2010. szept. 6.

gondolatok2

Újra én... ki más?
A mai napom elég furcsára sikeredett. Reggel buszon beült mellém Tibi, így legalább nem kellett hülyéket magam mellé engedni, (bár Tibi is hülye, de nem olyan szempontból) Úgyhogy volt összenézés a buszon. Kérdezte melyik busszal megyek haza, mondtam neki, hogy a 2:10-essel. Erre ő csak annyit mondott, hogy jöjjek a fél3-assal, mert ő is avval megy. Azt mondtam neki, hogy oké.

Suliban nem volt megtartva az első óránk, mert a tanár nem volt suliban, így Annával, Petrával és Sanyival voltunk a tükrös résznél. Nagyon jól elhülyültünk... Petra leejtette az 50-ét, és rálépett, hogy a Sanyi ne tudja elcsórni. Aztán közbe hátrarúgta és nem látta meg, akkor meg elkezdte nézegetni a cipője alját, hogy "ráragadt, vagy mi?" *nevet* mókás volt.
Amúgy meg elvoltunk, hülyéskedtünk, a tesi óra is jó volt. Németen megírtuk a bemenetit, és úgy javítottuk ki, hogy a tanár kiosztotta felcserélve, aztán hangosan mondta a helyes válaszokat mi meg odaírtuk hány pont lett. Az enyémet azt hiszem Kiara javított, ő egy i-s csaj. 14 pontom lett (a 31-ből) állítólag a legtöbb pontot elérő embernek 15 pontja lett, nem is az a lényeg. Az enyém 45%-os lett, és legalább a Petráénál jobbat írtam; neki csak 11 pontja lett.

Hazafelé busszal Szandi mellett ültem, Juli meg mellettünk állt és mókáztunk, jó is volt. Aztán a buszmegállóban elkezdtünk azon gondolkodni, hogy melyik busszal menjünk, tudni illik, mostanában hülyék utaznak a 2:10-en. Végül úgy döntöttünk marad a fél3-as. Közben találkoztunk Gerivel, megszekált a Tibivel, aztán Szandi véletlenül előhozta a Misit, akkor Geri még jobban kiakadt, hogy "mi van, szendvics?"

Végül elmentünk a plázába, majd Julit otthagyva visszamentünk a buszra. Buszon leült mellém a Tibi, azt hazaértünk.

***

Közbe felhívtam aput, hogy megvárom és bemegyek vele boltba. Épp indultam el a parkból, mikor jött a flexes busz. Tudni illik misi is avval jár. Láttam, köszöntem neki, ő meg nyögött valamit és lelépett, mondom, oké; leszophatsz.

***

Olyan rosszul vagyok egész nap. Nem tudom mitől, de tesin majdnem hánytam. Akkor utánna majdnem elájultam, egyszer melegem van, másszor fázom. Az előbb úgy görcsölt a hasam, hogy azt hittem meghalok. Viszont mióta ezt írom, azóta már jobb lett.
Nah, ennyi voltam. Pápá.
*Three Days Grace: augusztus 30 óta szeretem őket. Nagyon jók.*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése