Napok óta próbálom felidézni az arcát: hogy milyen volt a szeme színe, a haja színe, és formája. A testalkata, a ruhái. Alig maradt néhány rémkép belőle. A pulcsijára még emlékszem, az egyik nálam is maradt. A másikra is csak azért emlékszem, mert majdnem ugyan olyat vett nekem anya (igen, férfi pulcsim van). A cipőjére még emlékszem, a kezére, a headset-jére, és a bmx-re. Még megvan a rémép, hogy egy arctalan, alaktalan fickó ledobja a telefonját a földre mérgében. Hogy felveszem és a kezébe adom, de már ez is olyan halvány. Rossz érzés, irtó szar tud lenni... :(
Hát, ilyen az élet. Elfelejtünk mindent...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése