Időnként világgá akarom ordítani a problémáimat, hogy valaki segítsen... hisz én mindig segítettem másoknak, de valahogy nem kaptam vissza olyan sokszor, mint amennyiszer adtam.
Egyszerűen elegem van abból, hogy nem értékelik az erőfeszítéseimet, hogy hiába teszek meg mindent amit tudok, amit még idegileg elbírok, azt akkor is úgy nézik, hogy "ezt meg ezt nem tetted meg", hiába harcolok a győzelemért, akkor is csak azt jegyzik meg, hogy "nem nyertél". Nem normál esetben nem érdekel a többi ember, de mostanában ez megváltozott. Mostanában megint kezdem úgy érezni magam, mint az a hetedikes kislány, akit mindenki piszkál, akit nem hagynak békén, aki beleőrül ebbe az egész szarságba...
Mondhatni a múlt kísér. És már nem tudok olyan jól elmenekülni az álomvilágomba, mint annak idején... már a privát szférámba is beférkőznek az "idegenek".
Olyan érzések keringenek bennem, amit lehetetlen szavakba önteni, lehetetlen életszerűen leírni a gombócot a torkomban, azt, az érzést, mintha tényleg összeszorulna a szívem, azt a fájdalmat - vagy tudom is én mit-, amit érzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése