Ideje beismernem.. Majdnem elvesztettem önmagamat, majdnem kicsuszott a világ a kezeim közül, majdnem hagytam, hogy elvigyen magammal az ár, de ! megakadályoztam. Az a "majdnem" nem vált valóra, aminek nagyon is örülök.
Majdnem elveszítettem a Japán iránti rajongásomat.
Majdnem elvesztettem az önmagammal szembeni kontrollomat.
Majdnem elvesztettem az eszem, és beszóltam olyannak, akinek nem szabad.
Majdnem elfelejtettem az álmom, s feladtam a reményt.
Majdnem elfelejtettem, hogy milyen voltam "régen".
Majdnem olyan idióta picsa lettem, mint a legtöbb 16-17 éves mostanság.
Majdnem... de nem. Nem történt meg. Az utolsó pillanatban kapcsoltam, és rájöttem arra, hogy nem vagyok önmagam. Nem voltam az az önfeledt nevető lány, csupán azért nevettem, mert a többiek is nevettek. Nem úgy cselekedtem, ahogyan kellett volna, hanem úgy, ahogy elvárták tőlem.
Most már fellélegezhetnék, de valahogy annyira bánom, hogy megváltoztam, hogy azok az idióta "barát"-nak nevezett személyek így elhúztak..
Már tudom ki a barát... s hogy ki nem az...
<3 Santi <3 Roberta. <3 - már csak e két név szerepel a "Barátok, akik Igaziak, és megértőek... és legfőképpen, szókimondóak, és nem hazudnak" listán. :)
<3 Santi <3 Roberta. <3 - már csak e két név szerepel a "Barátok, akik Igaziak, és megértőek... és legfőképpen, szókimondóak, és nem hazudnak" listán. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése