#488. A Tánc .

Vannak dolgok, melyek megváltoztatják az életünket. Események, melyek kihatnak ránk. Tettek, amiket olykor megbánunk, persze csak utólag. Jelenleg még mindig nem tudom eldönteni, hogy megbántam-e, vagy sem. Igazából az utóbbi fél évben életem legnagyobb vágyai teljesültek. De, ha jobban belegondolok, lehet, hogy nem is voltak ezek annyira nagy vágyak, csak felturbóztam. Mindenesetre történt ami történt, és talán most kezdem úgy gondolni, hogy lehet, hogy hiba volt. Hiba, de olyan hiba, amit megtennék újra, annak ellenére, hogy tudom, hogy ezzel a dologgal csakis kizárólag önmagamat csapom be. Nem tudom, hogy mi volt ez, hogy miért volt jó, hogy miért történt meg. Hogy mégis hogyan kezeljem most. Azt sem értem, hogy miért nyúlik vissza évekre, hogy mi ez a keringő két ember között. Nem értem, és talán nem is akarom megérteni, mindenesetre azt hiszem elfáradt a lábam a táncba, és a cipő is töri a sarkamat. Szép tánc volt, hosszú, olykor kellemes, olykor kellemetlen, tapostunk direkt és véletlenül is egymás lábára, voltak kedves és rosszindulatú érintések is, elfojtott sírások, hatalmas kacagások.Nem fogom elfelejteni, és azt hiszem annyira nem is akarom, viszont átléptük egy olyan határt, ahonnan nincs visszaút. Gyönyörű emlékeket dédelgetek, és meg is marad, minden egyes jó, és rossz is. De le kell vennem a kezem arról a vállról, lépnem kell egyet hátra, lassan megfordulni és elhagyni a táncparkettet. És nem szabad visszanéznem a táncpartnerre, nem, mert, ha megteszem, lehet, hogy mégsem tudok meghátrálni. Csak ki kell sétálnom az ajtón, és bezárni magam mögött. Bármennyire fáj, bármennyire nem akarom, meg kell tennem, mert egyébként belülről fal fel ez a valami, és már nem bírom, már nem tetszenek a harapásai, már túl sok, már belefáradtam. Már feladtam. Ez most olyan dolog volt, amin muszáj továbblépnem!
Igazság szerint sokáig harcoltam ezért, és elértem, és mikor elértem azt hittem, hogy azért, mert valami igazivá forr ki, de az emberek félnek, az emberek meghátrálna, nincs manapság határozottság, ha meg mégis van, akkor csak én nem tapasztaltam még meg. Mikor gondolkodni kellett, akkor már minden rossz volt, már akkor fel kellett volna fognom hogy nem mehet ez így tovább. Mikor az ember elfelejt táncolni, vagy soha nem is tudott táncolni, vagy csak velem nem akart, akkor nem értem mi a francért táncoltunk mégis.