Megint fogalmam nincs, hogy mit csináljak, megint unok mindent és mindenkit, megint agresszív vagyok, és tanácstalan. Matekból és fizikából azt hiszem, meg fogok bukni félévkor, németből lehet, hogy csak a kettes jön össze, irodalom-nyelvtan-biosz-kémia-töri-föci jelenleg hármasnak néz ki. Infó-angol-tesi-rajz pedig 4-es 5-ös között között van. Aztán nagyon jó kérdés, hogy mi lesz belőle. Nem így akartam, nagyon nem. Fogalmam nincs mit csináljak, oké, tanulnom kéne, de egyszerűen semmi nem hajt. Most semmi. Az az igazság, hogy nem nagyon szeretem a sulit. Sőt, utálom, hogy így alakult. Már vagy milliószor megbántam, hogy mégsem a deákba mentem. :( sokkal jobb lett volna. Vagy át kellett volna könyörögnöm magam az idegen-nyelvi osztályba. Viszont, már késő, elkéstem ezzel, fuck. Nem is lenne semmi bajom a sulival, ha nem b*szakolódtak volna, mikor oda kerültem. Igazából megszűnt az a szak, ahova jelentkeztem. Mert Magyar szakra jelentkeztem, ahol ugyebár a magyar (töri, nyelvtan, irodalom, idegennyelv) van nagyobb óraszámba... ehelyett egy olyan osztályba kerültem, ahol a matek-fizika-és egyéb reál tantárgyak vannak elővételben. -.-" És persze azt nem nézik, hogy az a szerencsétlen gyerek azért jelentkezett humánra, mert nem erőssége a matek és a fizika. Meg, hát egyértelmű, hogy csak ezekből bukik. Mondjuk én alapból is olyan vagyok, hogy amit UTÁLOK, azt LESZ*ROM. -.- rossz szokás, tudom, főleg ebben a szituációban... (utálom: matek, fizika, német.) igen, ezek a gyengéim is lettek. Megjegyzem, hiába próbálkozok (anyával megbeszéljük, hogy ha nem bukok meg kapok gitárt, meg stb.) áhh, még szép, hogy ha tanulok akkor is egy-két ponton múlik a dolgozatom.. és így elhanyagolom azt, amit szeretek (pl. magyar, angol, föci) és ha elhanyagolom, azaz nem tanulok rá, akkor egyértelmű, hogy azt is lerontom. -.- jajjjaaaj~ Nem szeretem ezt a szart. -.-
Hogy miért nem megyek másik suliba? - Mert nem olyan egyszerű... tizedikes vagyok, már csak két évem van, ha elmegyek egy másik suliba, akkor lehet, hogy szar tanárokat kapok, olyanokat, akik máshogy magyaráznak... és azt meg nem akarom. Meg még egy ok: angol nyelv: általános iskola negyedikében kezdtük, és nyolcadikig 6 tanárom volt... most kilencedikben is más volt, és jelenleg tizedikben megint új van. szóval nagyon jó. Egyértelmű, hogy mindenki máshogy tanítja. shit. -.-
Ami a másik gond. Ez a suli csak egy gimnázium, azaz csak egy érettségit ad, amivel hát gondolom nem kell elmondani, hogy nem megyek sokra. Ezután még két évet tanulnom kell, (vagy eredeti terv szerint egyetem volt a cél, -de ilyen tanulással baszhatom-, ami 4 éves. -.-) szóval jelenleg elbaszok 4 évet egy érettségi miatt. utána még 2 év egy szakma miatt, és még mindig nem biztos, hogy meglesz a munkahelyem. Na ugye ilyenkor kellene a német nyelv tudása, ami nekem nagyon felületes. Ha szerencsém van akkor tudok angolul és megtudom oldani, hogy kimegyek valahova egy időre, és keresek pénzt. DE hogyan? : // Szóval e a helyzet elég fail.
Mert mondjuk legyünk pesszimisták és képzeljük el így a helyzetet:
Nagy nehezen megvan az érettségi, igaz csak kettes, de megvan és kész, most menjünk át másik suliba plusz két évre, hoppá, a két évből három lesz, mivel újra kell tanulni pár tantárgyat, ami persze nekem nem megy. Jól van megvan ez a szar munka, amivel sokra nem megyek. Most pihenjünk egy évet, irány külföldre pénzt keresni. Hoppá, nem jött össze, sebaj. Irány az a jó kis munkahely, ahol mindenki dolgozik **(kisípolom, nincs ingyen reklám) na fasza dolgozok napi 8 órát és mennyit kapok havonta?! 70 ezret, dejóó. -.- Aztán megy majd a faszalgás.
Nah jó, ennyire szar csak nem lesz... optimisták vagyunk:
Sikerül az érettségi elég jól, sikerül egy jó sulit kiválasztani, megvan a két év, megvan a szakma, megpróbáljuk az egyetemet, sikerül, plusz négy év... azaz érettségi után 6 év, vagyis körülbelül 24 évesek vagyunk, fiatalok. Megpróbáljuk a felsőfokú angol nyelvvizsgát, sikerül. Pályázat beadása, Amerikai útra; sikerül. Egy év "cserediák" tanfolyam, amerikai iskolában, mellette hoppyból fotózás, amire pénzt keresünk, és még meló is. Nehéz napok, de élvezzük. Letelik az egy év, vissza haza. Megbeszélni mindent mindenkivel, és ha úgy gondoljunk vissza Amerikába, vagy még egy "cserediák" tanfolyam, ez esetben Japánba. Az is sikerül. Japánban is egy év, aztán japán nyelvvizsga; megvan. Aztán kitudja... 26 évesek leszünk, kell egy pasi, aztán család és majd alakul...
Egyértelmű, hogy az optimista jobban hangzik, már csak annyi a kérdés, hogy ezt hogy oldhatjuk meg?!
Vagy szimplán elmegyünk valami újságírói pályára, meg fotózási extrákra és kiadunk egy magazint. Tök jó ötletnek tűnik, kivéve, hogy Magyarországon ilyennel nem nagyon lehet elhelyezkedni. No.2 Könyvet adunk ki, de ez is nagyon gyenge ebben az országban. Úgyhogy maradnunk kell külföldön. Csak hogyan? O___o
Életcél megvan, megvannak a lehetőségek, az elképzelések, innentől fogva nekem senki ne mondja, hogy nekem semmiről nincs fogalmam, -szerintem. Mert igenis van, csak nem akarok vele foglalkozni, mert nem, mert minek. Így is-úgyis szar... tök mindegy, hogy foglalkozok vele vagy sem, illetve, ha foglalkozok vele az rosszabb, mert akkor folyton csak para lenne, az meg Rossz.
Ami pedig a másik -ugyebár.. milyen jó lenne, ha ennyi lenne az összes gond-, mert nem ennyi. Igen, ez most az előzőkhöz képest egy semmis dolognak tűnhet, de nem mindenféle képpen az. A Barátok. Igen, velük is a sok a gond. Én most a következőt fogom tenni: nem fogok futni utánuk, nem fogok szeretni senkit sem, -barátokról beszélünk-, megpróbálom elvágni a szálakat, s hogy miért? Miért, mikor a barát minden szarból késes kihúzni? Azért mert itt nagyon kevés a barát. Nagyon nagyon kevés. Fel tudok sorolni sok olyan embert, akit bírok, akik sok mindent, s talán még túl sokat is tudnak, de ennek semmi értelme. Csak nekem jobb... sőt, lehet, hogy nekem se, főleg, ha valamelyikük kinyitja a száját. Az emberek beszélnek, és beszéd közbe gyakran kicsúszhat valami a szájukon, ami pedig néhány ember vesztét okozhatja. Mert igen is vannak dolgok, amik durvák. ^^
Na, de mára ennyi elég volt. Majd még találkozunk.
ya ne minna san!
