2013. júl. 6.

#351. haai

HeloSziaSzevasz!
Megjöttem, azt hiszem kellene valami heti összefoglaló akármi. Szóval, szombat van, 21:48, utoljára pedig kedden írtam. Mi is történt azóta? Jöttek az Angliai rokonok, beszélgettünk próbáltam velük beszélni, ahhoz képest jól ment, hogy olyan zavarban voltam, mint az állat. Nagyjából az is értettem amit mondtak (beszélnek magyarul is, de most az angol a lényeg) de eléggé hadartak. Bár így belegondolva én is hadarom a magyart, szóval ez ilyen alap. :) Talán egyedül az volt a legrosszabb, mikor az öreg sokáig beszélt magyarul, s utána összekeverte, és ide mondta angolul Martinnak meg magyarul. :D Kaptunk tőlük szuperkirály csokit, isteni íze volt (kép). Szóval lent voltak szerdán, csütörtökön, meg majd holnap lejönnek, mert kerti-party lesz /yeahh/ de fasza mert lenn lesz Santi is. :D
Jövő hetet mér annyira várom, hétfőn bemegyünk a leendőbeli iskolámba, beiratkozok /végre/. Kedden meg elvileg elmegyünk kalandparkba, ott alszunk valahol Balcsi körül egy szállodában, utána elmegyünk kávézni valahova, meg kajálni, eszünk fagyit, meg elmegyünk állatkertben (mert itthon jelenleg nem sokat látni, ilyenkor elhúzódnak a fény elől, elektromos fény közelébe, mint például számítógép, és a többi állattal beszélnek!).
Kép megjegyzés:
Először is a csokiból csinált mumusom
jobbra keksz vagy mi az,
alatta nápolyi,
balra a fincsi csoki (miből én mumust csináltam)
és maoam~

A héten ilyen zabálós hetet tartottam, de elmondhatom, semmi nem látszik rajtam, olyan lapos a hasam, mint egy lapos valami (nem jut eszembe semmi.. asztalfelület, vagy ilyesmi) éés megint fogytam (szeretlek kávé&cigi.)

Pluszhír: anyuval lekezeztünk, hogy kihidrogénozza a hajam, és kék&pink csíkjaim lesznek. /fuckyea/
No, elmegyek, megiszom a Sörömet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése