#457.

Hogy lehetséges az, hogy álmodsz, de mégis annyira életszerű...? Az arcok, a hangulat, a kérdések, az érzések, a félelmek, a vágyak... minden annyira életszerű tud lenni. Félelmetes az egész. És ami még félelmetesebb, az az, hogy reggel felkelsz, és emlékszel mindenre, minden arcra, és érzésre, és, hogy ezekkel az érzésekkel kelsz fel. Hogy veled volt, hogy vissza ment hozzád, hogy teljesen beleillik a történtekbe, mintha az új cselekményre nyitná fel a szemed... Hogy ott vagy, vele... és, hogy félsz... attól, hogy mit fognak gondolni a barátaid, a szüleid, hogy majd megkapod a "pizzát is újra megmelegíted?" szöveget. Annyira életszerű, és annyira jó, hogy az már rossz. 

#456.

És akkor, ott egy ponton megint megtörik minden és beindul a szerencsétlenség sorozata. Azok a dolgok kerülnek elő, amik jó régóta mélyen lakoztak, és persze, még így az elején elnevetünk rajta, de mindenki tudja, hogy ez később komplikációkhoz fog vezetni, mindenki tudja, hogy fog ez még némi kellemetlen helyzetet okozni nekünk. De ne adjuk fel a reményt, később minden jobb lesz. Mindig minden jobb lesz, később. Utálom már lassan azt a szót, hogy később... miért nem lehet most? Miért kell mindig várnunk...?

Hiába hagyjuk figyelmen kívül a dolgokat, attól még ott vannak. Rövid ideig persze mindenről meg lehet feledkezni, minden érzelemről, minden okról, mindennek a miértjéről, mindenről. Ám hosszú távon nem, újra és újra elő fog jönni minden. Menekülni képtelenség. 

#455. monoton hétköznapok | érzések.

Egyértelműen menekülök, egyértelműen nem tudom túltenni magam a történteken. Annyira egyértelmű, bár fent tartom a látszatot, miszerint minden okés, és, hogy jól vagyok, de ami valóság, az az, hogy még mindig nem vagyok jól. De már kezdem azt gondolni, hogy soha nem is leszek. Biztos lesznek majd időszakok, mire az emlékek viszonylag elhalványodnak, de teljesen soha nem fognak eltűnni. Eddig egyik emlékem sem tűnt el nyomtalanul. Egy kép, egy zene, vagy egy olyan hangsúlyban kiejtett mondat... visszahozott mindent. Eltörölt mindent, minden fáradságot, minden eltelt időt, amire szükség volt azért, hogy feledhessek, azért, hogy minden a feledésbe merüljön. Megint csak sodródni fogok. 

Borzalmas visszazökkenni a hétköznapokba, azokba a hétköznapokba amikben már szinte teljes napi beosztás van... a reggeli felkeléstől, az iskolába vagy bölcsibe menéstől, az ott töltött időn át, a hazautazásig, a délutáni sorozatnézések, a fürdés, a lefekvés, az órákon át tartó forgolódás, kivételesen megspékelve egy kis extra álmodással, arról, hogy minden szuper, majd a reggeli felkelés... visszagondolni az álomra, és meghúzni a határt az álom és a valóság között. Irtó nehéz. S jelenleg még rátesz egy lapáttal az időjárás is, szomorú, szürke, borongós, hideg, esős... 

S így, délután mikor az öt órához közelít az idő egy kis extra elgondolkodás. Belegondolni abba, hogy épp most mit csinálok, hogy hogy lesz tovább, hogy mi fog történni a jövőben...

És tényleg, egyszerűen csak nem érzek semmit... üresség van mindenhol. És tény, az élet bedobott valamit az ablakomon, ami nekem tetszett, és jó volt, és aztán hirtelen el is vette, felébresztett bennem olyan érzéseket, hogy valami nem kóser, és valamiért ki kellett dobnom az ablakon. Valami olyan dologért, amiért a becsületemet bizonyos részben megtarthattam... De az ablakon lévő repedések csak még nagyobbak lettek, és még nem találtam meg a megfelelő ablakost, aki megcsinálná. Beesik az eső, bejön a hideg... néha jó, amikor kit vagyok a barátokkal, de mikor újra a szobámba vagyok, akkor csak arra a betört ablakra tudok gondolni, újra és újra. A legrosszabb példa, ami most eszembe jutott, de jelenleg a legjobb. 

És igen, újra sorozatokba kezdtem, jelenleg a Hannibal-t nézem, de mikor hazaértem megnéztem a Deliriumot. Utóbbi nagyon király. Előbbi pedig nekem való. :) 

#454. Nyárzáró buli: Keszthely || 2014/15. Első nap

Szombaton mentem le Keszthelyre... elő szülinapi & nyárzáró buli osztályból néhány csajjal, meg barátok, meg barátnők. Jó volt, buliztunk, ittunk, jó volt a társaság. Imádtam.Bár mondjuk a buliba még maradtam volna, de mindegy, majd legközelebb pebótoljuk. Vasárnap már jöttem is haza, hazaértem, és olyan délután 5-körül bealudtam és aludtam ma reggel 8-ig. Mivel csak fél 3-ra kellett suliba mennem, szépen lassan felkeltem, kávéztam, zenét hallgattam, picit wowoztam... Rájöttem, suli időben jobban szeretek. Egész reggel óta szakadt az eső, szóval folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mégis mi a francba menjek el, ráadásul a hőmérséklet sem volt 20°C fölött.. :( Nagy nehezen felöltöztem, reggeliztem, és már mentem is a fél1-es buszra. Jó volt az út, meleg volt a buszon, hallgattam a zenémet.. beült mellém valami faszi, akinek tök jó illata volt. :D Suliba beértünk, elmondtak néhány információt, és megmondták, hogy a héten bölcsibe leszünk, aláirtunk néhány lapot, és jöhettünk is haza. Az Encsi tök rendes volt, mondta, hogy kocsival van, úgyhogy vele jöttem haza és fél5-re már itthon is voltam. :) Kajáltam egyet, gépeztem, beszélgettem mindenkivel szinte. Úgyhogy azt hiszem jól indult a tanév. :) Jó lesz ez, csak olyan parás, hogy idén már vizsga, meg ilyenek. Picit félek tőle.