2010. dec. 31.

#077. B.Ú.É.K.

Összegezzük ezt az évet. Először is, annyira jó volt a tavalyi szilveszter a csajokkal, hogy húú, bármikor megismételném azt a sok GazettE-re nyálazást. A 'mit csinál' és a 'hova nyúlnál' gondolatokról meg ne is beszéljünk sokat, mert agybajt kapnék. 
Aztán az év elejéről nem tudok túl sokat elmondani; kibontakoztunk egymásnak az osztállyal, ami nagyon jó volt. Nem voltak külön 'klikk'-ek, meg hasonlók, tényleg mindenki elvolt a másikkal, nem voltak olyan nagy viták, meg kiközösítések. 
Volt egy kibebaszott jó nyaram, amit nagyon élveztem. Egy csomó új barátot szereztem, olyanokat akikről soha nem fgondoltam volna, hogy barátkozni fogok velük. 
Volt egy pasim talán 5 napig... Nem is tudom már, hogy mit gondoljak róla. Szeretem, meg minden, és semmit nem bántam meg, de ennek már vége. Volt 5 nagyon csodás napom. Talán még legbelül most is szeretem, de hát most mi a fenét csináljak?! Ami nem az nem.. és különben is, a remény hal meg utoljára. 
És ami még külön mondatokat igényel. A Zene. Egy csomó új bandával ismerkedtem meg, és még mindig a zene teszi ki az életem 80%-át
Hm.. Sok jó dolog volt. Sok rossz. Csak a jóra emlékezem. Akarok emlékezni.

Hát... nem is tudom...
Fogadalmak:
Nem fogok senkiben sem megbízni, senkiben aki illetéktelen elmondani a titkoimat. Akkor inkább megszakadok, de nem. Maximum leírom ide. ^^
vagy a naplómba. :DD (mert igen, néha napján bizonyos infókat, csak Vele osztok meg)

Jah, izé... Elbaszódott a kedvem.
Ricsi, Szandi letudva. Kérdőjeles, hogy mindenkinek mondjak-e még pár dolgot. szerintem fogok. Lehet elbaszok mindent. De inkább most, mint 2011ben. :)
Lesz egy tiszta lapom. ^^

Disznó visít,
petárda robban,
 részeg feje a padlón koppan. 
Róka család a wc-ben,
Lagzi Lajcsi a tv-ben.
 Több rímet nem vágok 
Boldog Új Évet Kívánok! ♥


2010. dec. 29.

#076. gondolatok...


"Shame. For a second i actually thought you loved me."

"I don't know why but when I look in your eyes I felt something that seems so right."

"When you think about him, you start to cry...When he gets online your tummy gets that feeling and your heart beats ten times faster...When you see him you smile without even knowing it...That means there's something that wont let you give up!"

#075. álmok

Húú, azt álmodtam, hogy Geri az apáczaiba volt tesitanár, és én mentem le a tesi terembe és a Bukics bemuttta nekünk, hogy ő a helyettes, mert, hogy a Ganz egy szerződést kötött az Apáczaival, hogy kiképezi a diákokat, tesi szakon. Na mondom fasza. Amúgy elég jól kibírtam a tesit, de a végén odamentem hozzá és megöleltem, amit ő egy csókkal díjazott, és azt a jelenetet észrevette a Csoszi. Akkor felfutottam az öltözőbe át akartam öltözni, de utánamm jött a Csoszi, megbeszéltük, hogy több ilyen nem lesz, mert akkor alamelyikünket ki kell rúgnia. Lementem megmondtam a Gerinek, de ő nem igazán akart szótfogadni... Mire visszaértem az öltözőbe mindenki avval fogadott, hogy miért smároltam a tesitanárral... (nem mondtam meg nekik, hogy ő Geri volt.. ) Aztán átöltöztem és bejött Geri és megint lesmárolt...

*helysziváltás*

Valami zala menti napok szerüség volt, sátorokkal, és ott volt Vastag Csaba. Vele voltam végig, kézen fogva mászkálzunk meg minden, és tök jó volt.. A többi már homályos meg bonyolult.
***
Még rémlik valami, hogy ellógtunk a suliból és a telekünkön úsztunk, mert víz volt rajta és Julival voltam, és találtunk egy Zizit, meg egy Szandit. És bandáztunk. :D
***
Meg valami, hogy a szomszédban vagyok, de megsértődök, mert Csabi lelépett egy szó nélkül, és elmegyek otthonról boltba, és vettem egy forintból chipset, energiaitalt, meg egy cerbona szeletet.

Szóval elvoltam éjszaka. :''D
*demostnembasztamsenkivel* :ooo

2010. dec. 27.

#074. visszahoz egy régi perc, megidéz egy fénykép

A karácsony sikeresen elmúlt, aránylag minden tök jó volt. Bár a vendégeket, még mindig nem bírom, főleg, mikor egy nap jön mindenki, de annyira nem gáz, ki lehetett bírni. Csak kár, hogy nem igazán tudtam semmi extráról beszélni a Zsoltival, mer itt volt apja is meg mindenki úgyhogy nem lehetett. Viszont már megbeszéltük, hogy január közepéig itthon lesz, úgyhogy majd megyünk sörözni. : D
***
Ma lementem apa elé a buszra, mert be kellett menni boltba. Sokkal előbb leértem, mint ahogy terveztem, és volt egy kis időm. Miközben mentem le messziről kiszúrtam A Patrikot és jajj, hiperventilláltam egy jó nagy adaggal. Még mindig nagyon imádom, nem tudom, hogy szerelem-e, de mikor meglátom, - csak meglátom-, máris jobb kedvem lesz.
(Nem tudom... 2008. június 14.-én találkoztunk először, előtte nap vettem fel msn-re és beszélgettünk, megbeszéltük, hogy honnan ismerem, meg minden. Aztán 14-én hozott le nekem valami filmet.. Na itt egy kicsit megváltozott az életem. Nem volt sok ilyen pont, de mióta ismerem; film mániás lettem, foci mániás lettem, feljártunk foci edzésekre - mer focizott-, és teljesen oda voltam érte. Voltak olyan jó pillanataim, amiket nem akarok elfelejteni, - és amikre, mikor visszagondolok jobban ugrálok, mint a szeptember 11.-ére-, szóval nem tudom.)
Mindenesetre, most megint ő jár az eszembe, és annyira vissza akarom kapni azt a barátságot, hogy csak na. *-* És meg is fogok próbálni *-* ésés jahhj.

Na, de bementem gyógyszertárba irodalom füzetemért, és mikor jöttem ki akkor ott ment el előttem, és köszönt, meg vigyorgott, és húú de jó segge van  ja, szóval aranyos. :D
Jóó kis napom volt..

2010. dec. 24.

Boldog karácsonyt...

...mér akinek ez boldog...


Annyira jó lenne, ha minden ugyan olyan lenne, mint amilyen régen volt. Szenteste kimentünk a mamához, néha benéztünk a misére, ott néztük a tv-t, aztán hallottuk a Jézuska csilingelését, és mire kimentünk a karácsonyfa alatt minden tele lett ajándékokkal. Mindenkinek be volt csomagolva az ajándéka valami színes papírzacskóba és egy címkén rajta volt a neve. Hatalmas kíváncsisággal bontottuk ki az ajándékokat és meglepetten láttuk a szebbnél szebb dolgokat; plüssjáték, baba, játékautó, puzzle, és sok más játék. Később kimentünk hógolyózni az unokatestvéreinkkel, és úgy kellett minket bekönyörögni, hogy menjünk már be, mert tiszta vizes a ruhánk.
Aztán később jött értünk anya, hogy menjünk haza és mire hazaértünk már otthon is fel volt díszítve a fa, és ott hevertek az ajándékok. Mindenféle vita nélkül megvoltunk, mindenki örült annak amit kapott…
Kár, hogy ez elmúlt, és már teljesen negatív dologként gondolunk a karácsonyra. 


***


2010. dec. 20.

#071. X-factor

Na, már régóta akarok írni, de sajnos eddig soha nem volt elég időm rá. Viszont most végre eljött a leszámolás ideje. Először is kezdjük az elején. Saját véleményemmel jellemezném, azt a 3 bennmaradt embert, majd kitérek a végeredményre, meg, arra, hogy én kinek szurkoltam, stb.


Nikolas:
Tényleg jó hangja van, tényleg benne van az a bizonyos 'X' DE én mégis azt gondolom, hogy ez a magyar X-Factor. Ha már egyszer magyar, akkor magyar nyerjen. Különben is, 100%, hogy ad ki lemezt... Egyet biztos, lehet, hogy kettőt is... ki tudja.


Norbi:
Nincs hangja. Csak nyekereg. A produkciója valóban hibátlan, nagyon élvezhető, de ennyi nem elég. Igaz, a legtöbb magyar azt is élvezi amit Győzike produkál... akkor majd lesz mostantól Norbika is. : ) Ne értsetek félre... bírtam nagy arc, de nincs benne X. 


Csabi:
Nálam elejétől fogva ő a befutó... sőt, már 2004 óta (ugyanis akkor volt a RapSzinHáz-RapCity..) Azóta még volt a popdarálóban is, és mikor meghallottam a hangját mindig kirázott a hideg. Örülök neki, hogy ő nyert, örülök, hogy végre hivatalosan is befutott. 

És lehet lázadni, hogy fúúj Csabi..., meg bunda, de héé' Szavaztál? Nem?! Akkor meg... szavazzá' aztán akkor nem lesz apelláta. ;)  Amúgy is LESZ lemeze... szinte mindenkinek... aztán majd kiderül mi lesz... mert nem tudom, ti hogy vagytok vele, de mondjuk: 

Torres Daninak is volt egy lemeze.. meg rengeteg koncertje... de most hol van? - én nem találkoztam vele.  Brash Bencével mizu?...  Oláh Ibolya? Mennyi lemeze van már?! ... Tóth Vera, Tóth Gabi? Befutottak... de egyszer úgyis eltűnnek. 

Addig megvannak az előadok, míg veszik a lemezüket, míg szeretik amit csinálnak... de egyszer mindenki megunja. Vagy a zenét, vagy a 'rajongókat' 'paparazzókat' Hamis újságcikkeket... 

Ennyi a szerény véleményem, kommenteket elfogadok

2010. dec. 17.

#069. összekelljönnie

Muszáj, meg kell mondanom neki... Megmondom neki *-*

- 'Játék az élet...'
- Komolyan? Akkor ezt a Barbi babát, most összehozzuk az ő Ken-ével. ;) <3

2010. dec. 16.

#068. fuckfuckfuck.

Elegem van... komolyan kikészültem, komolyan nem tudok már semmit, aminek örülnék - pláne a mai napban-, régen volt ennyire, és Tényleg Ennyire szar napom. Sajnos tényleg szembesülnöm kell azzal, hogy nincs senkim... nincs igaz barátom, nincs olyan, akire támaszkodhatok, nincs olyan aki valaha is komolyan szeretett volna. nincsenek barátaim... nincsenek... egyedül vagyok ebben a mocskos világban...

- Uram, itt végre adhatnám magamat, csinálhatnám azt, amit akarok, ugye?
- Nem hiszem, hogy ez az a hely...
- Dehogynem... hisz itt senki nem ismer.
- Nem-e? Drágám, körbenéztél?
- Igen, Uram. Körbenéztem... mindenkinek meg tudom mondani a nevét, de nem erre gondoltam.
- Hanem mire? Nem értelek.
- Igaza van, mindenki ismer... Mindenki ismer, de senki... Senki nem tudja, hogy ki vagyok.
- Értem... Azt hiszem felnőttél, büszke vagyok rád. Add magadat, de senkibe ne bízz meg.
- Ne fogok még egyszer ebbe a hibába esni.
- Most menj aludni, jóéjszakát.
- Jóéjt'.
(Bluebutterfly94)

Legalább írni még tudok... Csak evvel is az a baj, hogy kell hozzá inspiráció, s, ha az nincs meg, akkor az egész nem ér semmit se. : (

2010. dec. 14.

#067. szeretem

Annyira jó lenne ezt most elújságolni valakinek, de nincs senki akinek lehetne... annyira szar ez így... Eddig is amikor mesélek valamit a "barátnőimnek" azt látom, hogy le se szarják, hogy mit mondok, csak meghallgatnak, az meg úgy nem jó. Én akarom látni az ő szemükben is a lelkesedést, azt, hogy örülnek annak, hogy én örülök... - de Évii, mit is képzelsz, ilyen soha nem lesz-, wake up!


#066. füstbe ment terv

Valahányszor elszánom magam valamire, - abbahagyom a facebook függést, nem futok a fiú után, nem akarok visszaszerezni a barátokat, leszarom a világot-, akkor mindig az a valami/valaki keres... jön utánam, és egyszerűen nem tudom otthagyni...

Nem jó ez így. xD


2010. dec. 13.

#065. things...

Hmm... úgy érzem tényleg tovább kellene lépnem, tényleg el kellene felejtenem a régi barátaimat és tovább kéne lépnem. Csak magammal kéne törődnöm, illetve még magammal sem, csak sodródni az árral. Meg akarok változni, viszont, ez nem az a pont, mint amit más oly sokszor ecseteltem. Most nem arról van szó, hogy olyan akarok lenni, mint régen, vagy valami hasonló. Most teljesen más akarok lenni. És tudom, hogy sikerülhet, tudom, hogy képes vagyok arra, hogy kizárjak mindenkit; kivéve a családot. 

Nem akarok olyan lenni, mint ők. Nem akarom, hogy bármi rájuk emlékezetesen, mert mindig felhúzom magam, mikor rájuk gondolok.

Valamit tennem kell..

2010. dec. 10.

#064. mert kell.

Ez a nap megint furán alakult, azt hiszem egy kicsit sokat gondolkodtam, sőt, ha visszagondolok... egész nap az álomvilágomba voltam, olyannyira, hogy a suliban is tényleg csak testileg voltam ott. Sok minden jár most az eszembe, és egyszerűen úgy érzem, hogy egy csomó döntést kellene meghoznom, de egyszerűen tudom, hogy amint eldönteném, nem sikerülne... Rajtam kívül álló dolgok miatt. 

Először is: Barátok.
Komolyan nem értem már, hogy mi van, egyszerűen csak nem. Rosszul érzem magam, amiért nem kerestem Nikit, mikor kórházban volt... Viszont úgy gondolom, hogy ő is leszart a napokban. Én nem akarok senki után futni. Gondolkodtam róla, hogy írok neki, hogy észrevette-e, hogy mostanában le se szar... de ilyenkor mindig eszembe jut az, hogy eddig sem érdekeltem annyira. Padtársam volt, imádtam, adtam neki tanácsokat, de egyszerűen megváltozott. Az is zavart, - persze-, hogy hanyagolt. Ezt úgy kell érteni, hogy reggel leült mellém, és ha látta, hogy hiányzik valaki, akkor elült az ő helyére... szóval csak néhány órán ült mellém. Lehet, hogy gyerekes, meg minden, de akkor is zavar... nem vagyok féltékeny, meg semmi. Csak nem értem... velem van talán a gond? ...  : s nem tudom.
A Fanniból is elegem van... nagyon. :/ utálom, hogy ő mindig avval van jóban, akivel én. -.- Tényleg nem bírom. Tényleg jobbnak látom elvágni a kapcsolataimat a külvilággal... tényleg csak az álomvilágomban akarok élni...

Bandage: 
Most minden okés... jól érzem velük magamat, tök jól elhülyülünk mindenen, még akkor is, ha tudjuk, hogy a másiknak valami problémája van... De valamiért mégis úgy érzem, hogy ... nem is tudom, valami negatívumot...

'A Banda':
Pff... szép kis álom volt... az egész összeomlott. Teljesen totálisan... talán soha nem is létezett. 
Csak volt egy társaság, akikkel mindig jól éreztem magam, akikkel mindig tök jó volt, akikkel volt programom, volt hova mennem péntek-szombat esténként, ls ami nem feltétlenül a 'basszunk be'-ről szólt.
De már nincs többé... egyáltalán... vagyis csak egy kicsi része... nem tudom mi múlt el, nem tudom, hogy múlt, el, csak azt tudom, hogy elmúlt...vége van. : (
Az a sok dolog, amit nyáron leírtam... Elltünk. Megszűnt. Nincs többé.

Én igen is hiszek abban, hogy az emberek nem véletlenül kerülnek bele, - és ez esetben kerülnek ki-, az életünkből... csak kíváncsi lennék, hogy mi, miért történik. 


Social Network:
Megnéztem a filmet... tetszik... de az utolsó negyed óráján már bőgtem, hogy lehetnek ekkora egy gecik... Mellesleg tényleg nem tudom, hogy miért, de az 'átvert fiú' helyzetét annyira az enyémnek éreztem., és annyira éreztem hogy van közöm ehhez, holott nem...




2010. dec. 7.

#062. Első nap a munkahelyen

Hát igen, mivel tegnap betöltöttem a 16. életévemet ezért ma már mehettem dolgozni a suli mellett. Az elején iszonyatosan izgultam, főleg amiatt, hogy fogalmam nem volt, hogy még kik lesznek ott, akik Lövőiek, de végül volt egy csaj, Anita, aki segítőkész volt, és vele voltam egész nap.

Meg kell mondani, nem is olyan rossz. 4-re kellett mennem, sikeresen beértem a portán beírtam az adatokat, betaláltam az épületbe. Ott viszont volt egy kis gond, mert senki nem volt ott.. Szerencsémre egy bácsi pont kijött és tőle kérdeztem meg, hogy merre vannak a diákok, ő segített és megtaláltam őket. 

Első feladat az volt, hogy térképet kellett ragasztani a könyvbe, gagyiság volt. Még szép, hogy egyszerre picsákkal kerültem össze. Szerencsémre Anitát és engem felküldtem a "padlásra" - ami mellesleg csak emelet-, hogy fenn nagyobb szükség van ránk. Fogtuk a cuccost, felmentünk emeletre. Elmondták a feladatot; egy fekete noteszba kellett pakolnunk... ketten csináltunk összesen 360 db-ot, aztán átraktak mindet a pántolóra, ahol könnyű dolgunk volt (elmagyarázni nehéz) Minden simán ment; ott 15 60dbos dobozt csináltunk ketten, 2 óra alatt. :D 

Tetszett.... volt szünet is 6-kor... 10-re meg jött értem anya...

Na álmos vagyok. 
Oyasumi minna san!

2010. dec. 5.

#061. wtf?! -__-

Hihetetlen, hogy anyám ennyire fel tud húzni. -_-" Ez már komolyan művészet. 
Az oké, hogy ÉN néha szarok az egészre, és utálok mindenkit, 16 évesen,
 de Basszameg, ő 42... -____________-"""""""""""
KIBASZOTTUL SZAR, HOGY NEM LEHET VELE NORMÁLISAN BESZÉLNI.
-________________-



2010. dec. 4.

#060. miss you.

Nagyon-nagyon-nagyon hiányzol... Annyira bennem vannak az emlékek, bennem maradt minden... és talán eszem ágában sincs elfelejteni. Nem, mert jó volt, és ami jó azt az ember nem szívesen felejti el. Mert tényleg kibaszottul jól esett az egész, mert már tényleg szükségem volt valakire... és annyira jó volt, hogy kaptam valakit... ráadásul Te kerültél bele az életembe, nem én kezdeményeztem, hanem Te. Annyira jó volt, mikor hívtál, hogy menjek el a buliba. Nem, igazából el sem volt tervezve, hogy lemegyek. Nem akartam. Meg voltam sértődve, és nem akartam lemenni, de rábeszéltek. És megérte... Mert annyira....

Amíg odaértünk... mikor a fotelban ültem az öledben... mikor lementünk és már fogtad a kezem... mikor kérdezték, hogy mi van köztünk és csak rám mosolyogtál... mikor a bolt előtt először megcsókoltál... mikor a busz megállóban voltunk... mikor hazamentünk... mikor kézen fogva mentünk... mikor elvonultunk... mikor hazakísértél... mikor másnap találkoztunk... mikor a szakadó esőben álltunk a házunknál... mikor a kaputokban álltunk, és nem akartalak engedni, és felkaptál, hogy akkor bemegyek veled... mikor rám mosolyogtál... mikor együtt mentünk haza....

Aztán megtudtam, hogy nem akarsz semmit... vagy magad sem tudod...

DE még mindig ugyan úgy nézel rám! Akkor most mi van?! Én többet akarok. Nem akarlak elfelejteni, mert iszonyatosan megfogott benned valami... Valami, amiről fogalmam nincs, hogy mi... de nagyon erős. Túlságosan. Folyton rád gondolok... és nem tudom mit csináljak....


#059. party

Péntek reggel úgy indult, hogy bementünk busszal... * Suliban voltunk 3 órát és hazaküldtek minket, mert bejárósok vagyunk, és hátha nem lesznek járhatóak az utak... jöttem ki óráról, hát még szép, hogy a Zsolti jött velem szembe. Nagyon örültem neki, bár elég kanos volt, de már hiányzott. Jó rég beszéltünk... dumáltunk egy kicsit... Aztán mentem vártam a buszt (elkísért) .. de a busz nem jött. Félkor volt az ideje, de 47-kor még sehol nem volt úgyhogy bementünk megkérdezni, és mondták menjünk fel a másik megállóhoz. Gyorsan felmentünk, de csak 55-re ért oda a busz, és már nem értük ez az egészkor induló buszunkat, úgyhogy bementünk a plázába, és ettünk kínait, meg vettünk Monstert. 
~
Mikor hazaértünk szórakoztunk a parkban, csúszkáltunk, sétáltunk, pankrátorkodtunk a hóba...
Eredetileg mentünk volna bulizni, de anya lefújta, mert sok volt a hó, és hátha szar lett volna... úgyhogy felmentünk unokatesómékhoz és náluk folytattuk a bandAge-elést. :D Jó volt, elvoltunk, ittunk vodkacappy-t. Aztán éjfél előtt elmentünk sétálni, és hirtelen elment az áram. Kicsit megijedtünk az elején, de tök jó volt. : D
~
És most vissza x-factor. Vastag tesók, ohjeeah~ !!

2010. dec. 1.

#058. Polyvore

Csináltam magamnak ilyet... ilyeneket akarok. Tök jók. *-*

Get your own Mini Editor from Polyvore

#057. ahj. :/

Komolyan már kezdtem örülni, hogy lesz egy jó hetem, erre még szép, hogy elcsesződik... de ugyan, mit is reméltem. Már a tegnapi ősi beszéd (anyámék nagy szövege) után gondoltam, hogy szar lesz. Eddig is elég volt az a gondolat és tudat, hogy a húgommal szemben nagyobb a nem is tudom hogy fogalmazzak... mondjuk elkényeztetés... igen, ez a jó szó. Szóval drága hugicám eddig is el volt kényeztetve ma meg eltörte a lábát, szóval erről ennyit. Most majd én leszek a köcsög, ha nem csinálok meg neki valamit... mondjuk eddig is így volt, de akkor is. =/ .__."

Szóval erről tényleg ennyit.
Amúgy ezt leszámítva jó napom volt, suliban is törhető volt. Bár, már nem volt annyira jó, mint tegnap, de ez is tetszett...
Húztunk karácsonyra, Annát húztam. Még nem tudom mit fogok neki adni, de remélem kitalálok valamit. Arra is gondoltam veszek neki egy extrább cigit azt cső. Annából kiindulva nem is rossz ötlet. xD

***
És ezaz, anyám pont egy perce volt benn a szobámba, hogy de rendes lesz, ő most felköszönt szülinapomra, de basszus, a szülinapom 6-án lesz... Tudtam, hogy úgyis megkapom előbb... jó mondjuk egy kibaszott jó felső, és örülök neki, de akkor is. Annyira utálom, hogy én mindig csak turiban kapok csizmát a hugom meg mindig 4-6000 ft-osokat. =/
Tévedtem, már nincs jó kedvem... =/ :(