Időnként még magamnak sem merem bevallani, hogy rólad álmodom, hogy azt álmodom kibékültünk, és együtt járjuk a várost. Hogy mosollyal kelek ágyamból, s örülök; végre kibékültünk. Aztán hamar ráébredek; ismét csak egy álom volt. Rosszul esik, hogy látlak, hogy másokkal vagy. Nem szerelmes voltam, bár az elején azt hittem. Csak egyszerűen annyira hasonlítottál rám, mintha lenne egy másik életem, ki a másik nemet képviseli. Igaz, kettesben nem beszéltünk sokszor, de az a kevés is, több órán keresztül tartott. Minden félelem nélkül el mertem mondani minden érzésemet, és te is ugyan ezt tetted. És megint egy tök hülye dolog miatt vesztünk össze. Egy teljesen értelmetlen dolog miatt. Ami a legrosszabb, hogy mindenről te jutsz eszembe, akárhol járok, vagy olyan embert látok, aki épp veled telefonál, vagy olyan pólója van, mint neked, vagy épp kidobja a 'net a fényképedet. Már bevallom magamnak hiányzol ugyan úgy, mint azok, akiket már egyszer elvesztettem. Vannak barátaim, vannak mások rajtad kívül, de akkor is... veled álmodok. Csak azt nem értem, hogy, ha ennek a 'kapcsolatnak' mindenképp az volt a lényege, hogy nem beszélünk egymással, akkor idővel miért találkozunk mégis, miért beszélünk? Ezelőtt is, egy bemagyarázás miatt nem beszéltünk, felfogtam, hogy oké, akkor mi nem leszünk barátok. Már el is felejtettem, hogy valaha is beszéltünk, de akkor megint írtál, beszélgettünk, hülyéskedtünk, és egy újabb hülyeség miatt megint megszakadt a dolog. Egy próba volt a sorstól, vagy mi? Nem értem... soha nem fogom megérteni...
**
Vele is ez volt. Megismertem, tök jóban voltunk, minden hülyeségről el tudtunk beszélgetni, folyton találkoztunk, aztán egyszer csak nem jött, nem írt vissza, nem hívott... semmi. Aztán egy félév múlva valami véletlen miatt találkoztunk, újra találkozgattunk, sétáltunk, beszélgettünk. Nem szerelemről volt szó, még egy puszi, vagy kézfogás sem volt. Egyszerűen egy fiú barát. Nem akart többet, bár én igen, de nem. Felfogtam, hogy jobb egy barát, akivel őszinte lehetsz, mint egy pasi, aki már mást is akar. És megint eltűnt... egy év múlva (tavaly nyáron) pedig újra jött, találkoztunk egy partyba, és folyton együtt lógtunk... És most megint nincs semmi.
**
Egyszerűen csak fáj, hogy a sors így játszadozik az érzésekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése