, annyira boldog vagyok, egyetlen egy ember annyira be tudja aranyozni a napomat, az életemet. Annyira boldog tudok lenni. És nem, kivételesen nem szerelmes, hanem boldog vagyok, de úgy igazából. Egyszerűen nem bírom ki, azt, hogy vigyor nélkül gondoljak vissza az északára. Azt hiszem szerencsenapnak bejelölöm az április 1-ét. 

Nem akarom részletezni. :D