Nos, most már tényleg vége ennek az egésznek, viszont most már úgy vagyok vele, hogy kezdem felfogni. Nem is kellene, így már nem. Nem lenne értelme. És mindenki azt mondja, hogy ő veszített, s nem én. És talán hiszek is nekik, ha már tényleg ennyien mondják. Plusz legalább annak örülhetek, hogy én vetettem véget ennek. Hiába ő nem érzett, én mondtam ki. Szar, furcsa. Rossz lesz megszokni... hiányozni fognak az érintések és a pillantások, de az élet megy tovább. Csalódások hada volt ez a nyár.
De boldog vagyok, és az is leszek! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése