Hogy mondjam el mit érzek? Eszembe jutott egy hasonlat..
Gyalogolsz a sötét alagútban, már már fel akarod adni, ám mégis tovább mész. Út elágazódáshoz érsz, két út van, mindkettő sötét, mint az éjszaka. Behunyod a szemed pörögsz párat, és elindulsz egy irányba. Bár falnak ütközöl, kitárod két kezed, s amelyik nem falnak ütközik azt az alagutat választod. Behunyt szemmel folytatod utad, hisz úgy is mindegy, sötét van, semmit nem látsz. Már fel akarod adni, úgy gondolod, hogy benn maradsz, de akkor egy fényes kis pontot fedezel fel. Elindulsz felé, s megtalálod a kiutat. Kiérsz a ragyogó napfényre, a madarak csicseregnek, érzed a bőrödön a szelet, s a friss levegő illatát. Élvezed, hogy kijutottál. Ám mire megszoknád, hogy mily jó is a szabadság, hirtelen beborul feletted az ég, s sötét fellegeket látsz csak. Hiába tudod, hogy egyszer elmúlik, nem tudod, mikor. Hiába tudod, hogy a felhők felett mindig kék az ég, látni is kívánod. Egyszer majd eloszlanak a felhők, egyszer újra érzed a napsugarat, de, hogy mikor következik be ez a pillanat, nem tudhatod. Talán holnap, talán egy vagy két hét múlva. Ám, előfordulhat, hogy több évet kell várnod. S lehet benned egy félelem érzés, és olykor inkább visszamennél, vagy vissza is mész az alagútba, ami az utóbbi sok fény után, sokkal rosszabb, mint mikor bekerültél.
Blue Butterfly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése