#391.

Az egészben talán az a legrosszabb, mikor felraksz minden egy emberre. Az egész életed felteszed rá, és arra, hogy mindig együtt maradtok, erre egyik pillanatról a másikra eltűnik. Egy barát volt, egy nagyon jó barát, és csak úgy, mit a kámfor, eltűnik. Ami még ennél is nehezebb, hogy ezután újra tudj élni. Mert nehéz megszokni azt, hogy hirtelen egyedül vagy. S hiába vannak ott az iskolában a haverjaid, az új barátaid, ha hiányoznak a régiek. És ez így lesz, míg világ a világ, akárhányszor elkezdesz kötődni valakihez a végén úgyis az lesz, hogy vége lesz. Vagy így vagy úgy, de vége lesz, és nem tudsz ellene tenni semmit. És ami még ennél is rosszabb, hogy hiába szokod meg, hogy az élet megy tovább, mindig hiányozni fognak a régi barátaid, akikkel megszakadt a kapcsolatod, különböző okoknál fogva. És ilyenkor mikor ezekre a dolgokra rájössz, muszáj lefoglalnod magad valamivel, egész nap pakoltam. Reggel felkeltem, és neki álltam rendet rakni a szobámba, amikor végeztem elszívtam egy fél cigit, nem bírtam egy egészet, mert újra emlékezni kezdtem egy csomó régi barátra, így a félig elszívott cigiből kivertem a parazsat és elmosogattam. Aztán próbáltam, hogy valaki mással nem e tudnék elmenni valahova, de senki más nem ért rá.