2012. szept. 8.

#336.

Szia. Megint itt vagyok. Gondoltam rakok fel egy új képet, magamról, mert miért ne. Megint szőkítve lett a hajam. Azt hiszem, ez a szín áll a legjobban. Én is, és mások is így gondolják, úgyhogy szerintem maradok a szőkénél. ^^ Már legalább fél éve szőke vagyok, csak ugye nekem ilyen hamvas*ezüstös szőke kell, nem pedig az, ami inkább vanília.. ^^" Tegnap elmentünk moziba Bettivel (húgom) és Marcival. Nagyon jól elvoltunk. A Step Up4-et néztük meg, 3D-ben. Ugye én már láttam a múlt héten online, magyar felirattal. És mit ne mondjak, a magyar szinkront nagyon elrontották. Olyan dolgokat fordítottak le, amit nem kell (neveket, zenei idézeteket).. de azért nézhető volt. A 3D pedig egyedül a pénzhullós jelenetnél volt élvezhető. Mozi után elmentünk Zala parkba, a New Yorker-ben ettem egy szép kék sapit, úgyhogy megvan az örömöm is. Aztán mekiztünk, és 20:15-el jöttünk haza. :) Az első hétnek is vége, és nem is volt olyan rossz. Sőt, egyenlőre olyan, mintha semmi nem változott volna, mintha még szünet sem lett volna, de nembaj. Nem is viseltem volna el, ha mindenki odajön jópofizni, vagy valami. Nem az osztályban találom meg az igazi barátom/barátnőm, ebben biztos vagyok.. főleg, hogy már megtaláltam. ^v^ Erről eszembe jut... Este megyünk inni Santival.. húú de jó lesz végre *___* Már nagyon hiányzott.. nem az alkohol, hanem Santi. : DD Azt hiszem egyenlőre ennyi, legetek rosszak.
xoxo Blue Butterfly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése