2012. jún. 25.

#300. mindenen túl~

Nos, sziasztok. Végre lezajlott az érettségi és minden más is. Kezdjük a szerdával, érettségi nap, beértünk háromnegyed nyolcra, és elmentünk a felkészülőterembe. Én voltam a második akit behívtak, és egyszerűen egy kicsit sem izgultam, semmit, tényleg. Csak úgy voltam vele, hogy a négyest úgysem, (mert kellene plusz 2 pont) a hármast pedig biztosan elérem. Akkor kezdtem izgulni, mikor felelés után elhagytam a termet. Utána szórakoztunk az osztály azon részével, akik érettségiztek. Aztán négykor meglett az eredményhirdetés, természetesen hármas lettem. Megkaptam a bizonyítványomat is, egyetlen egy darab kettesem lett. Ezután elmentünk sörözni, egyik tanárunk is odajött hozzánk, nagyon jó volt. 
***
pénteken délután melóztam...
Szombaton pedig elmentünk ilyen kis bénázós női focira. Egyik lövői csaj szervezte, anya is, és húgom is jöttek. Hát én lettem az egyik kapus, másik pedig anyukám. Bár én beengedtem négy gólt, anyu meg csak kettőt, jól elszórakoztunk. Talán két ember volt közöttünk, aki ténylegesen játszik egy focicsapatban. És hát ugye mindannyian lányok voltunk. :) És mivel a ZTK 90 éves volt, ráadásul a Haladás ellen játszottak (barátságos meccset), iszonyatosan nagy tömeg volt, de nembaj, aki ismer, úgyis tudja, hogy hülye vagyok, aki meg nem, az már talán rájött. ^^ Itt a nagy csapat. :)

Tegnap (vasárnap) is melóztam délután, és meg kell mondanom, másfél éve vagyok fenn, időszakosan hívnak is, de még soha nem volt olyan munka a ragasztó-kötőn, mint tegnap. Csak úgy nyomták az idióták, semmi szünet nélkül, még csak sóhajtani sem volt időnk megállni. Huuh, durva volt.o_o


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése