#483. Things

Olyan furcsa az egész... Éveken át epekedni valakiért, aki folyamatosan csak elutasít. Köré építeni az életedet, és várni a csodát, folyamatosan. Várni, hogy egyszer majd hiányzol neki, hogy egyszer majd talán Te fogsz neki kelleni. Várni arra a mágikus pillanatra, mikor felkeres, mikor találkoztok. Eltelnek évek azzal, hogy a személyes találkozások nem következnek be, csupán - a mai technika segítségével, online - írtok egymással. Írásban minden sokkal egyszerűbb tud lenni, de írásban nem tudhatod, hogy mi az ami komoly, s mi az ami csak poén. Persze, hatalmas káoszt tud okozni egy félre olvasott (vagy inkább rossz hangsúlyba kiejtett mondat), de mégis más. Viszont, most térjünk vissza a lényegre. Csak képzeld el, hogy bekövetkezett a mágikus pillanat. Izgatottan készültél a találkozásra, féltél, rettegtél, nem tudtad mit várj az egésztől. Ám végül minden jól alakult. Vedd hozzá, hogy mondjuk nem egy egyszerű barátról van szó, hanem egy amolyan első szerelemről. Tehát jól végződött az este, sőt átcsúszott hajnali háromra a hazaérkezésed, viszont másnapra valami megváltozott. Mit teszel akkor, ha eléred életed egyik célját? Gondolkodsz, hogy gondolkodtál-e azon, hogy mi lesz majd, ha eljön a csoda? Reménykedtél, hogy eljön ez a nap, de soha nem gondoltad tovább. Soha a büdös életben. Nos mint ahogy kiderült, nekem eljött a pillanat, és te lehet, hogy tovább gondoltad, de én nem. Tehát most itt ülök, írom a blogom, és azon tűnődöm, mi legyen most. Mi legyen az életcél? Mit kezdjek ezzel a valóra vált álommal? Hogy folytassam?

Össze vissza cikáznak a gondolataim, és még mindig olyan, mintha csak álom lett volna az egész. Azóta minden nap beszélünk, de már nem olyan, mint azelőtt. Már teljesen megváltozott, nem ő, én. A hozzáállásom. Az, hogy régen még ciki voltam a szemében, hogy inkább letagadta, hogy találkoztunk, most meg nem... És ez annyira furcsa. Mi változott ezek alatt az évek alatt? Persze, mindketten változtunk, én is felnőttem (állítólag) és ő is.
Van az az idézet... "Végül nem azt szeretjük, amire vágyunk, hanem magát a vágyat." Mi van, ha én is csak a vágyat szerettem, mi van, ha soha nem is voltam odáig érte, csak úgy gondoltam, mivel nagyon... nagyon ragaszkodtam hozzá. Viszont, most, hogy szinte itt van, nem tudok mit kezdeni vele, a gondolattal, hogy újra itt van, a ténnyel, hogy a múlt találkozott a jelennel, és kétségbe estem, hogy lehet-e belőle jövő, vagy kellene-e, hogy jövő legyen belőle, vagy mégis mit várjak.

És az a sok "elmélet", hogy valamilyen úton, módon, mindig kereszteztük egymást az életben... valami, mindig volt. Jelek, melyeket nagyobb jelentőségűeknek véltem, vagy valóban nagy jelentőségűek voltak.