Azt hiszem rádöbbentem arra, hogy mi a baj velem. Hogy mit miért csinálok. Nem is olyan nehéz a válasz, csak gondolkodni kell rajta rendesen, és nem szabad elsöpörni mindent. Két (ha lenne több, akkor több) kézzel kapaszkodok mindenkibe, nem is mindenkibe, hanem dolgokba, kapcsolatokba. Küzdök azért, hogy legyen végre valakim, mert ez a három hónap ízelítőt adott abból, hogy milyen jó is tud lenni, ha van egy barátod, és nem csak azért, mert elmondhatod, hogy van, hanem mert minden nap boldog vagy, vele. Minden nap egyre jobb és jobb tud lenni, és minden másban sikeresebb vagy akkor, amikor boldog vagy. A boldogságot keresem, azt hogy valakit szerethetek, és hogy valaki viszont szeret, hogy törődünk egymással. És mindenki aki jön, az szinte megy is tovább, vagy megáll az ajtóban, én meg nézelődök tovább, és bele-bele akadok megfelelő személyekbe, olyanokba, akik engem tartanak megfelelőnek, de én őket nem, meg ugye a fordított helyzet... És ez megy már legalább két hónapja. És utálom, de valahogy mégsem teszek ellene. Nem tudok, nincs hozzá elég erőm, akaratom, vagy nem tudom mim. Ez a helyzet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése