Hát, a helyzetem valahogy megint változó: A hétvégéim iszonyatosan jól telnek, azokkal vagyok akiket szeretek, s akik engem is szeretnék. Persze van még egy két ember, aki mostanában nincs velünk, de ettől függetlenül azt hiszem végre megtaláltam azokat az embereket, akikre mindig is számíthatok. Eddig is és ezután is. Mert ők nem hagyják, hogy hétvégén otthon unatkozzak, hogy magányos legyek. Legyen akármi bajom, felvidítanak.. és nem csak úgy, hogy úgy csinálok, mintha semmi nem lenne, hanem tényleg. Semmi nincs!
Suli... utálom a magyartanárt. Már bocsi. Egyszerűen meg akartam neki mondani, hogy szoktam írni, hogy szeretem a magyart, és hogy foglalkozni szeretnék vele a jövőben, de valahogy ő úgy áll ezekhez a dolgokhoz, hogy inkább nem is mondnom neki. Különben is, ő csak egy tanár. Minek mondjam neki? Pláne, ha úgy jön be órára, hogy "remélem senki nem akar bölcsészkarra menni" a jóanyját! És mi van, ha akar? Mi van, ha egy óvatlan mondatával elbizonytalanítja az embert?! Semmi, mi? Hisz ő már tanár, megvan az élete... DE Nekünk még nincs szóval ne szúrja el a miénket. ,__,"
Mindegy. Vicces látni, a tavalyi ellenőrzőmet és a mostanit.
Irodalom 2010-11: 2, 5, 5, 5, 4, 3, 5,
Irodalom 2011-12: 1, 2,
FUCKYEEE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése