Vannak az ember életében lépcsőfokok. De a lépcsőfok kifejezés annyira nem is jó, mert abból az ember csak azt fogja fel, hogy ugye folyamatosan felfelé kell(ene) menni. Most nevezzük inkább egy nagy kapunak. Az valahogy szebbnek tűnik a képzeletemben. Nos ugye ilyen kapukon akkor lépünk át, mikor egy fejezet bezárul az életünkbe és egy új megnyílik. Megnyitjuk, vagy mások nyitják meg, ez szinte mindegy, a lényeg, hogy adódik egy új lehetőség. És mindenki tudja, hogy, ha belép egy ilyen kapun, akkor valami megváltozik az életében, valami új és ismeretlen helyzet fog előállni, függetlenül az eddigi élettől. Persze itt is sokat kell majd küzdeni, harcolni a célért, álmaink valóra váltása miatt, de mivel szükségünk van egy új fejezetre, tudjuk, hogy be kell lépni ezen a kapun.
Nos, azt hiszem a kapu előtt állok.
Mostanában nagyon sok minden változott meg körülöttem, velem kapcsolatban. Ugye végeztem a sulival, munkát keresek. "Összevesztünk" a legjobb barátnőmmel, - azért az idézőjel, mert igazán nem lehet összeveszésnek nevezni, mivel megbeszéltük, hogy inkább csak hagyjuk egymást, járjuk mindketten a saját utunkat. Mióta összevesztünk ugye nem járok le kocsmázni se, ha esetleg vendégek jönnek, akkor iszunk itthon.
De mi van, ha a kapu előtt állsz, és hirtelen megtorpansz?
Mi van, ha tudod, hogy mikor belépsz életed lehetőségeivel kell szembenézned, az álmok valóra válhatnak, és minden gyökeresen megváltozhat.
Nos én most így hirtelen úgy érzem megtorpantam, viszont mindenképp be/át kell lépnem, mert ugye csak így van igazán értelme az életnek.
Lesznek új barátok, új sikerek, új lehetőségek, új árulások, új csalódások - de ez az élet része.
De hát itt az idő, megnyitom az új fejezetet, belépek a kapun, feljebb lépek a lépcsőn is, a hegyet is megmászom, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
Nos, azt hiszem a kapu előtt állok.
Mostanában nagyon sok minden változott meg körülöttem, velem kapcsolatban. Ugye végeztem a sulival, munkát keresek. "Összevesztünk" a legjobb barátnőmmel, - azért az idézőjel, mert igazán nem lehet összeveszésnek nevezni, mivel megbeszéltük, hogy inkább csak hagyjuk egymást, járjuk mindketten a saját utunkat. Mióta összevesztünk ugye nem járok le kocsmázni se, ha esetleg vendégek jönnek, akkor iszunk itthon.
De mi van, ha a kapu előtt állsz, és hirtelen megtorpansz?
Mi van, ha tudod, hogy mikor belépsz életed lehetőségeivel kell szembenézned, az álmok valóra válhatnak, és minden gyökeresen megváltozhat.
Nos én most így hirtelen úgy érzem megtorpantam, viszont mindenképp be/át kell lépnem, mert ugye csak így van igazán értelme az életnek.
Lesznek új barátok, új sikerek, új lehetőségek, új árulások, új csalódások - de ez az élet része.
De hát itt az idő, megnyitom az új fejezetet, belépek a kapun, feljebb lépek a lépcsőn is, a hegyet is megmászom, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése