Ha most azt mondanám, hogy minden szuper jó, hogy boldog vagyok, akkor hazudnék. Viszont, valahogy az évek alatt belém vésődött, hogy minden szuper, minden jó. Hogy a külvilágnak nem szabad megmutatni az érzelmeket, hogy inkább tartsam magamban a gondjaimat. Ez persze egy ideig megy is, ám jelenleg igen csak döcögősen. De most tény; nem vagyok jól, - lelkileg-, egyáltalán nem. Hogy mi az oka? Ha tudnám tehetnék ellene. Viszont, tudni sem akarom. Inkább csak terelném a figyelmem, de egy idő után ez sem megy. Tény; nem értem az embereket, nem értem, hogy ki-mit-miért tesz. Hogy mi az értelme a cselekedeteknek. Hogy mi az értelme az egésznek. Mert az emberi agy képes ilyenre; belerögzül valami, és hosszú időn keresztül ezt boncolgatja, szétszedi, összerakja, szétszedi, majd újabbnál újabb formába rakja össze. És ez nem csak akkor történik/zajlik, mikor ébren vagyunk, hanem nullától huszonnégy órán keresztül, állandóan, majd újra, és újra. Az a berögzült dolog mindig ott van, és lehetetlen tőle megszabadulni. Legyen szó bármiről, akármiről. Legyen szó egy, vagy több dologról, gondolatról, érzésről; az ott marad. Időnként persze úgy érezzük, hogy eltűnik, de igazából nem. Igazából végig ott van, s nem eltűnik, csupán csak elhalványodik, megfeledkezünk róla. Mert egy pillanatig, egy napig, egy hétig, vagy akármennyire időre is, de boldognak érezzük magunkat. És amikor majdnem minden jó, szuper, akkor nem vesszük észre, nem akarjuk észrevenni azt, ami odabent van. Ellenben, ha meging ez a pillanatnyi boldogság, - ami visszatekintve mindig csak pillanatnyinak tűnik, legyen szó akármekkora időintervallumról-, akkor előtör. Előtör, és mindent elpusztít, mint a szél; a nagyon erős, viharos szél. Igaz, az élet nem könnyű, ez velejáró.
***
Nem szerethetek bele, el kell kerülnöm, nem eshetek bele ugyan abba a hibába- mondogatom magamnak. De vajon a cselekedeteimben ez tükröződik? A francokat... nem. Miért nem? Ennyire mazochista nem lehetek. Ennyire nem reménykedhetek, ennyire optimista nem lehetek. Egyszerűen csak nem lenne szabad.
***
Azt hiszem ennyit a pillanatnyi eszmefuttatásról, kijelenthetem, egy picit jobban lettem, egy picit könnyebb, és egy picit erősebben marcangol a gondolat, a tudat, hogy......
Talán, ha szép, napos májusi időjárás lenne, boldog, vigyorgó emberekkel könnyebb lenne,- legalábbis annak érezném. Ám nem, borús, hideg, szeled, ronda májusi idő van.
***
Nem szerethetek bele, el kell kerülnöm, nem eshetek bele ugyan abba a hibába- mondogatom magamnak. De vajon a cselekedeteimben ez tükröződik? A francokat... nem. Miért nem? Ennyire mazochista nem lehetek. Ennyire nem reménykedhetek, ennyire optimista nem lehetek. Egyszerűen csak nem lenne szabad.
***
Azt hiszem ennyit a pillanatnyi eszmefuttatásról, kijelenthetem, egy picit jobban lettem, egy picit könnyebb, és egy picit erősebben marcangol a gondolat, a tudat, hogy......
Talán, ha szép, napos májusi időjárás lenne, boldog, vigyorgó emberekkel könnyebb lenne,- legalábbis annak érezném. Ám nem, borús, hideg, szeled, ronda májusi idő van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése