Kiakadtam, minden nap agresszív, ideges, nyűgös, szar kedvű vagyok. Egyáltalán nem tudom hogy mit csináljak, egyszerűen nem megy. Semmi. Valahogy nem érzem jól magam, soha. Legalábbis nem annyira mint régen. Nem érzem teljesen jól magam egyik baráti körömben sem. Suliban sem... nem érzem azt, hogy oda való lennék. Ez még nem lenne baj, de itthon sem érzem azt, hogy "itthon vagyok", senkivel sem. Próbálkozok, tényleg, és nem mondom azt, hogy nem nevetek a barátaimmal, de valahogy nem érzem igazinak, valami belement a fejembe, amiről fogalmam sincs, hogy mi az... és egyszerűen senkire nem tudok úgy nézni, mint azelőtt. Olyanra sem, aki igazából nem tett semmit. Ellenem legalábbis nem. Csak vagyok, és bambán bámulok valamit, miközben a gondolataim százfelé cikáznak, s a fejem megfájdul a sok emléktől. Magam mögött hagytam a múltat, már nem érdekel ki milyen volt, milyen volt velem, hogy jóban voltunk-e, vagy sem. Viszont nem tudok elképzelni semmiféle jövőt, egyszerűen nem megy. Hiába gondolkodok.
A suli sem megy, egyre rosszabbnak érzem az egészet, legszívesebben most azonnal abba hagynám, de nem tehetem. Legszívesebben minden kapcsolatból, -baráti, családi, vagy iskolai- kilépnék. Legszívesebben elzárkóznék minden elől, egy kis sötét szobában, aludnék folyamatosan. Nem szeretnék gondolkozni... semmin és senkin. Csak lenni, egyedül tudatlanul feküdni, s álmodni. Egy olyan életről, ami jobb, mint ez. Egy olyan életről, amibe nincsenek rossz emberek, nincsenek alkoholisták, drogosok, gyilkosok, negatív személyiségek. Csak egy napos rét, virágokkal, s bárányfelhőkkel. Szabadságban minden állat, minden oly vidám, s nincs olyan, hogy félned kellene, mit hoz a jövő. Nem kellene azon gondolkodnod, hogy miből fogsz megélni. S azon sem kellene, érdemes-e egyáltalán élni. Csak lenni, mosolyogni, folyton vidámnak lenni. Semmiféle elektronikai hozzáférés, semmi gép, semmi betonfal, vagy vasúthálózat.
Egyszerűen tényleg semmi lehetőségem nincs az életben. Béna vagyok, semmihez nem értek. Nem tudok semmi olyan dolgot felmutatni, ami tényleg ér valamit, semmi különleges adottságom (jó rajzolás, festés, jó beszédképesség, remek írások, jó kézügyesség...) nincs. Még egy lufit sem tudok felfújni segítség nélkül, egy dolgozatot nem tudok megírni egy kis segítség nélkül, nem tudok vidám lenni egyedül.
Igazából az hiányzik, aki voltam, vagy az, aki lenni szeretnék, nem tudom. Azt tudom, hogy ami most van, ez a melankolikus hangulat nem tetszik, de semmit nem tudok ellene tenni, mert nem tudom mi a kialakítója.
Nem tudok mit tenni az ellen a harag, és feszültség ellen, ami bennem van, mert nem tudom miért van.
Tudom, hogy nem könnyű az élet, tapasztaltam, és azt hiszem még fogom is.. tudom milyen rossz elfeszíteni eg barátnak hitt embert, tudom milyen nehéz egyik napról a másikra megélni, tudom, hogy ezt még sokan mások is tudják. De tudom, hogy jelen helyzetben, senki olyat nem tudok mondani akibe belekapaszkodhatnék, akitől erőt gyűjthetnék, aki segítene, de nem úgy, hogy megoldja helyettem a problémáimat, csak elindítana egy helyesebb úton, egy olyan úton, ahol talán van valami esélyem az "életben maradáshoz". Nem érzem önmagamat az iskolában, sem a buszon, sem a barátokkal, sem pedig itthon a családdal. Egyszerűen csak azt érzem, hogy valamit elveszítettem, valamit ami nélkül nem tudok mit kezdeni magammal. Már nem foglalkoztat az írás, vagyis de, szeretnék írni, de semmi ihletem, semmi ösztönzés, hogy "igen, állj neki, jó lesz... van tehetséged", nem foglalkoztat Japán, az életem egyik legnagyobb értelme, már valahogy nem érdekel annyira, nem érdekel a suli. Ott is mindig csak ideges vagyok, a tanárok lenézése miatt, a példázódások miatt, s amiatt, hogy nem ösztönöznek, hanem csak azt sugallják, hogy hülyék vagyunk, és semmit nem fogunk elérni az életben. Kérlek, egy tanárnak nem ez a feladata.
Pasik? Mondanám, hogy ne beszéljünk róla, hogy nincs semmi, hogy idióták... mindennek elmondhatnám őket, viszont ami tény, az az, hogy ... nem tudom megfogalmazni.. Abban biztos vagyok, hogy tényleg, beismerem mindenki előtt, hogy igen is, jó egyedül lenni, jó azt csinálni, amit akarsz... De hiányzik. Hiányzik az, hogy tudjam, a nap minden szakaszában rám gondol egy ember, és hogy ha nem is a világot, legalább a fél világot én jelentem számára. Hogy nem az az érdeke, hogy legyen egy szexuális kapcsolata egy lánnyal, hanem hogy együtt legyen, hogy megfoghassa a kezét, A Lánynak. Hogy vele legyen, hogy megölelje. Lehet, hogy ilyen már nem is létezik. És kezdem azt hinni, tényleg bennem van a hiba. Legalábbis ... nem tudom... :/
Tudom az idézetet, drágaságomtól "
Hogy ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba." (Jhonny Depp)
De mi van akkor, ha azt sem tudod megkülönböztetni, vagy eldönteni, hogy az adott embert barátilag szereted, vagy akár több is lehetne. Nehéz, biztos ami biztos nehéz az élet.
Azt mondják az élet egy játék.. de mi van, ha nem akarok játszani, mi van, ha engem nem érdekelnek az efféle játékok..? Mi van ha valaki bármennyire is a nyerésre összpontosít, és mindent megtesz azért, hogy nyerjen, de egy szerencsés ember, a végén mindent visz. Akkor hiába tett meg az ember akármit, hiába szenvedett, szeretett. Akkor is vége, veszített.
Csak tudni szeretném, hogy mi célból élek, mi a lényege annak, hogy akkor nem ütött el az az autó, hogy én valahogy mindig minden balesetet megúszok? Hogy legyen egy újabb depressziós köcsög, aki mindenen parázik.. Aki nem tudja önmagát adni, aki csak otthon egyedül mer sírni? Aki nem tudja mi az élet értelme, aki abba akarja hagyni az egészet, de egyszerűen nem megy, mert bátorsága az nincsen..?
Nem, mégsem kívánom azt hogy tudjam. Elég sok olyan dolgot tudok már most is, amit bár ne tudnék..
Kastély-Élet:
Jelenleg attól félek a legjobban, hogy találok valakit, akit nagyon szeretek, s aki viszont szeret, és kevesebb, mint egy év múlva el kell hagynom. Félek attól, hogy most, hogy eldöntöttem, jó ez így, és hogy nem kell barát, mégiscsak lesz jelentkező. Félek, hogy sok ember fog hiányozni, és ami még ennél is rosszabb: Félek, hogy azok, akik annyira a barátaimnak tűnnek, az idő múlásával elfelejtenek. Félek, hogy, ha visszajövök nem lesznek barátaim, és egyedül leszek. Félek, hogy senki nem fog tőlem nagyon elbúcsúzni. Félek, hogy elfelejtenek. Tudom, hogy nincs sok barátom, igaz barátom, meg még annál is kevesebb, de... 
"Képzeld el hogy, egy bank minden reggel 86400 dollárt helyez el a számládra, viszont egyenleget nem vihetsz tovább egyik napról a másikra, minden este törlődik a fel nem használt egyenleg! Te mit tennél? Az utolsó fillért is kivennéd? Mindannyiunknak van, egy ilyen bankja időnek hívják! Minden reggel kapsz 86400 másodpercet és minden éjjel törlődik, amit nem használtál fel bölcsen! Egyenleget nem vihetsz tovább és nem használhatsz fel tovább, minden nap új számlával indulsz, ha nem megfelelően használod fel, a veszteség a tiéd! Nincs visszaút. Nincs előleg a holnapi napból, a jelenben kell élned az aktuális egyenlegből! Fektess be minden lehetőségbe! Az idő rohan, a legtöbbet kell kihoznod a napból itt és most! Egy év értékéről kérdezz meg egy diákot, akinek évet kell ismételnie! 1 hónap értékéről kérdez meg egy anyát, aki 1hónapal hamarabb hozta világra a gyermekét! 1 hét értékéről kérdezz meg egy hetilap szerkesztőjét! 1 óra értékéről kérdezz meg valakit, aki lekéste a vonatot! 1 másodperc értékéről kérdezz meg valakit, aki éppen, hogy elkerült egy balesetet! 1 századmásodperc értékéről kérdezz meg egy ezüstérmes olimpiai versenyzőt! Az idő senkire sem vár! Ragadj, meg minden lehetőséget tégy, minden másodpercet értékessé ne hagyj semmit se félbe! Az elhalasztott lehetőség kidobott pénz! A tegnap történelem, a holnap rejtély, a mai nap ajándék!"
Kit érdekel, hogy mit gondolnak rólam az emberek, ha jól érzem magam a bőrömben? Valahogy nem érdekel, ha megvetnek, nem érdekel, hogy milyennek gondolnak. Olyan vagyok, amilyen. Úgyis mindenki csak abból ítél, hogy hogy nézek ki, vagy hogy milyen ruhát viselek.. Na és? Egyedül én vagyok úgy ebben a világban, hogy nem a külső alapján ítélek? Legen, hát leszek egyedül a normális ember, nem nagy cucc.. ^^ Addig nem, míg önmagam vagyok, azt eszek/iszok/viselek, amit szeretnék, azokkal lógok, akiket szeretek, azokkal barátozok, akik elfogadnak, és úgy szeretnek, ahogy vagyok. És, mikor még én sem tudom, hogy ki is vagyok valójában, hogy mi a célom, hogy mi a jövőm, akkor akárki aki csak a nevemet tudja, honnan tudná? Jós, jövőbe látó, -nem hinném. 
Tegnap megint megnéztem a Requiem for a Dream c. filmet... egyszerre imádom és utálom (még mindig).
Szóval az úgynevezett nagyszombat nevet kapta a mai szombat, - hogy miért.. nézz utána-, itthon voltam egész nap. Reggel felkeltem 9-kor segítettem anyunak néhány dologban, aztán visszaaludtam olyan 2 felé, felébredtem 4-kor, és kezdetét vette a tojásfestés. Húgommal együtt festettünk, nem lett nagy szám, de nekem nagyon tetszenek. :)
